km/óra
  2025.04.29., kedd  •  Péter napja
Olimpiai Táblát avattak az egyetemi sportcsarnokban (képgalériával)

Olimpiai Táblát avattak az egyetemi sportcsarnokban (képgalériával)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ dr. Gál László Egyetemi Sportcsarnokában avatták fel az Olimpiai Táblát ma délután. Húsz név került a tablóra: olyan edzők és sportolók, akik az elmúlt évtizedekben a szombathelyi felsőoktatásban vettek részt vagy oktatóként, vagy hallgatóként.

Ma reggeltől az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, valamint a Sporttudományi Intézet Szombathely Innováció-Sport-Tudomány címmel rendezvénysorozatot tartott az intézményben. Délelőtt előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők, majd megtekinthették a frissen átadott Tehetségdiagnosztikai Labort is: dr. Scheuer Gyula kancellár mondott avatóbeszédet. Egy órától dr. Zsolnai Anikó dékán, valamint Lenkai Nóra rektori biztos köszöntötte az egybegyűlteket az Olimpiai Táblánál. A rendezvényen részt vett – többek között – Németh Ákos tanácsnok is.

A dékán azt emelte ki, hogy reményei szerint a közeljövőben újabb nevekkel bővül majd a lista. Lenkai Nóra egyebek mellett arról beszélt, hogy az olimpikonok igazi hősök és példaképek.

Márkus Erzsébet (súlyemelő), Csollány Szilveszter (tornász), Iváncsik Gergő (kézilabdázó), Gyurka János (kézilabdaedző), Csoknyai István (kézilabdázó), Ligeti Dániel (birkózó), Halász Bence (kalapácsvető), Kálovics Anikó (hosszútávfutó), Gyurátz Réka (kalapácsvető), Kiss Szilárd (súlylökő), Annus Adrián (kalapácsvető), Preisienger Sándor (labdarúgó), Szántó Kornél (rövidpályás gyorskorcsolyázó), Tamtop Péter (súlyemelő), Antalovics Ferenc (súlyemelő edző), Németh Zsolt (kalapácsvető edző), Németh László (atlétaedző), Konkoly Csaba (kézilabda edző), Dobra László (tornaedző), Kivés István (atlétaedző) neve került fel a táblára.

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.