km/óra
  2025.07.20., vasárnap  •  Illés napja
Megújult a Streetball pálya a 11-es Huszár úti tömbbelsőben

Megújult a Streetball pálya a 11-es Huszár úti tömbbelsőben

A „Savaria Jövőjéért közösségfejlesztés” elnevezésű projekt keretén belül ma délután adták át a 11-es Huszár úti tömbbelsőben a Streetball pályát. Az első „hivatalos” meccsen a városvezetés csapata a közterület-felügyelet legjobbjaival mérte össze tudását. A rendezvényen Bokányi Adrienn, a körzet képviselője köszöntötte az érdeklődőket.

Bokányi Adrienn, a 2-es számú választókörzet képviselője köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy már a 2014-es választások előtt gondolt először egy igazán jó minőségű, megfelelő hangcsillapítású alappal ellátott kosárpálya kialakítására a tömbbelsőben.

- A tervekből aztán valóság lett, az uniós TOP-os pályázaton célirányosan nyertünk is erre 15 millió forintot. A kivitelezés elhúzódott, így az összköltsége a pályának 21,3 millió forint lett – a különbözetet az önkormányzat fizette. Teljesen új alapot kapott a pálya, a korábbi használhatatlan volt. Mindig a komplex fejlesztések híve voltam: néhány éve sikerült kicserélni a játszótér kerítését, amely most már vandálbiztos, ültettünk fákat is, D-típusú sportparkot alakítottunk ki, és ha megnyílnak újra a pályázati források, mindenképpen modernizálni szeretnénk a játszóteret is – fogalmazott Bokányi Adrienn.

Tóth Kálmán bizottsági elnök, mint projektmenedzser arról szólt, hogy a 11-es Huszár úti mellett a Tószertéren is kialakítottak Streetball pályákat, amelyek kimondottan olyan külső közösségi terek, amelyek a fiatalokat összehozhatja.

A 11-es Huszár úti Streetball pálya hivatalos nyitómeccsén az önkormányzat a dr. Nemény András (polgármester), dr. Horváth Attila (alpolgármester), Kelemen Krisztián (bizottsági elnök) és Kovács Előd (kabinetfőnök) négyesével vette fel a harcot a közterület-felügyelet gárdája ellen.

A rendezvényre sokan látogattak el, a nyitómeccs után a Szombathelyi Neumann János Általános Iskola kisdiákjai dobóversenyen vettek részt, a Falco KC döntős csapatát pedig Sövegjártó Ábel és Krivacsevics Márkó képviseltette.   

 
(Fotó: Nagy Jácint)

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.