Kicsi, sárga, de a miénk (volt)

Amint az Bertalan Lajos Életünk (1974., 5. szám) című folyóiratában „Kicsi sárga villamos” című anyagából kiderül, „Az ország első vidéki villamosvasútja, a szombathelyi, 1897. június 4-én lépett üzembe, s öt favázas, egyes kocsija a vasútállomástól a püspöki palota melletti Sörházig közlekedett.” A villamos beindításáért leginkább a Vas megyei Elektromos Művek Részvénytársaság tulajdonosai lobbiztak, ajánlatukban az szerepelt: bevezetik a villanyvilágítást a városba, és egyúttal engedélyt kapnak a villamoshálózat kiépítésre, az „RT számára ugyanis életfontosságú volt az akkor beindított ikervári erőmű kapacitásának kihasználása”. Városatyáink megvitatták a javaslatot, melyre végül igent mondtak. „Ezzel a döntéssel Szombathely megelőzte a vidéki nagyvárosokat: Miskolcot és Pozsonyt, Kasát és Pécset, Kolozsvárt és Debrecent. Vas megye székhelyén tehát a közvilágítással egy kalap alatt született a villamos.”

Lovas Gyula tanulmányában szerepel az is: „A villamosvasút a hozzáfűzött várakozásnak megfelelt, gazdái úgy érezhették, hogy pénzüket jó helyre fektették be, hiszen volt nap, mikor például 1897. október 3-án a villamosvasút nem kevesebb, mint 1419 személyt szállított.” A villamos egyre népszerűbb lett Szombathelyen, így a „vonalat 1912/13-ban meghosszabbították a városon túli ’hegyekig’, a szombathelyiek kedvelt kirándulóhelyéig. Itt épül út kocsiszín is. Ezzel a város teljes hosszában végigfutó, olcsó forgalmi eszközt kapott”. A fejlesztések ezzel nem álltak le, az első világháború után két évvel már „hét motorkocsi bonyolította a város forgalmát”. A látvány ezzel szemben nem sokat változott, egészen a második világháború utáni időszakig jóformán csak a „régi kanalas áramszedőket cserélték ki, meg a régi motorok helyébe kerültek Ganz gyártmányúak”.

Néhány beszédes adatot is közölt a Savaria Fórum 1994-ben: 1898-ban 261 ezren 254, 1915-ben 613 ezer 800-an, 1970-ben 7 millió 802 ezren utaztak a sárga villamosokon a vasi megyeszékhelyen. 1974-ben a napi átlag utasforgalom meghaladta a 20 ezret, „a két végállomás között egy útra érvényes vonaljegy 60 fillérbe került”.

A villamos sok mindent túlélt tehát, azonban egyre több lett az autó a városban. Bertalan Lajos így foglalta össze a több mint hét évtized történetét. „Élt hetvenhét évet, két hónapot és tizenhat napot, megélt két világháborút, átvészelte a harmincas évek nagy gazdasági váláságát, két inflációt, kiheverte a bombázás okozta súlyos (75 százalékos) sérüléseket, de a gépkocsi-közlekedés rohamait már nem védhette ki… A szombathelyi villamos jócskán túlélte önmagát, s az a csoda, hogy így is bírta, megszüntetése tehát indokolt. Ideig-óráig, a pálya áthelyezésével, megállók ritkításával és a járatok gyorsításával meghosszabbíthatták volna az életét.”

A búcsú azonban kissé méltatlanra sikeredett, Bertalan Lajos az Életünk cikkében így emlékezett vissza az utolsó napra. „1974. augusztus 20-án szerény, suta, majdnem bocsánatkérő ünnepségen búcsúztatták, s még ugyanabban az órában megindultak 3330 méter hosszú pályaszakaszon a Volán kényelmes, látványos panoráma Ikaruszai. Az átállás zökkenőmentesen zajlott, mivel a Volán is, a közönség is felkészült a várostörténeti jelentőségű stafétára.”

A kocsikat (egy kivétellel) bevontatták a remizbe, ahol „megkezdődött a feldarabolásuk, hegesztőpisztollyal”…
KI

Borítókép: A szombathelyi villamos 1973-ban  (Fotó: Björn Alnebo)