km/óra
  2023.09.28., csütörtök  •  Vencel napja
Megkezdődik a Kőszeg-Szombathely vasútvonal teljes felújítása

Megkezdődik a Kőszeg-Szombathely vasútvonal teljes felújítása

Több mint 3,2 milliárd forintból újul meg a Szombathely-Kőszeg vasútvonal, a közbülső 7 megállóhely és a Kőszegi vasútállomás. A munkálatok már a nyáron megkezdődnek, így júliustól szeptember végéig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A projekt részleteit ma mutatták be a nyilvánosságnak.

 

Most még csak a vonat érkezik, hamarosan viszont az autóbuszok is ide futnak be, hiszen a beruházás keretében közös buszos-vasúti átszállásra lehetőséget adó magasperon készül. Átépítik a vágányhálózatot is a kőszegi állomáson. 17 kilométer hosszan újul meg a Szombathely-Kőszeg vasútvonal, melynek mentén minden településen, 7 helyszínen korszerűsítik a megállóhelyeket.


Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a kőszegi projektet 3,2 milliárd forintból valósul meg, ennek során megújulnak a megállóhelyi peronok, az utastájékoztató rendszerek, a peronok világítása. Továbbá egy előremutató intermodális fejlesztést is végrehajtanak, átépítik az állomást, és egy helyre hozzuk a vonatokat és a buszokat.


A vasúttársaság Nyugat-Magyarországon és Kelet-Ausztriában 500 km-nyi hálózatot működtet. A Szombathely-Kőszeg közötti vasútvonal üzemeltetését 2011-ben vette át a GYSEV, azóta több fejlesztés is megvalósult. Az idei év kiugró lesz itt és Európa-szerte, az unió ugyanis, hogy népszerűsítse a vonatozást, mint biztonságos és fenntartható közlekedési formát, 2021-et a vasút európai évének választotta. Magyarországon soha nem látott mértékű vasúti fejlesztésről számolt be a szaktárca államtitkára, Mosóczi László a kőszegi vasútállomáson. 


Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Kőszeg elérhetősége minden irányból javul, hiszen nemrég átadták az S31-es Magyarországra vezető szakaszát, folyamatban van az M87-es gyorsforgalmi út előkészítése, a városban 2,8 milliárdos út- és parkolóépítési program folyik, most pedig indul a vasútrekonstrukció. 


Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő szólt arról, hogy ez a fejlesztés Szombathely szempontjából is fontos. Hozzátette, hallották, hogy készül a szaktárca a két város közötti vasútvonal villamosítására is. Szerencsére az Európai Újjáépítési Alap a maga több 2.500 milliárd forintnyi forrásával a közlekedés zöldítése nagy témakörében fedezetet nyújt, uniós forrásokat biztosít.


Básthy Béla, Kőszeg polgármestere szerint napról napra kinyílik a tér Kőszeg körül. Hangsúlyozta, ez a nagyszerű projekt könnyű lehetőséget nyújt azoknak a szombathelyieknek is, akik hétvégi kikapcsolódásra vágynak. Ilyenkor irány Kőszeg.


A korszerűsítés miatt július 1-től szeptember végéig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Szombathely és Kőszeg között. A vasútvonal rekonstrukciója várhatóan 2022 első félévében fejeződik be. Az állomás mellett P+R parkolókat, valamint fedett kerékpártárolókat létesítenek.

 

 

 

Fotó: GYSEV Zrt. 

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Meghalt idősebb Koman Vladimir
Ma hajnalban, 59 éves korában elhunyt idősebb Koman Vladimir, Voli bácsi, ahogy megyeszerte mindenki ismerte.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
legfrissebbek
Újabb fejlemény a Szombathely és Kőszeg közötti M87-es út építésében
Megjelent a vasi gyorsforgalmi utak kiviteli terveinek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési felhívás.
Mintegy 5 kilogramm marihuánát találtak egy kecskeméti tanyán
Mintegy öt kilogramm marihuánát és 518 tő kannabiszt találtak egy kecskeméti tanyán a rendőrök - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Marad a nyárias idő csütörtökön is
Devizapiac: alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama
Alig változott, vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Változik a buszmenetrend, épül a forgalmi iroda Szombathelyen
Korszerűsíti a BLAGUSS Kft. az Éhen Gyula téren lévő, leromlott állapotú szolgáltatási decentrum épületét, külső és belső átalakítással, energetikai fejlesztéssel, valamint az általa üzemeltetett autóbuszflotta is bővül 4 új MIDI autóbusszal (3 db gázolaj üzemanyagú, 1 db elektromos), erről is kapnak tájékoztatót a közgyűlésen a képviselők. Figyelembe véve az utasok igényeit, október 16-tól változik a helyi járatos buszok menetrendje: közvetlen temetőjárat indul a Derkovits-lakótelepről, és sűrűbben mennek a buszok a Parkerdőbe.