km/óra
  2025.03.20., csütörtök  •  Klaudia napja
Már épül a szombathelyi óriáskerék

Már épül a szombathelyi óriáskerék

Az adventi vásár már hagyományosnak számító óriáskerekét alig egy hét alatt építik fel, november 13-án pedig el is indul és egészen január 21-ig lehet majd felülni rá.

Újra lesz óriáskerék a Borostyánkő áruház előtti téren – jelentette be Horváth Soma alpolgármester, dr. Károlyi Ákos jegyző, valamint Prieger Szabolcs kulturális és városi nagyrendezvény-koordinátor az idei szombathelyi adventi vásárról szóló első sajtótájékoztatón.

És mint ígérték, november 6-án hétfőn el is kezdte építeni az üzemeltető az óriáskereket, emiatt pedig ahogy a korábbi években, úgy idén is lezárták az áruháznál lévő parkolót. Horváth Soma alpolgármester hangsúlyozta, más városokkal ellentétben Szombathely nem fizet az óriáskerékért, az azt üzemeltető cég pedig kifizeti az ott kieső parkolási bevételt is.

A munkálatok várhatóan november 12-ig, vasárnapig tartanak majd, tehát alig egy hét alatt építik fel a már hagyományosnak számító óriáskereket.

Az ötven méter magas látványosság már másfél héttel az adventi vásár nyitása előtt, november 13-án elindul és még majdnem egy hónappal a vásár vége utánig, január 21-ig üzemel majd. Ezt követően lebontják, és újra használható lesz a Borostyánkő áruháznál lévő parkoló.

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
kapcsolódó cikkek
A város madártávlatból: péntektől működik a Borostyánkő előtt felállított óriáskerék
A város madártávlatból: péntektől működik a Borostyánkő előtt felállított óriáskerék
Péntek délelőtt megáldották, délután a sajtó munkatársai kipróbálhatták, este pedig Nemény András polgármester ünnepélyesen elindította az adventi vásárra felállított óriáskereket, amely egészen január 3-ig üzemel majd.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.
Íme a március 15-i szombathelyi programok
Már pénteken megkezdődtek Szombathelyen a nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések, délelőtt a Batthyány-szobornál koszorúztak a város és vármegye vezetői, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.