km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Országos tisztifőorvos: magas szinten tetőzik a járvány harmadik hulláma

Országos tisztifőorvos: magas szinten tetőzik a járvány harmadik hulláma

Magas szinten tetőzik a járvány harmadik hulláma, ezért továbbra is fontos az óvatosság - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján, hétfőn.

 

Müller Cecília elmondta: a fertőzöttek száma mérséklődött, az elmúlt 24 órában 5077 új fertőzöttet regisztráltak, ugyanakkor a kórházban kezeltek száma - 10 740 - magas, és 1249-en vannak lélegeztetőgépen. Úgy fogalmazott: versenyfutás folyik az átoltottság mértéke és a vírus terjedési sebessége között.


Magyarországon eddig 2 900 383-an kapták meg az első védőoltást, 1 217 258 embernek pedig már a második oltást is beadták. Ez Európában is kiemelkedő, hiszen a lakosság 29 százaléka beoltottá vált, míg az uniós átlag ennek fele - közölte a tisztifőorvos.


Ismertette, hogy kedden 28 800 adag Janssen Pharmaceutica-vakcina és 248 040 adag Pfizer-oltóanyag érkezik. A Janssen vakcinájáról elmondta, hogy az - hasonlatosan az AstraZeneca- és a Szputnyik V vakcinához - szintén adenovírust alkalmazó vektorvakcina, egyadagos kiszerelésben. Ezt az oltóanyagot várhatóan a honvédségi oltóbuszokon használják majd - tette hozzá.


Müller Cecília beszámolt arról, hogy már alig van olyan idős ember, aki regisztrált, de még nem kapta meg az oltást. A köznevelésben dolgozók 80 százalékát beoltották, és továbbra is soronkívüliséget élveznek azok, akik közülük oltást szeretnének - jelezte.


A járványügyi adatokkal összefüggésben azt mondta, napok óta csaknem ugyanannyi új fertőzöttet regisztrálnak, így a járvány harmadik hulláma - magasan ugyan - de tetőzik Magyarországon. Az elmúlt napon mérséklődött az új fertőzöttek száma (5077), ugyanakkor még magas a kórházban kezeltek száma.


A környezet-egészségügyi mérésekkel kapcsolatban azt mondta, országos átlagban stagnál a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben, városok, ahol csökkenést, és van, ahol emelkedést látnak. Emelkedést tapasztalnak Egerben, Salgótarjánban, Szombathelyen, Veszprémben, Pécsett, míg Békéscsabán, Debrecenben, Győrben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Kecskeméten enyhe csökkenést.


Müller Cecília mindenkinek azt ajánlja, hogy aki a fertőzés után poszt-Covid tüneteket észlel magán, forduljon az erre kialakított ambulanciák egyikéhez, ahova a háziorvos ad beutalót.


Az országos tisztifőorvos beszélt arról is, hogy nem változtatnak a kínai Sinopharm-vakcina oltási protokollján. Erre egyébként csak a gyártó vagy valamely hatóságtól jövő hivatalos dokumentum alapján lenne mód, ilyen azonban nem érkezett - tette hozzá.


Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy akit hatósági házi karanténra köteleztek, még az oltás miatt sem hagyhatja azt el.


Müller Cecília örömét fejezte ki, hogy folyamatosan növekszik az oltási kedv Magyarországon. Továbbra is arra kért mindenkit - köztük a fiatalokat is -, hogy regisztráljanak az oltásra, és fogadják el a nekik felajánlott vakcinát. Megerősítette: a háziorvosok most már a praxisukhoz tartozó összes regisztrált nevét megkapják, így ők dönthetnek arról, hogy ki, mikor, milyen oltóanyagot kap. (MTI)
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Bódi Mária Magdolna: tablókon a vértanú életútja Szombathelyen
A Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontba érkezett a Bódi Mária Magdolna életéről szóló utazó kiállítás.
Záporok, zivatarok rondíthatnak bele a szerdába
Délutánra 23-25 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Kosárlabda: drámai, kétszeri hosszabbításos mérkőzésen maradt alul a Falco az Albával szemben Székesfehérváron
A hazaiak őrült összecsapáson arattak 120-112-es, összesítésben egyenlítést érő győzelmet, a szombathelyiek ezzel első vereségüket szenvedték el a szezonban.
Kullancsszezon: ez a természetes olaj hatékonyabb a bolti szereknél?
Megérkezett a tavasz, és vele együtt a szabadtéri programok ideje – a kirándulások, kerti munkák szezonja. Sajnos ez egyben a kullancsszezon kezdetét is jelenti, a vérszívók pedig komoly betegségek hordozói lehetnek. Létezik természetes alternatívája a riasztószereknek, de a tudomány szerint nem mindegy, hogyan visszük fel a bőrre, ruhánkra.
Politico: felértékelődött az EU kiszámítható és stabil szerepe a világkereskedelemben
Brüsszel egyre inkább a globális stabilitás és partnerség központjává válik, ahogy a világ országai az Európai Unióval keresik az együttműködést Donald Trump hivatalban lévő második elnöksége és az általa képviselt, illetve már érezhető protekcionista kereskedelmi politika idején – írja a Politico brüsszeli hírportál Ursula von der Leyen bizottsági elnökre hivatkozva.