km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Közgyűlés után: színháztámogatás, közvilágítás, projektek, lakásfelújítások

Közgyűlés után: színháztámogatás, közvilágítás, projektek, lakásfelújítások

A városvezetés, az Éljen Szombathely! és a Fidesz-KDNP frakciója is sajtótájékoztatón értékelte a januári közgyűlésen történteket. Összefoglalónk következik.

 

Horváth Soma jelentette be, hogy a közgazdász végzettségű Bokányi Adrienn a költségvetésért felelős tanácsnok lett Molnár Miklós helyett, őhozzá tartoznak a gazdaságfejlesztési ügyek és a SmartCity-projekt is. Az alpolgármester kiemelt néhány fontos ügyet a csütörtökön tárgyalt napirendi pontok közül. 

Tárgyal az állammal a város a színházakról

 

A közvilágítási gondokon igyekszik a városvezetés segíteni: a jelenlegi, távolról vezérelt, időponthoz és nem a fényviszonyokhoz igazodó rendszer rengeteg problémát jelent a polgároknak. A téli felhős reggeleken, vagy viharos estéken nem égnek lámpák, így Szombathely egy úgynevezett alkonykapcsolós megoldást vezet be. Az automata érzékelő a fényerő alapján vezérli a rendszer, ilyen működik Tatabányán és Szolnokon. A megoldás kiépítése 15 millió forintba kerül, ezt beépítik a költségvetés, a havi kiadásokat 1-2 millióval növeli, vagy akár csökkentheti is. 

Horváth Soma beszélt arról is, hogy az esti Intercity-vonatok érkezési idejéhez igazítják a buszmenetrendet, hogy az utasok elérjék a járatokat. A busztársaságtól a város utasszámlálást kért, hogy a képviselők pontosan lássák, milyen változtatások szükségesek a jelenlegi rendszerben. 
Szombathely jelezte az illetékes államtitkárságnak, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően az állammal közösen szeretné finanszírozni a Weöres Sándor Színházat és a Mesebolt Bábszínházat, mondta az alpolgármester. Elkeserítőnek nevezte, hogy fideszes tagok a bizottsági vita folyamán nem támogatták a javaslatot, kifogásolták az egyik színházi előadást, majd pedig a közgyűlési szavazáson mégis a határozat mellett voksoltak. Ez nem felelős politizálás, fogalmazta meg az alpolgármester. 

Horváth Soma beszélt az intézményvezetői is kinevezésekről, mint mondta, szakmai döntés született, még akkor is, ha a kormánypárti képviselők Horváth Zoltán (Agora) esetében ezt másképp látják.


Bokányi Adrienn a költségvetés előkészítéséről beszélt, és sorolta azokat a nehézségeket, amelyekkel a munka során találkoztak. A Vásárcsarnok felújításába 354,8 millió forinttal száll be a város, hogy az 1,4 milliárdos támogatás ne menjen veszendőbe. Az állami kukaholding továbbra sem fizet a Szomhullnak a szemétszállításért, így a városi cég csak később tudja visszafizetni az önkormányzatnak az 500 milliós kölcsönt. Az iparűzési adóból az eddigi 800 millió helyet 1,2 milliárdot kell befizetnie az államnak – szolidaritási alapon, ellenszolgáltatás nélkül. Több projektnél előfordultak kivitelezési problémák (csapadékvíz-elvezetési rendszer, Aréna Óvoda, szociális bérlakások felújítása), Bokányi Adrienn úgy fogalmazott, úgy tűnik, mintha nem találta ki teljesen egészében az előző városvezetés ezeket a beruházásokat. 


A tanácsnok zárásként pozitív dologról ejtett szót:  úgy látta, a Vásárcsarnok vezetői posztját elnyerő Polákovics Marietta olyan szakmai és marketing tervet dolgozott ki, hogy ennek a megvalósítása jó helyre pozícionálja a szombathelyi piacot.

 

Fidesz: csak kevés projekttel van probléma
 

Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) azzal kezdte sajtótájékoztatóját, hogy a közgyűlésen is visszautasították a közbeszerzéseket ért vádakat.  81-ból 4 projekttel van probléma, ezt jó aránynak nevezte. Az Aréna utcai óvoda esetében azt emelte, hogy tényleg nehezen indult a felújítás az anyagárak drágulása és beérkezett ajánlatok miatt. A városvezetés által bejelentett pluszmunka, a kerítésépítés, nem szerepelhetett a projektben, mert az energetikai megújításról szólt.  Úgy fogalmazott, a sok viszontagság után a nyár végére ismét üzemelhet az intézmény. 


A politikai csatározásokról azt mondta, hogy Niedermüller Péter kijelentés kapcsán a szemükre vetették, hogy miért visznek be országos ügyeket a közgyűlésre. De hát a rabszolga-törvény is az volt, utalt a tavalyi történetre, amely végül odavezetett, hogy Fidesz elveszítette a többségét a szombathelyi testületben. Megemlítette a Hende Csaba – Nemény András találkozó ügyét is (erről itt írtunk), azt mondta, biztos abban, hogy a képviselő levele korábban megérkezett, csak elakadt a titkárságon. 


