km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Már több mint 700 áldozat a van a Hamasz izraeli támadásának, sok a sebesült is

Már több mint 700 áldozat a van a Hamasz izraeli támadásának, sok a sebesült is

Legalább 700 izraeli halálos áldozata van a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet hét végén Izrael ellen indított támadásának, több mint 2100 sebesültről is tudni - jelentette hétfőn aaz MTI a The Jerusalem Post című izraeli újságra hivatkozva.

Több mint 130 civilt és izraeli katonát továbbra is túszként tartanak fogva Gázában - tudatta a Haárec című izraeli újság.
    
Az izraeli hadsereg szóvivője azt közölte, a fegyveres erők válaszul támadást intéztek a Hamászhoz köthető gázai létesítmények ellen. Elmondta, a harcok jelenleg is mintegy nyolc, Gáza környéki területen zajlanak. Harcokat jelentettek a többi között a Gázai övezetnél lévő Beri kibuc közeléből, amely alatt az izraeli hadsereg feltételezése szerint az övezetbe vezető alagút húzódhat.
    
Az izraeli katonák összecsaptak palesztin fegyveresekkel a Gázától mintegy öt kilométerre lévő Kfar Aza kibucnál is, valamint palesztinokat láttak Nirim kibuc kerítésénél is.
    
Gázai egészségügyi források szerint az övezetben már több mint 400 halálos áldozata van az izraeli ellentámadásnak. A halottak között 20 gyerek van, illetve 200 sebesültről is tudni.
    
Az ENSZ palesztin menekülteket segélyező közel-keleti hivatala (UNRWA) azt közölte, támadás érte az egyik iskoláját is. Az épületben mintegy 220 ember keresett menedéket, áldozatokról egyelőre nem tudni.
    
Az izraeli hadsereg mindeközben az X közösségi portálon azzal vádolta meg a palesztin fegyvereseket, hogy élő pajzsnak használja a civil lakosságot a Gázai övezetben, és "terrorista infrastruktúrát" telepítenek civil létesítmények közé. Az X-en közzétett üzenetben az izraeli haderő háborús bűncselekményekkel vádolja a Hamászt, és azt írják, hogy a palesztin fegyveresek a civilek szándékos meggyilkolása mellett , holttesteket csonkítanak és gyaláznak meg és civileket hurcolnak el és tartanak fogva túszként.
    
A szombaton indított támadásban az Iszlám Dzsihád is részt vett. Mindkét szervezetet számos ország terrorszervezetként tartja számon. Izrael vasárnap hivatalosan is hadiállapotot jelentett be és zöld jelzést adott "a jelentősebb katonai műveletnek"

Fotó: Az izraeli hadsereg válasz csapásként rakétaesőt zúdít Gáza városára Fotó: Ali Jadallah/Anadolu Agency via Getty Images

kapcsolódó cikkek
Rakétaeső zúdult Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből, izraeli katonákat ejtettek túszul
Rakétaeső zúdult Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből, izraeli katonákat ejtettek túszul
Rakéták tömegét lőtték Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel, fegyveres terroristák tucatjai hatoltak be izraeli településekre - jelentette a helyi média szombat reggel. Miközben folyamatosan rakétákat lőnek a Gázai övezetből Izraelre, izraeli katonákat ejtettek túszul, s utcai harcok folynak Izraelben a behatolt Hamász egységekkel
Izrael háborúban áll - jelentette ki az izraeli miniszterelnök
Izrael háborúban áll - jelentette ki az izraeli miniszterelnök
A Hamász iszlamista palesztin szervezet fegyveresei támadásának eddig legkevesebb huszonkét izraeli halálos és több mint ötszáz sebesült áldozata van az izraeli mentőszolgálat és a kórházak szombat kora délutáni közlése szerint.
Izrael ellencsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben és a libanoni határnál
Izrael ellencsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben és a libanoni határnál
 Az izraeli hadsereg szombat éjjel és vasárnap reggel ellencsapásokat hajtott végre délen a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen, valamint északon a libanoni határnál - jelentette az izraeli hadsereg vasárnap reggel.
címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Az egészségügy különleges világába, a műtőbe invitálják az érdeklődőket
„Gyere be a műtőbe!” - címmel kampányt indít az Országos Onkológiai Intézet. Az egészségügy különleges világába, a műtőbe invitálja és megszólítja a szakma iránt érdeklődőket a kórház. Az életmentők munkájáról egy kisfilm is készült, amely bemutatja, hogy mi történik a zárt ajtókon túl, milyen az a munka, amit a hétköznapokban senki sem lát. Az ország több pontján szólítják meg szakemberek a fiatalokat és felhívják a figyelmet az egészségügyi szakmák fontosságára, különösen a műtős élet különlegességére.
Nem adott elsőbbséget, elütötte a 11-es Huszár úti zebrán átkelő nőt
Kevéssé változott péntek reggelre a forint árfolyama
Alig változott, vegyesen mozdult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama péntek reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Többször a levegőbe emelkedett és a szántóföldön, a kerekein állt meg egy furgon Szombathely határában
Egy balra ívelő kanyarban tért le az útról a jármű és a töltés alján felrepült a levegőbe, majd több pattanás után az úttal párhuzamosan állt meg. Emiatt azt hitték, hogy csak parkol. A balesetet a sofőr jelentette, körülbelül fél órával később.
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.