km/óra
  2024.04.23., kedd  •  Béla napja
Nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben - állítja a főügyészség

Nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben - állítja a főügyészség

Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, semmilyen irat nem tűnt el - közölte Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a nyomozásáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Fürcht Pál felidézte, többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból. Ez azonban nincs így - szögezte le. Rögzítette: a vádirat azokat a tényeket tartalmazza, amelyeket az ügyészség bizonyíthatónak ítélt; a tényállásokat, amivel vádolja a vádlottat, és a tényeket alátámasztó bizonyítékokat. Azon bizonyítékok is megvannak, amelyek nem támasztják alá a vádat, amit nem használnak fel; "minden adat útja nyomon követhető" - fűzte hozzá.

Az ügyészség minden olyan cselekményt kivizsgál, ami bűncselekmény tényállására utal - jelentette ki, hozzátéve: amit a vizsgálat során nem tudnak kétséget kizáróan bizonyítani, az a vádiratban nem fog szerepelni, "de nincs olyan adat, ami önkényesen eltűnt a süllyesztőben".

A főügyész hangsúlyozta, hogy ezen az ügyön "sokszor az egész ügyészség szinte teljes állománya dolgozott". Nem egyetlen nyomozási ügyirat van, másolat van a többi ügyésznél, a bíróságnál, a közreműködő szerveknél is - mondta. "Mindenkit megnyugtathatok, hogy minden irat megvan" - jelentette ki.

Fürcht Pál beszámolt arról, hogy szerdán a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tanúként hallgatta ki Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert. Az általa elmondottakról azonban a folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást.

Elmondta azt is, hogy az eljárásról "sok ügy le lett különítve", amelyek újabb nyomozásokat indukáltak. Ezek most is folyamatban vannak, némelyik más nyomozó hatóságnál - tudatta. Megjegyezte: a világ legtöbb ügyészsége büszke lenne rá, hogy idáig juttatta ezt az ügyet.
A főügyész hangsúlyozta, egyetlenegy gyanúsítottnak sem mondták meg, hogy miről beszéljen vagy miről ne beszéljen. "Mindenki előtt nyitva állt az út, hogy hozza tudomásunkra, ha még súlyosabb bűncselekményről tud" - fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy az eljárásokban a leplezett eszköz alkalmazását a nyomozási bírók rendelik el, a lehallgatást pedig mindig erre szakosodott szakemberek végzik, nem az ügyész. Az ügyészség nem hallgat le senkit, az ügyészséghez első körben a lehallgatás anyagáról készült jegyzet érkezik meg, ami közokiratnak minősül - jelezte.

Fürcht Pál kijelentette: az ügyészség független és mindig a törvények szerint jár el.

Emlékeztetett: terhükre rótták azt is, hogy "nem tudják, ki az a Tóni, Barbara és Ádám". "De igen, tudjuk, hogy ki" - fogalmazott, megjegyezve: a lehallgatási anyagban egy vállalkozó beszél az egyik vádlottal, de "az, hogy egy vállalkozó bizonyos üzleti terveket előad valakinek, nem bűncselekmény". "Vizsgáltuk, semmilyen üzletről nem találtunk nyomot" - húzta alá, majd ismét rögzítette: nem igaz az az állítás, hogy ne intézkedtek volna mindenben, ami bűncselekmény gyanúját keltette. Amit azonban nem tudnak bizonyítani, az nem szerepel a vádiratban.

Annak kapcsán, hogy az ügy egyik vádlottjának hivatalos helyekre volt bejárása, a főügyész közölte: az illető akkoriban egy hivatásrendnek, a végrehajtói karnak volt az első számú vezetője, ezért önmagában az nem keltett gyanút, hogy hivatali minőségében fogadják őt.

