km/óra
  2025.07.18., péntek  •  Frigyes napja
Letarolt két diáklányt egy Mercedes Szombathelyen

Letarolt két diáklányt egy Mercedes Szombathelyen

Súlyos állapotban kerültek kórházba.

Vas vármegyében 2024. január 18-án 5 óra és 2024. január 19-én 5 óra közötti időben egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre

írta legutóbbi összesítőjében a rendőrség.

A szóban forgó baleset azonban úgy tűnik, a szokásosnál nagyobb port kavart.

Futótűzként kezdett ugyanis terjedni a Facebookon egy bejegyzés, melynek írója több helyi hírportált is az ügy eltusolásával vádol. Hogy ennek van-e valóságalapja, azt nem jogunk eldönteni, ám a baleset részleteitről is beszámolt a posztoló, így kiderült, hogy egy komoly ügyről van szó –, az összeesküvés-elméletek nélkül is.

Mint írja, kedden „reggel nyolc órakor, iskolakezdés idejében, az iskola előtti ZEBRÁN, egy fekete Mercedest vezető 'ember' letarolt két diák lányt, akik súlyos és súlyosabb állapotban kerültek kórházba. Elvette a lányoktól az egészségüket, a szalagavatójukat, ne adj Isten még az érettségi lehetőségét is”.

Egyik megszólítottként a 112Press a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz fordult, ahonnan a következő válasz érkezett:

A rendelkezésre álló adatok alapján egy férfi  személygépkocsival közlekedett Szombathelyen a Jókai Mór utcában, melynek során elsodort kettő, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó fiatal nőt. A balesetben mindkét gyalogos megsérült. A baleset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

A lap tagadta a vádat, hogy megpróbálták eltusolni a történteket, illetve megkereste az Országos Mentőszolgálatot is, akik szintén megerősítették, hogy két fiatal lányt szállítottak kórházba súlyos sérülésekkel, de stabil állapotban.

 

Portálunk beszélt egy szemtanúval is, aki elmondta, az esős, szürke időben a két fiatal a Jókai-park felől érkezett, amikor az Emlékmű irányába tartó Mercedes-terepjáró a zebrán elütötte őket - egyikük több métert repült az átkelőtől.  Az eset reggel negyed kilenckor történt, több autó haladt egymás mögött, a baleset helyszínén nagy trlódás alakult ki. 

 

Fotó: Google Maps

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Robogós szenvedett balesetet Szombathelyen
Megszépül és új funkciót kap az egykori Takáts-ház
Az egykori Takáts-házba költözik a Mathias Corvinus Collegium Szombathelyi Képzési Központja. Az épületet felújítják, a munkálatok már zajlanak. Modern, kifinomult belsőt kap az új központ úgy, hogy megtartják a ház műemléki értékeit. A tervek szerint a kész épületet jövő májusban adják majd át.
Jól nézzen be a fagyasztóba, mirelit steaket hívtak vissza a forgalomból
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján a szlovák hatóság határérték feletti mennyiségű higanyt mutatott ki egy Spanyolországból származó fagyasztott, szeletelt kékcápa termékben, amelyből Magyarországra is érkezett több vállalkozás részére – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
Csomagolásmentes vásárlás: a szombathelyi piacon egész évben figyelnek a környezettudatosságra
Bár a csomagolásmentes vásárlásra ebben a hónapban hívják fel kiemelten a figyelmet országszerte a műanyagmentes július mozgalom keretében, a Vásárcsarnokban egész évben népszerűsítik ezt a környezettudatos megoldást. Zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat és tejtermékeket is érdemes saját táskába, dobozba kérni.