km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Minden hetedik ember nem örülne annak, ha gyermeke egy állami gondozottal kötné össze az életét - legfrissebb kutatás

Minden hetedik ember nem örülne annak, ha gyermeke egy állami gondozottal kötné össze az életét - legfrissebb kutatás

Gyivis, zacis, lelences, állami gondozott. Évtizedek óta így bélyegzik meg azokat a gyerekeket, akik elveszítették a szüleiket. Pénteken lesz az állami gondoskodásban élő gyerekek napja az SOS Gyermekfalvak kezdeményezésére. Egy legfrissebb felmérés a velük kapcsolatos előítéleteket kutatta.


"Az évente végzett hajléktalan felmérés szerint az utcán élő hajléktalan emberek 20%-a volt valaha állami gondozott hosszabb-rövidebb ideig. Ez egy tartós tendencia, nem csökken. Ugyancsak sokan, további 20% került az állami gondozottak közül börtönbe, vagy lett prostituált. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne termeljék újra szüleik történetét, ne szegénységben, alacsony iskolai végzettséggel vagy az utcán végezzék, rengeteget kell önerőből dolgozniuk, és rengeteg segítséget kell kapniuk a szakemberektől, elfogadást a társadalomtól. A családot pedig egy nevelőszülői család tudja leginkább biztosítani számukra szüleik elvesztése után” – teszi hozzá a szakember.  

 

A megkérdezettek többsége nem tartja lényegesnek, hogy kollégájának vagy alkalmazottjának van-e állami gondozotti múltja, csupán 2 % elutasító velük szemben. Hasonlóan gondolkodnak a válaszadók azzal kapcsolatosan is, ha szomszédjuk, vagy albérlőjük lenne volt állami gondozott. 

Gyerekük padtársaként a megkérdezettek 5 % nem örülne állami gondozotti múlttal rendelkező osztálytársnak, 6 %-uk pedig nem venné szívesen, ha gyermekük barátja gyermekvédelemben élne. Az állami gondozottakkal való személyes tapasztalat ezen a vélekedésen nem változtat. A férfiak a nőknél kevésbé toleránsak a gyereküket érintő kérdésekben. Majdnem minden tizedik férfi elutasító azzal kapcsolatosan, ha gyermeke padtársa állami gondozott lenne, míg a nők közül minden huszonötödik. 

Bár a felmérés alapján alig zavarja a megkérdezetteket, ha kollégájuk, alkalmazottjuk, szomszédjuk állami gondozott lenne, azzal kapcsolatosan már elutasítóbbak, ha gyermekük párjának lenne ilyen múltja. Bár a többség közömbös (70 %), minden hetedik válaszadó nem örülne ennek (13,9 %). 

Hasonló arányban elutasítóak nők és férfiak is ebben a kérdésben.  

„A felmérésből is látható hogy kevés tapasztalata van az embereknek az állami gondoskodásban élőkkel kapcsolatosan, részben negatívan vélekednek róluk, részben nincs ismeretük róluk, láthatatlanok számukra. Október 7-én az ő személyes történeteiket szeretnénk megmutatni, hogy lebontsuk a velük kapcsolatos elítéleteket a kampányhoz csatlakozó médiák és cégek segítségével” – mondta Szilvási Léna. 

(SOS-GYERMEKFALU MAGYARORSZÁGI ALAPÍTVÁNYA KÖZLEMÉNYE)

 

A Történetek az SOS Gyermekfalvakból videói az alábbi linkeken érketők el: Heni történeteFlóra története

Fotó:Pixabay

 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Így változik hétvégén a helyi járatok menetrendje a Csaba utca felújítása miatt
Május 10-én, pénteken 8:30-tól van érvényben a módosított menetrend.
Kapcsolatok: amatőr alkotók mutatkoztak be a kastélyban
Megnyílt a Vasi Amatőr Alkotók "Kapcsolatok" című vándorkiállítása szombaton a Zarkaházi Szily-kastélyban. A 13 bemutatkozó művész a festmények mellé ezúttal verseket is társított, ami még színesebbé varázsolja a tárlatot.
Videón az ütközés: Volkswagent perdített meg egy Opel egy szombathelyi kereszteződésben
A hírhedt kereszteződésben minden évben történik olyan baleset, ahol a felek állítják, hogy nekik volt zöld a jelzőlámpa. Most egy autó fedélzeti kamerája rögzítette az ütközést és a felvételből kiderül, hogy egy piros jelzésnél sétáló gyalogosnak is nagy szerencséje volt, írja a 112press.hu.
Önkormányzati választás 2024: már most borítékolható, hogy Rogán Antal testvére nyer szülőfalujukban
A Vas megyei Szakonyfalunak 2013 óta Rogán Valéria a polgármestere és valószínűleg marad is. Ahogy ugyanis 11 éve, úgy idén is ő az egyetlen induló.
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.