A főügyész hangsúlyozta: folyamatban lévő ügyek bizonyítékait nem értékeli, nem kommentálja, de amint a nyomozás véget ér, mindenről tájékoztatni fogják a közvéleményt, "talán a szokásosnál is részletesebben". (MTI)
 
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

kapcsolódó cikkek
Magyar Péter: „Ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni.”
Magyar Péter: „Ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni.”
Magyar Péter ma este a saját Facebook-oldalán közzétett egy interjút, amelyben elmagyarázza, hogy milyen felvételt hoz nyilvánosságra holnap 9 órakor. Az interjúban arról beszél, hogyan keletkezett az a hangfelvétel, amely bizonyíték az Orbán-kormány visszaéléseire.
Rogánék kihúzatták magukat a Schadl-Völner korrupciós ügy nyomozati anyagából
"Rogánék kihúzatták magukat" a Schadl-Völner korrupciós ügy nyomozati anyagából
A Magyar Péter által ma publikált hangfelvételen az akkori Igazságügy Miniszter, Varga Judit kimondja, hogy a propagandaminiszterék kihúzatták magukat (a rájuk terhelő bizonyítékokat) az elvileg független ügyészség nyomozati anyagaiból a Schadl-Völner korrupciós ügyben. Elhangzik, hogy a minisztérium államtitkárát, Völner Pált a nyomozás közben figyelmeztették, hogy megfigyelik, de ő ezután sem állt le.
Varga Judit Hajdú Péternek mesélt bántalmazó kapcsolatáról Magyar Péterrel, a hangfelvétel nem került szóba
Varga Judit Hajdú Péternek mesélt bántalmazó kapcsolatáról Magyar Péterrel, a hangfelvétel nem került szóba
Folyamatos lelki terror, megaláztatások, családi drámák - ezek jellemezték Varga Judit és Magyar Péter házasságát Varga Judit szerint. Erről a volt igazságügyi miniszter beszélt Hajdu Péter műsorában, miután kedden nyilvánosságra került a hangfelvételt. A kapcsolati bántalmazásról mindeddig nem szólalt meg, csak a hangfelvétel után.

Savaria Fórum 33. évfolyam 15. szám - 2024.04.19.
Savaria Fórum 33. évfolyam 15. szám - 2024.04.19.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Futsal: pazar gólok, tükörsima győzelem, kiütötte a Haladás a második Kecskemétet
Felipe Conde legénysége 6-0-val intézte el legfőbb üldözőjét a felső-házi rájátszás 8. játéknapján.
Vármegyei II. osztály, északi csoport: nagy győzelmet aratott a Répcelak, a Bozsok és a Kemenesalja is hétgólos mérkőzésen diadalmaskodott
Bobán és Gércén is potyogtak a gólok: előbbi 4-4-es döntetlent játszott a Gencsapátival, míg utóbbi 3-2-es hazai sikert könyvelhetett el a Szeleste ellen. Az Alsóújlak, a Sé, valamint a Pecöl is idegenben tudott nyerni, utóbbi pedig a Sé Lukácsháza elleni sikerének köszönhetően a tabella élére állt.
A Derkovitson folytatódott a tavaszi utcatakarítási akció Szombathelyen
Ilyenkor nemcsak az útszegélyek, útpadkák, hanem a csatornák is megtisztulnak, szükség szerint újrafestik a parkolóhelyeket, és takarítás közben a fametszési és parkfenntartási munkákat is elvégzik.
Ne vigyük haza a madárfiókákat és az állatkölyköket!
Fontos dologra hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Vigyázat! Megint csalók élnek vissza az MNB nevével és logójával
Újabb csalási kísérletben igyekeznek csalók hitelesnek tűnni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevével és logójával: egy most terjedő e-mailes csalásban bűnözők magánszemélyeket próbálnak meg rábírni arra, hogy egy „MNB által támogatott” víruskezelő programot töltsenek le – közölte az MNB hétfői közleményében, kiemelve hogy a jegybank nem készít és támogat víruskezelő programot sem lakossági, sem vállalati ügyfelek számára.