km/óra
  2023.12.01., péntek  •  Elza napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Magyar CIVINET: Közlekedési konferencia Szombathelyen

Magyar CIVINET: Közlekedési konferencia Szombathelyen

Huszonhatodik alkalommal ült össze a Magyar CIVINET, a rendezvénynek ezúttal Szombathely adott otthont: Innovatív megoldások a közösségi közlekedésben címmel tartottak egész napos szakmai fórumot a Jászai Utcai Közösségi térben. A vendégeket Németh Ákos tanácsnok köszöntötte, majd Horváth Soma alpolgármester tartott tájékoztató előadást a Blaguss, mint piaci szereplő a közösségi közlekedésben címmel. A programsorozat végén az érdeklődők ellátogathattak a Blaguss telephelyére is.

Ma délelőtt élénk érdeklődés mellett kezdődött a szakmai előadás sorozat. Németh Ákos tanácsnok beszélt a rendezvényről.  

- Szombathely általában a legboldogabb magyar város, ennek nyilvánvalóan nagyon sok oka van. Viszont, ha a szombathelyieket valamilyen problémáról kérdeznék, akkor majdnem biztos, hogy a közlekedéssel kapcsolatos gondokat említenék. Nagyon sokat teszünk ebben a témában is, ennek egyik legnagyobb része a tömegközlekedési rendszer. Most már idestova két éve a Blaguss a szolgáltató a vasi megyeszékhelyen. Országos szinten is unikális, hogy egy piaci szereplő így tud működni. Ezzel kapcsolatban egy közlekedési konferencián van módunk bemutatni ezt a város és a cég közötti együttműködést – fogalmazott Németh Ákos.

- Huszonhatodik alkalommal ült össze a Magyar CIVINET, egy közlekedési konferenciát szerveztek Szombathelyre. Azért is érdekes a helyszínválasztás, mert kíváncsiak voltak a szakemberek arra, hogy miként működik nálunk az immár két éve megváltozott tömegközlekedési rendszer. Az ország szinte minden részéről jelentkeztek, közlekedési társaságok, közlekedési szakemberek, de városvezető tisztségviselők is ellátogattak a rendezvényre – válaszolta érdeklődésünkre Horváth Soma, aki később az eseményről beszélt.

- Az egész napos programsorozatban előadások hangzanak el a tömegközlekedés témájában: milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, de szó lesz a jegyrendszerről, az okos megoldásokról, a nap végén pedig egy Blaguss busz érkezik majd, ezzel utazunk el a cég szombathelyi telephelyére - így az alpolgármester, aki aztán kitért a szombathelyi modell részleteire is.   

- Amit kiemelnék: Magyarországon ma Veszprém mellett Szombathelynek van a legfiatalabb és a legmodernebb buszflottája. Elértük azt, hogy XXI. századi, alacsony belépésű, légkondicionált, télen fűtött buszokkal utazhatnak a szombathelyiek. Ennek alapnak kell lennie, de a korábbi időszakra nem feltétlenül volt igaz. Azt gondolom, utasbarátabb, környezetkímélőbb a jelenlegi rendszer. Amit hangsúlyoznék, hogy nem változott a jegyek és a bérletek ára. Sőt, bevezettük az időalapú jegyeket, a 30 napos bérletet, ami újdonság ugyancsak, nem beszélve arról, hogy van egy olyan utasapplikáció, amelynek segítségével valós időben látják a közlekedők, hogy mikor, hol tudnak felszállni egy-egy járatra. Sőt, most már a csatlakozásokkal is tudnak kalkulálni. Külön öröm, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatosan, hogy október 15-étől biztosítottuk a közvetlen kijutást a Jáki úti temetőbe. A közösségi közlekedés olyan, hogy nem mindenkinek lehet tökéletes, nem mindenkinek lehet jót tenni – ám a Blaguss erre törekszik – zárta szavait Horváth Soma.

(Fotó: Bonyhádi Zoltán)

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 32. évfolyam 42. szám - 2023.11.24.
Savaria Fórum 32. évfolyam 42. szám - 2023.11.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Anyagi vészhelyzet a Szombathelyi Haladásnál
Az alkalmazottak (játékosok, edzők, stábtagok) több hónapja nem kaptak fizetést a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaságtól, ha a többségi tulajdonos, Homlok Zsolt nem rendezi az adósságot, decemberben akár meg is szűnhet a zöld-fehér együttes, értesült az ugytudjuk.hu.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Csokimikulásért törtek be fiatalok a szombathelyi vásár Mézeskalács Házikójába
A 2023-as Szombathelyi Adventi Vásár nyitónapját megelőző éjszakán a kameraképen vették észre a közterület-felügyelet munkatársai, hogy két fiatal próbál bejutni a lezárt Fő téri Mézeskalács Házikóba - adja hírül a város hivatalos Facebook-oldala.
legfrissebbek
Dr. Bödör Géza: Amerikából jött, de ezúttal nem ő volt a pilóta
Dr. Bödör Géza orvosprofesszor, laborvezető (University of Colorado, Denver) miként került a szombathelyi vérellátóból egy amerikai egyetemi katedrára? Nos, ez is kiderült mindazok számára, akik ellátogattak csütörtökön este a könyvtárba. Spiegler Tibor, a helytörténeti gyűjtő, mint volt osztálytárs invitálta meg a professzort, aki kalandos életéről az előadás előtt mesélt. A mostani hazatérése apropóját az adta, hogy a minap volt a 45. orvosi egyetemi évfolyam-találkozója.
„A zene felszabadít, erőt ad, segít leküzdeni félelmeinket”
Adventi jótékonysági hangversenyt rendezett a szombathelyi Zonta Club, a Művészeti és a Premontrei Gimnázium a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából.
Futsal Bajnokok Ligája: remekül kezdett, de alulmaradt a tavalyi Final Four-résztvevő Anderlechttel szemben a Haladás
A magyar bajnok egy öngóllal és Henrique Diniz egészen elképesztő találatával 2-0-ra vezetett, ezt követően azonban már csak a belgák találtak be, akik végül 5-2-es győzelmet arattak.
Átadták a balatoni bringakör Balatonudvari és Vonyarcvashegy közti szakaszát
Átadták a balatoni bringakörút Balatonudvari és Vonyarcvashegy közötti, 10,5 kilométeres, megújult szakaszát csütörtökön.
Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék Szombathelyen a hétvégén
Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék december első hétvégéjén: pénteken kiadós mennyiség esőre, szombaton pedig esőre, havas esőre, havazásra kell készülni erős, néhol viharos széllel, majd vasárnap kisüt a nap. Nagy lesz a hőmérséklet-különbség az északkeleti és a déli országrészek között: szombaton napközben mínusz 1 és plusz 15 fok között lesz a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.