km/óra
  2023.06.07., szerda  •  Róbert napja
Dacia
Megyei I. osztály: legyőzte a Rábapaty a Büköt a forduló zárómérkőzésén

Megyei I. osztály: legyőzte a Rábapaty a Büköt a forduló zárómérkőzésén

A hazaiak második játékrész elején szerzett találata döntőnek bizonyult.

 

Egyetlen mérkőzés maradt vasárnapra a megye I. osztály 4. fordulójából. A Rábapaty két nyeretlen mérkőzés után szeretett volna javítani, a Bük pedig a múlt heti, Haladás VSE-Zanati SE ellen aratott siker után gyarapította volna ismét hárommal pontjainak számát. 

 

Rábapatyi KSK - Büki TK 1-0 (0-0)  Rábapaty, vezette: Bedi

Rábapaty: Viczmándi - Horváth R. (Fehér 46.) , Horváth K., Szabó, Csupor, Nardai, Kovács, Tóth, Balhási (Piros 70.) , Németh (Gosztolya 46.) , Könczöl

Edző: Nagy Dániel

Bük: Kamondi - Németh T., Czirók (Tóth 51.) , Wágner, Kovács (Czingráber 70.) , Orbán (Taródi 46.) , Resch (Horváth 70.) , Csonka (Tar 37.) , Németh G., Komálovics, Németh Z.

Edző: Marton Róbert

Gólszerző: Gosztolya 47.

 

A mérkőzés elejét a hazaiak nyomták meg jobban, igaz, komoly gólszerzési lehetőséget nem sikerült kialakítaniuk. A folytatásban feljebb jött a Bük, de hasonlóan a rábapatyiakhoz, ők sem tudtak veszélyt jelenti a kapura. A gól nélküli döntetlennel zárult első játékrész után alig telt el kettő perc a másodikból, amikor a szünetben csereként beállt Gosztolya Ákos talált be egy szép egyéni akció után, vezetéshez juttatva ezzel a házigazdát. A találkozó hátralévő része nem igazán hozott említésre méltó momentumot, a Rábapaty így 1-0-ás győzelmet aratott, aminek köszönhetően tartja a lépést a közvetlen élmezőnnyel.

 

A forduló teljes eredménysora, valamint a tabella állása az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.

 

Malomsoki Cintia

Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
legfrissebbek
A kalapácsvető Halász Bence ötödik lett Bydgoszczban
A kalapácsvető Halász Bence az ötödik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség második számú, WA Continental Tour Gold nevű versenysorozatának lengyelországi állomásán, Bydgoszczban.
Hatalmas eső zúdult rövid idő alatt Acsádra
Ma sem kímélte az időjárás megyénket, több helyen kiadós záporok, zivatarok alakultak ki. Olyan mennyiségű csapadék hullott rövid idő alatt Acsádra, hogy a víz lett az úr. Salköveskútra is sok csapadék zúdult.
Földrengés volt Románia nyugati részén, a magyar határ közelében
Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében – közölte kedden este a román Országos Földtani Intézet (INFP).
Asztalos bizonyítványt hamisíttatott magának egy sárvári férfi
A Sárvári Járási Ügyészség felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, közölte a Vas Vármegyei Főügyészség.
Ismét sok újszülöttet köszönthetünk Szombathelyen
Íme, a legfrissebb anyakönyvi hírek városunkból.