Szóba hozta a Médiaközpont zajló felügyelőbizottsági vizsgálatot is, amelyről Horváth Gábor tett említést a közgyűlésben. Szerinte Lovass Tibor korábbi ügyvezető úgy adta át céget, hogy 62 millió forint a számlán (erre rákérdeztünk, hogy a számlán vagy a könyvelésben, Lendvai Ferenc azt mondta, erről nem kaptak még pontos tájékoztatást), hogy ez így van-e, arról is szól a nagykoalíciós vizsgálódás.


(Némi adalék ahhoz a hadjárathoz, amit a helyi Fidesz folytat a választási veresége óta a Médiaközpont ellen. A szóban forgó 66 millió forinttal a következő a helyzet:
A társaság a korábbi évek vesztesége miatti pótbefizetés címén látszólag kapott 66.031.827 Ft összeget a kötelezettség sorról visszaminősíttette alapítói támogatássá, mely összeget a 158/2018. (VI.25.) Kgy. határozat alapján műszaki fejlesztésre használja fel. Így műszaki fejlesztésre könyvelésben elkülönített összeg virtuálisan jelenik meg a főkönyvben - a szerk. )


Lendvai Ferenc azt mondta, Puskás Tivadar, korábbi polgármester 800 millió forintos plusszal adta a várost az új vezetésnek, 2010-ben viszont 18 milliárd forint volt a hiány. A képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy a Schaeffler-csoport 5 milliárdos támogatást kapott a kormánytól, a német cég ebből az összegből tudta megvenni a fejlesztéshez szükséges területet Szombathely határában. A forráshiányos sportiskola 50 millió pluszpénzét örvendetes döntésnek nevezte Lendvai. Horváth Zoltán kinevezését viszont a Fidesz politikai alkunak tartja: Horváth az ÉSZ! színeiben indult volna, de végül visszalépett Putz Attila javára, így az igazgatói posztot kapta  – ezért tartózkodott az ő esetében a kormánypárt a szavazáskor. 

 

ÉSZ!: városi érték a bölcsődei és az óvodai rendszer


Az Éljen Szombathely! szövetség nevében Tóth Kálmán frakcióvezető és dr. László Győző alpolgármester beszélt a közgyűlési témákról. Utóbbi azokkal a kormányzati tervekkel kezdte, amelyek alapján elvennék az önkormányzatoktól a bölcsődék és óvodák fenntartását és irányítását – ahogy ez már az iskolák esetében megtörtént. László Győző úgy fogalmazott, a szombathelyi rendszer politikától független területként működik, országosan elismert szakemberekkel és vezetőkkel – ezért aggódnak miatt, és fontosnak tartották jelezni az elfogadott határozattal, hogy a város ragaszkodik a példaértékű modellhez. 


Tóth Kálmán ehhez kapcsolódva utalt Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) felszólalására: a képviselő az iskolai körzethatárok megváltoztatása ügyében tett észrevételt. A város segít abban, hogy az intézmények és az iskola-fenntartó között legyen egyeztetés, de ez csak informális lehet, hiszen nem az önkormányzat dönt a kérdésben, hanem a tankerület. A frakcióvezető reflektált Lendvai Ferenc szavaira, miszerint Horváth Zoltán kinevezése politikai lenne. 


-    Az Éljen Szombathely elnökeként én folytattam le az előzetes egyeztetéseket a különféle szervezetek között - mondta Tóth Kálmán - , az történt, hogy Zanaton találtunk egy helyben jól ismert, a közösségbe beágyazott jelöltet, akinek komoly civil múltja is. A visszalépés gesztusát Horváth Zoltán tette meg, ez az egyik történet. A másik, hogy az Agora vezetői posztjára ő pályázott egyedül, sőt, a közös megegyezéssel távozó elődje is őt ajánlotta. A két dolog nincsen összefüggés. 


A közgyűlésen és a sajtótájékoztatón is szóba került a Szabadságharcos és Óperint utcai, valamint a Körmendi úti szociális bérlakások felújításának a kérdése, ahova a lakók nem tudtak visszaköltözni január 31-ig. Információink szerint gond volt az elvégzett munka minőségével: a Körmendi úton például egy tavalyi szélvihar megbontotta a frissen elkészült tetőt, de akadtak más problémák is. 


–    Valóban minőségi kifogások miatt történt csúszás a 25 lakás esetében – ismertette a helyzetet dr. László Győző.  – A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a késlekedés miatt a nem tudnak visszaköltözni a lakók, a most használt, ideiglenes lakásaikra pedig már megvannak az új bérlők. Azon dolgozunk, hogy minél előbb megtaláljuk a megoldást erre a helyzetre.  

 

Borítókép: Bokányi Adrienn és Horváth Soma Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.