km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
Kegyelmi ügy: óriásplakát-kampányt indított a DK, Donáth Annának hányingere van tőle

Kegyelmi ügy: óriásplakát-kampányt indított a DK, Donáth Annának hányingere van tőle

A Momentum szerint gyűlöletkeltő, feleslegesen bántó, és aljas.

Szombaton mutatta be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a párt országos plakátkampányát, mely a nemrég kirobbant kegyelmi-ügyre és annak mellékszálaira reagál. Az óriásplakátok március 1-től március 31-ig lesznek láthatók szerte az országban, Budapesten és vidéken, minden megyében, városokban, falvakban egyaránt. Mint közleményükben írják, a cél, hogy minél több embernek megmutassák a Fidesz és a hatalom valódi arcát, álszentségét és romlottságát.

„Mától az egész országban óriásplakátokon mutatjuk meg a Fidesz valódi arcát! Nem hazug beszéd, hanem őszinte élet hitelesíthetné az 'Isten, Haza, Család' jelszavakat. Ennek az őszinteségnek a szikrája sincs meg a Fideszben és a Semjén-féle kereszténydemokrata pártban. Az irodáik falára függesztett feszület is szégyellné magát, ha látná a sok istentelen disznóságot, lopást, hazugságot, amit elkövetnek nap mint nap. Az orbáni pedofilhálózat végképp mocskossá tette őket. Pedofilhálózat működtetése helyett európai gyermekvédelemre van szükség”

írta Facebook-oldalán Gyurcsány.

A plakátkampányra hamar reagált Donáth Anna, a Momentum elnöke. Mint mondta, ami a kegyelmi ügy kapcsán történik körülöttünk, az az elmúlt tizenöt év legsúlyosabb botránya: egy erkölcsi Csernobil. Úgy gondolja, a botránynak hála világosan kiderült, hogy a rendszer velejéig romlott, de felháborodásunkban nem süllyedhetünk le ugyanerre a szintre.

„Nem gondolom különbnek a pedofilokat felmentőket, legyen az igazgatóhelyettes, miniszter vagy püspök, mint a tényleges elkövetőket. Nem gondolom, hogy az a kormányzat, ami segítséget nyújt a bűnösnek és megtapossa az áldozatot, bármilyen kíméletet érdemelne. De az a legrosszabb reakció, ha a horrorisztikus információk hatására kivetkőzünk az emberségünkből, a tisztességünkből, a civilizáltságunkból. A Demokratikus Koalíció most már a sokadik olyan politikai üzenetet fogalmazza meg, ezúttal plakátkampány formájában, ami emberileg, erkölcsileg és politikailag is tarthatatlan. A 'Pedofil forródrót' után most itt az 'Isten?, Haza?, Pedofília!' plakát, ami olyan, mintha Rogán Antal boszorkánykonyhájába készült volna. Azt üzeni, hogy itt pedofilok állnak szemben a nem pedofilokkal. Hányingerem van”

– nyilatkozta.

Szerinte a plakátkampány gyűlöletkeltő, feleslegesen bántó, és aljas, ugyanis egy kis pedofilozásért, néhány cikkért és lájkért elviszi a fókuszt a bicskei bántalmazásokról, a kegyelmi botrányról, a gyermekvédelemről és arról, hogy még mindig nem történt valódi felelősségvállalás és még mindig nem kaptunk valódi válaszokat.

 

Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.