km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Tehermentesíti a várost az új elkerülő

Tehermentesíti a várost az új elkerülő

Mentesíti Szombathelyt az észak-déli átmenő forgalomtól, ugyanakkor nem esik ki a város az országos és nemzetközi vérkeringésből, mert stratégiai közelségben építik az új M86-os elkerülőt. Az új út részben négy, részben pedig két sávon kerüli el a várost, amelynek közigazgatási területét Bogát és Táplánszentkereszt között szeli át, majd Rádóckölked térségétől a Szombathely-Szentgotthárd vasútvonallal párhuzamosan haladva éri el Körmendnél az M8-ast. Ezt a verziót támogatja dr. Nemény András polgármester az önkormányzat nevében.

 

Az M86-os gyorsforgalmi Szombathely és Körmend közötti szakaszának tervezésére 2019-ben írta ki a közbeszerzési pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A nyertes konzorcium feladata volt elkészíteni az engedélyes terveket, és beszerezni az építési engedélyeket. A tanulmányterv a Szombathely által most elfogadott verzió mellett másik kettőt is tartalmaz. A „B” változat szerint az M86-os Magyarszecsőd mellett csatlakozna be az addigra elkészülő M8-as gyorsforgalmi útba. A „C” változatban pedig az szerepel, hogy az M86-os keletről, új nyomvonalon kerülné el Sorokpolányt.


A tanulmánytervet minden érintett önkormányzatnak véleményeznie kell.


Horváth Attila alpolgármester szerint Szombathely az itt élők számára a legjobb megoldás mellett tette le a voksát azzal, hogy az „A” verziót támogatja a város. „Amikor a politikusok arról beszéltek, hogy fontos a 86-os út négysávosítása, akkor a felelős politikus ezt nem azért mondta, hogy minél hamarabb felérjen Pestre, vagy, ha vásárolni szeretne menni mondjuk Győrbe, akkor hamarabb odaérjen. A felelős politikus ezt azért mondta, mert Szombathely és a térség gazdasági életében szükség van egy észak-déli összeköttetést biztosító útra, éppúgy, ahogy a rómaiak idejében is megvolt. Örülünk annak, hogy végre Dél felé is megépül a gyorsforgalmi útkapcsolat.


„Idén elkészülhet a környezetvédelmi engedélyes tervdokumentáció, 2022-ben pedig indulhat az M86-os út Szombathely-Körmend közötti szakasza kiviteli tervének készítése. A beruházás jelentős forgalmi terhet vesz le Szombathelyről. Ennek érdekében többkörös egyeztetés folyt – mondta el lapunknak Kalmár Ervin, a Városüzemeltető és Városfejlesztési Osztály vezetője. A tanulmánytervben kidolgozott variációk kiválasztásánál gazdasági, megközelíthetőségi és környezetvédelmi szempontokat is mérlegelni kellett. A most elfogadott változat szerint az M86-oson érkező átmenő forgalom nem jön be az amúgy is rendkívül leterhelt Tesco-körforgalomként ismert közlekedési csomópontba, hanem az újonnan készülő elkerülő a vépi leágazó és Zanat városrész között építendő új csomópontnál vezeti azt le déli irányba, majd Bogát és Táplánszentkereszt között elhaladva Egyházasrádóc után csatlakozna a jelenlegi 86-os főútba. 


Jelenleg is folyik a 87 – 89 sz. főutak Szombathely észak-keleti elkerülő útjának tervezése, engedélyeztetése. Az erre kiírt közbeszerzési pályázat magában foglalta a Sopron–Szombathely és a Szombathely–Kőszeg vasútvonal külön szintű keresztezését, valamint a Puskás Tivadar utcának a 87-es főútra való kikötését is, a Székesfehérvár–Szombathely vasútvonal külön szintű keresztezésével. Így az iparterület teherforgalma sem a Zanati úton bonyolódik majd. Az összesen mintegy 6,2 kilométeres elkerülő út nyomvonala az M86-os gyorsforgalmi autóút és a 87-es főút külön szintű csomópontjától indul 2x2 sávon északi irányba, külön szintben keresztezi a Sopron–Szombathely vasútvonalat és a 8639 sz. összekötő utat (Szombathely–Söpte), csatlakozik a leendő Szombathely-Kőszeg M87-es gyorsforgalmi úthoz. Az új Schaeffler gyár térségében készülő közlekedési csomópontba becsatlakozik Bucsu felől a 2x1 sávos 89. sz. út, amely a 87 sz. főút Szombathely előtti körforgalmi csomópontjának negyedik ágától épül meg. Ezzel könnyen elérhetővé válik az A2-es és az M86-os, az osztrák és a magyar autópálya-hálózat is.


A Szombathely észak-keleti elkerülő út építési engedélye várhatóan 2021 áprilisában már rendelkezésre áll.” – tájékoztatta lapunkat az osztályvezető. A gigantikus beruházás nemcsak tehermentesíti Szombathelyt, hanem egyszerűsíti és felgyorsítja az észak-déli, valamint az észak-nyugati közlekedést is.  Az M86-os új elkerülő a tervek szerint része lenne a Vas megyét Debrecennel összekötő M9-es autópályának.

 

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.