km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
Ismét a szombathelyi Kelemen Alex lett az első helyezett a földrajzversenyen

Ismét a szombathelyi Kelemen Alex lett az első helyezett a földrajzversenyen

A maximálisan megszerezhető 200 pontból 193 pontot ért el. Tavaly 7. osztályos tanulóként is ő nyerte meg ezt a versenyt, felkészítő tanára Varga Andrea.

Május 10-12. között a Magyar Természettudományi Társulat szervezésében rendezték meg Egerben a XXXII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny döntőjét.

A kárpát-medencei döntőnek a hagyományokhoz híven az Eszterházy Károly Egyetem adott otthont. A döntőbe a 19 megyei győztes, Budapest 1-3. helyezettje, valamint a határainkon túl élő magyarság (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék) legeredményesebb 6 tanulója, összesen 28-an jutottak be.

 A háromnapos versenyen a tanulók írásbeli, terepgyakorlati és szóbeli tudásukat is megmérettették, ez alapján döntötték el a bírák a végső helyezéseket.

Mindhárom fordulót Kelemen Alex, a Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola 8. osztályos tanulója nyerte, így az összesítésben is az első helyet szerezte meg. A maximálisan megszerezhető 200 pontból 193 pontot ért el. Tavaly 7. osztályos tanulóként is ő nyerte meg ezt a versenyt, felkészítő tanára Varga Andrea.

A 2. helyezett Bereczk Bálint, a Marcali Mikszáth Általános Iskola tanulója 176 pontot szerzett, felkészítő tanára Bőle László.

Alex nemcsak a földrajz területén rendelkezik egyedülálló tudással, hiszen nemrég az országos történelemversenyen is az előkelő második helyezést érte el.

 

Címlapfotónkon balról jobbra: Varga Andrea felkészítő tanár, Dr. Tardy János, PhD., c. egyetemi tanár, a Magyar Természettudományi Társulat ügyvezető elnöke, Kelemen Alex, Kelemen Krisztián, Bereczk Bálint, Bereczk Balázs

kapcsolódó cikkek
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
kapcsolódó cikkek
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.