km/óra
  2024.03.01., péntek  •  Albin napja
Isten éltesse, Hegedűs Csaba!

Isten éltesse, Hegedűs Csaba!

Ma 75 esztendős. 1948. szeptember 6-án született Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, edző, sportvezető.

A PaprikaBlog Facebook-oldala erről posztolt ma: "1957-ben kezdte a kötöttfogású birkózást a Szombathelyi Volánnál, majd 1967-ben leigazolta a Budapesti Vasas. Tehetségére hamar felfigyeltek, először 1968-ban szerepelt világversenyen a magyar válogatott színeiben. Ötször nyert magyar bajnokságot, négyet kötöttfogásban (1971, 1972, 1976 és 1978), egyet szabadfogásban (1971). Az 1971-es szófiai világbajnokságon aranyérmet szerzett, itt kapta a Mr. Tus / Tuskirály becenevet, mert összes mérkőzését tussal nyerte meg.

Az 1972-es müncheni olimpián a kötöttfogásúak 82 kilogrammos súlycsoportjában aranyérmet szerzett, mely a magyar olimpiai csapat történetének 100. aranyérme volt.

1973-ban súlyos autóbaleset érte. Életveszélyes sérülést szenvedett. Bár felépült, csak 1975-ben tudott újra szőnyegre lépni. Ekkor a vb-n negyedik volt. Az 1976-os olimpián helyezetlen lett. Az 1977-es vb-n, már 90 kg-osként ismét negyedik volt. 1976-ban és 1977-ben Európa-bajnoki aranyérmes lett. Az 1978-as vb-n 9., az oslói Eb-n nyolcadik volt. 1979-ben vonult vissza az aktív birkózástól.

1974-ben szerzett szakedzői diplomát a Testnevelési Főiskolán. Közben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1979-ben szerzett jogi doktorátust. Ugyanebben az évben a magyar birkózó-válogatott edzője lett, 1980-ban kinevezték szövetségi kapitánnyá, mely posztot 1989-ig viselte. Ez idő alatt lett olimpiai bajnok Kocsis Ferenc, Növényi Norbert és Sike András. 1985-ben mesteredzői címet szerzett.

1989-ben a Magyar Birkózószövetség alelnökévé, majd 1992-ben annak elnökévé választották, s posztján többször megerősítették (1996, 2001, 2005, 2010). A 2015-ös elnökválasztáson alulmaradt Németh Szilárddal szemben.

1998 és 2002 között a Nemzetközi Birkózószövetség számvizsgáló bizottságának tagja volt, majd 2002-től a szövetség elnökségének tagja lett. Ezt a posztját 2014 szeptemberéig töltötte be, amikor nem választották be újra az elnökségbe.

1992 és 1997 között, valamint 2005-től a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségében is dolgozott. 1995-ben a Halhatatlanok Klubja tagja lett, később a Birkózó Hírességek Csarnokába is beválasztották. 1996-ban sikertelenül pályázott Európai Birkózószövetség elnöki posztjára. 1997 és 1998 között egy kft. ügyvezető igazgatója, majd rövid ideig a Telesport főszerkesztője volt (1997). 2002-ben próbálkozott a politikával, a Centrum Párt országgyűlési képviselőjelöltje volt, mandátumot nem szerzett. A pekingi olimpia birkózóversenyeinek technikai ellenőre volt. 2011-ig a Halhatatlanok Klubjának elnöke volt.

2018-ban tizenegy társszerzővel készített birkózótankönyvet adott ki Mr. Tus-tankönyv címmel."

(Fotó: Nagy Jácint/archív)

Savaria Fórum 33. évfolyam 7. szám - 2024.02.23.
Savaria Fórum 33. évfolyam 7. szám - 2024.02.23.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Közel 30 millió forintot sikkasztott egy vasi cég volt ügyvezetője
A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt halmazati büntetésül 1 év 4 hónap - végrehajtandó - börtönre, 300.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit. Eltiltotta továbbá 3 évre a gazdasági társaságok vezető tisztségviselői tevékenységének ellátásától. Kötelezte a vádlottat a sértett javára 28.824.786 forint kártérítés, valamint az állam javára 577.899 forint bűnügyi költség megfizetésére.
Csak a vármegye- és országbérlet marad a MÁV-nál és a Volánnál, bővülő kedvezmények, új napijegyek március 1-től
Ingyenes utazás a 14 év alatti gyermekeknek, 50%-os, állandó kedvezmény a közalkalmazottaknak, új, 24 órás vármegye- és országbérletek. Egyebek mellett ezek jellemzik a MÁV-VOLÁN-csoport március elsejétől érvényes új tarifarendszerét. A jelenlegi 15 bérletkonstrukció helyett tavasztól mindössze kettő marad, a vármegye- és országbérlet, míg az eddigi kedvezményrendszer jelentősen egyszerűsödik, a mostani 65 helyett mintegy 20 kedvezménytípus marad. Összegyűjtöttük milyen változások lesznek a helyi és helyközi közlekedésben.
Nem szabadulhat a bicskei pedofil igazgató
V. János, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója, akit 2019-ben nyolc év börtönre ítélték jogerősen folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt, szeretett volna feltételesen szabadlábra kerülni, de az ítéletben eljáró büntetés-végrehajtási bíró a férfi meghallgatása után csütörtökön úgy határozott, hogy elutasítja a kérést, értesült a 24.hu.
Változóan felhős-napos, de enyhe idő várható a tavasz első hétvégéjén
Folytatódik a megszokottnál enyhébb időjárás a tavasz első hétvégéjén is: pénteken még több helyen lehet eső, majd csökken a csapadékhajlam, és gyengén felhős, napos idő várható 12-19 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Futsal: nyolcgólos Haladás-döntetlen Nyíregyházán
A hazaiak a 36. percben még két találattal vezettek, ekkor azonban jött Vas Ádám, aki kétszer is beköszönt és kialakította a 4-4-es végeredményt.