km/óra
  2024.10.15., kedd  •  Teréz napja
Lepkekert: már csak rövid ideig láthatók a pillangók az egyetemen

Lepkekert: már csak rövid ideig láthatók a pillangók az egyetemen

Már csak néhány hétig látható az a közel száz pillangó, amely az ELTE SEK lepkeházában található. A Közép-Amerikából származó fajok még bábállapotban érkeztek az intézménybe.

 

Hatalmas kék szárnyukról kapták a nevüket az azúrlepkék - látványosan repkednek a kertben. Nyolc közép-amerikai lepkefaj található itt meg. Most még aktívak a “C” épület aulájában található lepkeházban, a tucatnyi színes rovar azonban már az élete vége felé jár, egy-két hét múlva elpusztulnak. 


Szinetár Csaba zoológus, az ELTE-SEK Természettudományi Tanszék főiskolai tanára elmondta, sajnos a nagyobb méretű lepkéknél jobban láthatjuk, hogy a korlátozott élettartam összefügg gyakorlatilag a szárnyak amortizációjával, rongálódásával. Ez azt jelenti, hogy az ő életidejük ennyi.


Ezek a lepkék szeptember elején érkeztek az egyetemre, még báb formában, és napokon belül szárnyat bontottak. A száz bábból mindössze kettő nem kelt ki, így a kertben 98 látványos pillangót csodálhatnak meg az érdeklődők.


A főiskolai tanár hozzátette, egy ilyen kis trópusi pillangóház lehetőséget ad arra, hogy rövid utazást tegyünk jelen esetben Közép-Amerikába, Costa Ricára. A biológia szakos hallgatóik itt végigkísérik azokat a heteket, amikor a bábkamrából kiengedik a frissen kikelt lepkéket. Láthatják, megfigyelhetik ezeknek az udvarlását, netán a peterakását, ilyenre is sor került.


Megtalálható itt a fehérsávos rókalepke, a tarka denevérlepke, a márványos levéllepke, a fekete tündérpillangó, a foltos szivárványlepke, és a zebracsíkos viráglepke is. A rovarok mézzel dúsított kolibritáppal, illetve naranccsal táplálkoznak, a kifejlett példányok életideje nagyjából egy hónap. 


Az intézményben az elmúlt időben három zöldterület is helyet kapott. Lenkai Nóra rektori biztos kiemelte, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy hallgatóik komfortosabban érezzék magukat a Savaria Egyetemi Központban. Továbbá szeretnének a város és a nagyközönség fele is nyitni. Ezen projektek során készítették el a pillangókertet, a kaktuszházukat, és a pihenőkertet, ahol a hallgatók az órák között megpihenhetnek


A három zöldterület létrehozását az intézmény finanszírozta saját erőből, összköltsége néhány százezer forint volt. Az érdeklődők a kavicsos talajú, trópusi hangulatú lepkekertbe a SEK “C” épületének bejáratánál, egy folyosói üvegablakon keresztül tekinthetnek be.

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.