km/óra
  2023.09.21., csütörtök  •  Máté, Mirella napja
Közösségteremtő faültetés a Károly Róbert utcában

Közösségteremtő faültetés a Károly Róbert utcában

A közösségi faültetés program keretében 321 fát telepítenek hat helyszínen Szombathelyen. A szombathelyi önkormányzat és a Savaria Városfejlesztési Kft. Közös kampányának keretében szerda délelőtt került sor a 2. helyszín fásítására: a Károly Róbert utcában, a Perint-parti sportpályák mellett 53 fát ültettek el.

Szombathely Megyei Jogú Város a Savaria Városfejlesztési Kft.-vel közösen a városi területek zöldebbé tételével szeretné felhívni az emberek figyelmét a természet- és környezetvédelem fontosságára, a légköri szén-dioxid-koncentráció és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, valamint a megrendezésre kerülő szemléletformáló kampányok révén a célterületen élők partnerségi együttműködésének, közösségépítő erejének növelésével. A közösségteremtő faültetés programjának második állomásaként  a Károly Róbert utcában, a Perint-parti sportpályák mellett 53 fát, kőrist és hársfákat ültettek el. 

Németh Ákos tanácsnok, a körzet képviselője nyitotta meg az eseményt. Köszöntőjében elmondta, hogy a faültetési akciónak csakis tudatosan, és az itt élőkkel együtt van értelme, hiszen együtt lehet egy olyan jövőt tervezni, amelyben mindannyian jól érezzük magunkat. Ahhoz, hogy ez a jövő megvalósuljon, mindegyikünknek tennünk kell: a közösségteremtő faültetés ennek a gondolatnak a szimbóluma, de nemcsak egy szimbólum, hanem tisztelgés is elődeink előtt – hangsúlyozta a tanácsnok –, hiszen, ha körülnézünk ezen a lakótelepen, láthatjuk, hogy sok fa található itt, ami azt mutatja, hogy akik ezt egykor megtervezték, hozzánk hasonlóan gondolkodtak: hosszú távon fenntartható és lhető városrészben. Ezen  a példán kell továbbmennünk, fát ültetnünk, és bíznunk a közösségben és a jövőben, zárta köszöntőjét jó faültetést kívánva Németh Ákos tanácsnok.

A program során a fák szakszerű telepítését a Prenor Kft. munkatársai végzik, így volt ez a szerdai eseményen is. Molnárné Papp Edina, a kft. részlegvezetője ismertette a fák szakszerű elültetésének folyamatát, valamint beszélt a fák  hasznáról.
Az első hársfát Németh Ákos tanácsnok, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Utcai Óvoda ovisainak és a Dési Huber István Általános Iskola diákjainak segítségével ültették el a Perint-parti sportpályák mellett.

Fotó: Nagy Jácint


 

kapcsolódó cikkek
Zöldülő Szombathely - elindult a közösségi faültetés program
Zöldülő Szombathely - elindult a közösségi faültetés program
A közösségi faültetés program keretében 321 fát telepítenek hat helyszínen Szombathelyen. A szombathelyi önkormányzat és a Savaria Városfejlesztési Kft. Közös kampányának keretében kedden délelőtt a Gayer parkban ültették el az első fákat. A programon a Zrínyi iskola és az Aréna ovi ökoovisai és -iskolásai is részt vettek.
kapcsolódó cikkek
Zöldülő Szombathely - elindult a közösségi faültetés program
Zöldülő Szombathely - elindult a közösségi faültetés program
A közösségi faültetés program keretében 321 fát telepítenek hat helyszínen Szombathelyen. A szombathelyi önkormányzat és a Savaria Városfejlesztési Kft. Közös kampányának keretében kedden délelőtt a Gayer parkban ültették el az első fákat. A programon a Zrínyi iskola és az Aréna ovi ökoovisai és -iskolásai is részt vettek.
Savaria Fórum 32. évfolyam 32. szám - 2023.09.15.
Savaria Fórum 32. évfolyam 32. szám - 2023.09.15.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Ma indul a városi nagytakarítás!
Még 2020 júniusában fogadta el egyhangúlag Szombathely MJV képviselő-testülete a "Vigyázzunk együtt Szombathelyre!" szemléletformáló programot, mely 2023-ban is folytatódik. Szombathely MJV Önkormányzatának szervezésében a tavalyi év sikeres lebonyolításának folytatásaként idén ismét városi nagytakarítást tartanak a Vigyázzunk együtt Szombathelyre! program keretein belül.
legfrissebbek
Harmadszor mérhették össze tudásukat a gyerekek a Városi Diák- és Szabadidősport Napon
Harmadszor rendezték meg a Városi Diák- és Szabadidősport Napot a Fő téren. Futóversenyen mérhették össze gyorsaságukat, ügyességüket az óvodások, általános- és középiskolások, valamint a Szombathelyi Sportiskola jóvoltából különböző sportágakkal is megismerkedhettek testközelből.
56. alkalommal rendezik meg hétvégén a Savaria Nemzetközi Táncversenyt
A Savaria Nemzetközi Táncverseny kezdete 1966-ra nyúlik vissza, mely a világjárvány éveitől eltekintve folyamatosan, immár 56. alkalommal kerül megrendezésre az AGORA Művelődési és Sportházban. A verseny nemcsak az európai, hanem a világ minden táján ismert és elismert táncesemény, amely méltó rangot vívott ki magának a Nemzetközi TáncSport Szövetség és a táncsport szakemberei és táncosai körében is.
Az élelmiszer-mentési akció több száz családnak nyújt segítséget Szombathelyen
A Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek és partnereinek köszönhetően évről évre egyre többen jutnak hozzá a kereskedelmi szektorban feleslegessé vált ételekhez. Városunkban több segélyszervezet is együttműködik az élelmiszerbankkal. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatnál, a Hársfa Háznál és a Szikla Szociális Központban több száz családnak nyújtanak segítséget - heti rendszerességgel.
Közel 300 millió forintból korszerűsödött a Markusovszky kórházban a járóbeteg-ellátás
291,37 millió forint összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatásnak köszönhetően korszerű, orvostechnikai műszerek beszerzése történt meg a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban, melyek eredményeként tovább emelkedik a járóbeteg-ellátás színvonala, olvasható a lapunkhoz is eljuttatott sajtóközleményben.
Bemutatták dr. Czetter Ibolya könyvét