km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
A város madártávlatból: péntektől működik a Borostyánkő előtt felállított óriáskerék

A város madártávlatból: péntektől működik a Borostyánkő előtt felállított óriáskerék

Péntek délelőtt megáldották, délután a sajtó munkatársai kipróbálhatták, este pedig Nemény András polgármester ünnepélyesen elindította az adventi vásárra felállított óriáskereket, amely egészen január 3-ig üzemel majd.

Péntek délután a szombathelyi média munkatársai próbálhatták ki az óriáskereket – az biztos, hogy nagyságrendekkel többen voltunk, mint a délelőtti sajtótájékoztatókon, ahol a politikusok számoltak be a csütörtöki közgyűlésen történtekről.
 

A rendkívül masszív benyomást keltő szerkezet a kabinokat 50 méter magasba emeli, innét a környező 10 emeletes házak felett is át lehet látni. Négy óra után szépen feltárult a nyugati dombok lábainál fekvő város, innét, madártávlatból jól látszott a földrajzi fekvéshez igazodó észak-déli és kelet-nyugati irányú utcaszerkezet. Nagyjából a régi Víztorony csúcsának a szintjéig viszi fel az utasokat az óriáskerék, szép komótosan, azoknak sem kell aggódniuk, akik nem szereztek ipari alpinista gyakorlatot az elmúlt években.


Egy menet három teljes kört jelent (felnőtteknek 2000, gyerekeknek, diákoknak, nyugdíjasoknak 1500 forintba kerül, a családi jegy 2 felnőtt 3 gyerek 7000 forint, illetve négy felnőtt ugyanennyiért válthat csoportos jegyet). A fogyatékkal élők a rokkantkártyájuk bemutatásával ingyen ülhetnek fel, és még sorba sem kell állniuk. A gyerekeknek lesz Mikulás-napi akció, 14 év alattiak december 6-án 14 és 20 óra között, illetve 7-én és 8-án 10 és 18 óra között 1000 forintért szállhatnak be a kabinokba. 


Az óriáskerék hétköznap 11 és 22 óra között, hétvégén 10 és 22 óra között várja a látogatókat, január 3-ig. Az óriáskereket üzemeltető vállalkozó az  Aranyhíd Egységes Gyógypedagógiai Iskolának és az Esőemberke Alapítvány lakóotthonának ajánlott fel ingyenes jegyeket, ezeket a pénteki ünnepélyes megnyitón Nemény András adta át az intézményeknek.. 
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Az összes hadrafogható traffipax kint volt az utakon a Speedmarathonon (Videóval)
A rendőrség hetek óta hirdette a pénteki európai sebességmérési napot, a Speedmarathont, amikor a rendőrkapitányságok egyszerre bevetik az összes sebességmérő eszközüket. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akik fennakadnak egy, vagy több műszeren, írja a 112press.hu.
Hivatalos: román állampolgárságot kapott Rapport Richárd
2024. március 21-e óta román állampolgár Rapport Richárd, egykori magyar ranglista-vezető és világbajnokjelölt sakkozó, írta meg a Magyar Hang.
Időjárás: szeszélyes szombat vár ránk
Az ország nagyobb részén felhősen indul a nap, és a fölöttünk lévő felhőzet főként délutánra szakadozik, gomolyosodik jobban, emiatt rövidebb napos periódusokra is számíthatunk, írja előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.