km/óra
  2024.10.13., vasárnap  •  Kálmán, Ede napja
Örüljünk a fülledt, esős időnek, jót tesz a növényeknek!

Örüljünk a fülledt, esős időnek, jót tesz a növényeknek!

Az egy hete csapadékosra fordult időjárás és a meleg idő jót tesz a szemnövekedés fázisában lévő gabonának és az intenzíven növekvő kapás növényeknek, de ebben az időben jobban oda kell figyelni a gombás megbetegedések elleni védekezésre is – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Azt írták, az elmúlt egy hétben csapadékosra fordult az időjárás, több hullámban is érkezett eső, a múlt hét eleje óta az ország jelentős részén 20-50 milliméter közötti csapadék hullott.

Ez a mennyiség az Alföld délkeleti és középső tájain, valamint a Dunántúl északnyugati felén lényegesen meghaladja a sokéves átlagot, ugyanakkor vannak területek északon és keleten, valamint a déli országrészben, ahol kevesebb esett az ilyenkor szokásosnál. Az elmúlt egy héten nemcsak a felszín közeli talajréteg, hanem a felső fél méteres réteg is sokfelé átnedvesedett, bár foltokban, főként az ország keleti felén vannak még területek, ahol a középső réteg még elég száraz.

A hőmérséklet az ország északkeleti harmadán az ilyenkor szokásos értékek körül, míg délen és a Dunántúlon 1-3 Celsius-fokkal fölötte alakult.

Az őszi vetések két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál: a kalászosok a szemfejlődés, az őszi káposztarepce a magképződés fázisában jár, többfelé meglehetősen ritkásak az állományok. A kalászosok és a repce a legtöbb helyen kielégítő mennyiségű nedvességet talál a talajban, ezekben a vízigényes fejlődési fázisokban. A napraforgó- és kukoricaállományoknak sokfelé az utolsó pillanatban érkezett az eső, az ország nagy részén aszályos körülmények között fejlődtek az elmúlt időszakban.

A korai gyümölcsök – a szamóca és a cseresznye – éréséhez jól jött a május első felét jellemző gyakran napos és száraz idő, de az intenzív záporok, felhőszakadások már rontják a termés minőségét.

A HungaroMet tájékoztatása szerint a legfrissebb, május második felére vonatkozó, a felszín „zöldességét” mutató vegetációs index értéke az évszaknak megfelelően magas.

Az előrejelzés szerint szombattól csökken a csapadékhajlam, és csak elszórtan kell záporok, akár jégesővel, felhőszakadással kísért zivatarok kialakulására számítani.

A következő egy hétben területi átlagban 5 és 15 milliméter közötti csapadék valószínű, aminek nagy része a legtöbb helyen péntek estig hullik majd. A hőmérséklet nem változik számottevően: éjszakánként jellemzően 10-15 fok közé hűl le a levegő, napközben pedig többnyire 23-28 fok közötti értékek valószínűek.

 

(MTI)

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.