km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
Nincs jó passzban a Szombathelyi Haladás

Nincs jó passzban a Szombathelyi Haladás

A legutóbbi három fordulóban a megszerezhető 9 pontból mindössze kettőt sikerült begyűjtenie a csapatnak, a zöld-fehérek a 9. helyen tanyáznak az NB/II-ben.

Az elmúlt három fordulóban a kiesés elől menekülő együttesekkel találkoztak Németh Milánék, ám a megszerezhető 9 pontból mindössze kettőt sikerült begyűjteni az alakulatnak. Békéscsabán egy megnyert meccsen a hajrában vették be a viharsarkiak Verpecz hálóját 2-2-re mentve az eredményt, szerdán a Budafok abszolút méltó ellenfele volt a mieinknek (1-1), a múlt vasárnap pedig Mosonmagyaróváron a motiváltabbnak tűnő kék-fehér brigád legyőzte Michal Hipp legénységét (1-0). A Hali 17 mérkőzést követően 23 egységgel a 9. helyről várhatja a folytatást.  

A vezetőedző így értékelt a klub hivatalos honlapjának:

- Úgy gondolom, hogy a szerencsésebb csapat nyert. Az első félidőben két-három ziccert kihagytunk – az ellenfél kapusa remekül védett –, míg a hazaiak a 40. percig kapura sem rúgtak. A szünet után is aktívak maradtunk; igyekeztem elöl frissíteni - a végén már öt csatár volt a pályán - a hazaiak azonban egy bombagóllal eldöntötték a meccset. Csalódott vagyok az eredmény miatt, de ha nem tudunk gólt szerezni, nincs eredmény – vélekedett a szakember.

A hétvégén nem rendeznek bajnokit, Csilusék az idén még háromszor lépnek pályára. Legközelebb november 27-én, a Kozármisleny lesz az ellenfél a Rohonci úton, majd két idegenbeli összecsapás szerepel a programban: előbb Diósgyőrben, majd Csákváron meccselnek Doktoricsék.   

(Fotó: Nagy Jácint)

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.