km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Négy utca felújítására költené Szombathely a kormány által megítélt 435 millió forintot

Négy utca felújítására költené Szombathely a kormány által megítélt 435 millió forintot

Négy rossz állapotú, nagy forgalmat bonyolító utcát újíttatna fel a városvezetés a kormány által erre a célra megítélt 435 millió forintos támogatásból: a Paragvári, a Magyar László, a Nádasdy Ferenc és a Dozmat utcát. Erről tartottak sajtótájékoztatót ma délelőtt Horváth Soma és Horváth Attila alpolgármesterek. Ismét hangsúlyozták, hogy a Markusovszky utcai helyett a Szent István király utcai Gyöngyös-hidat kell felújítani, mert ez a legrosszabb állapotú átkelő a városban.

 


Mint ismert, 1 milliárd 185 millió forint értékben küld a kormány támogatást szombathelyi fejlesztésekre, címzetten, kezdte a sajtótájékoztatót Horváth Attila, majd kiemelte, hogy ezzel kapcsolatban semmilyen egyeztetés a városvezetéssel nem történt.


435 millió forint érkezik útfelújításra, ami örömteli, hiszen az utak állapota az egyik legsúlyosabb megoldandó probléma a városban, tette hozzá az alpolgármester.  Emellett hídfelújításra, a Vásárcsarnok és a Víztorony környezetének rendezésére, valamint a Zanati úti kerékpárút megépítésére jön támogatás. Utóbbival kapcsolatban elhangzott: frissíteni kell a már lejárt terveket, viszonylag szűk határidőn belül.


Horváth Attila alpolgármester elmondta, személy szerint örül annak, hogy ez megtörtént, örül a kormány döntésének, de ha ő dönthetett volna, valamennyi pénzt út-, járda- és hídfejlesztésekre fordította volna.


Két hónapja szakértők elkezdték felmérni a legrosszabb állapotú szombathelyi utakat, ez alapján választották ki azt a négy utcát, amit a megítélt összegből felújíttatnának. Ma elküldték az erről szóló levelet a Belügyminisztériumnak.


Horváth Soma alpolgármester elmondta, komoly közlekedést, ezen belül helyi járatos közlekedést bonyolít a Paragvári út. A Magyar László utca az egyik legrosszabb állapotú a városban, a Nádasdy Ferenc és a Dozmat utca felújítása pedig azért fontos, mert a csapadékvíz-elvezetési program nem sikerült túl jól. 


A Magyar Közlönyben nem szerepel, melyik Gyöngyös-híd felújításáról van szó. A városvezetés továbbra is azt szeretné, ha a Szent István király utcai hidat korszerűsítenék a megítélt 130 millióból, hangsúlyozta Horváth Soma. Ugyanis szakemberek már a 2018-as hídvizsgálati jegyzőkönyvben is ezt jelölték meg legrosszabb állapotúként az átkelők közül. Dr. Nemény András polgármester már elrendelte, hogy kezdjék meg a tervezést.


A sajtótájékoztatót az SZTV élőben közvetítette: 

 

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.