km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Ismert személyiségek nyílt levélben javasolják Lenkai Nórát polgármesterjelöltnek a szombathelyi Fidesz-KDNP számára

Ismert személyiségek nyílt levélben javasolják Lenkai Nórát polgármesterjelöltnek a szombathelyi Fidesz-KDNP számára

Lenkai Nórát ajánlják a Fidesz polgármester-jelöltjének szombathelyi személyiségek: mindez néhány napja még meg nem erősített információ volt, csütörtök délutánra viszont biztos hír lett belőle. A felkérő levél egy példányát külön futár hozta el szerkesztőségünkbe.

Pár napja több hírportál is beszámolt arról, hogy Lenkai Nórát indítja a Fidesz-KDNP Szombathelyen dr. Nemény András ellen a júniusi önkormányzati választásokon. Az ugytudjuk.hu információt dr. Czeglédy Csaba független képviselő is megerősítette, posztjában azt írta, a helyi Fidesz-szavazóknak nehéz lesz megmagyarázni, miért egy ismeretlen jelölt mögé áll be a párt. Ezért a forgatókönyv szerint ismert jobboldaliak kérik majd fel Lenkai az indulásra, ami ismét csak nem aratott osztatlan sikert.

„Igen, én is úgy tudom, hogy ő lesz az ellenfelem” – mondta a nyugat.hu-nak Nemény András, Szombathely polgármestere arra a kérdésre, hogy szerinte a Fidesz Lenkai Nórát, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosát indítja-e a szombathelyi polgármesteri székért.

A városvezető hozzátette, hogy amikor legutóbb erről beszélt vele, akkor Lenkai Nóra azt mondta, semmiképpen sem indul a választáson. Ez körülbelül két hónapja volt.

 

Szerkesztőségünk a helyi politikai boszorkánykonyhából kiszivárgó  információkkal megerősítés híján nem foglalkozott , némi meglepetésre csütörtök délután, lapzárta idején egy borítékot hozott be egy fiatalember. Ebben egy nyílt levél volt, amelyben szombathelyi polgárok mindjárt kezdésként azt írják, hogy 2019 ősze óta növekvő aggodalommal figyelik a város eljelentéktelenedését, lemaradását a kormánypárti vezetésű megyeszékhelyekhez képest.

Lenkai Nóra és dr. Nemény András a Szökős együttes hétvégi rendezvényén a Sportházban Fotó: Pataki Gergő
Lenkai Nóra és dr. Nemény András a Szökős együttes hétvégi rendezvényén a Sportházban Fotó: Pataki Gergő
 

A hátrányt úgy lehet ledolgozni, a folyamatot megfordítani, ha "szeretett városunk 2024. június 9-én a Kormánnyal együttműködő polgármestert választ". 

„Az új polgármester legyen képes elnyerni mind a nemzeti oldal, mind a baloldali, mind a politikai el nem kötelezett, civil szavazók szimpátiáját és voksát.
Az új  polgármesternek tekintélyes, eddigi munkájában sikeres, Szombathelyt építő és a városunk iránt elkötelezett, erős szociális érzékenységű, makulátlan életúttal rendelkező, a pártpolitika világán kívülről érkező személyiségnek kell lennie.”

„A fenti szempontokat mind mérlegre téve a legalkalmasabb jelöltnek Lenkai Nórát, az ELTE Savaria Egyetemi központ rektori biztosát látjuk. A szombathelyi felsőoktatást felvirágoztató tevékenységével már bőségesen bizonyította vezetői képességeit. Határozott, kedves, empatikus személyisége, pártonkívüli mivolta mind-mind alkalmassá teszik őt arra, hogy sikeres városvezető legyen. „

„Ezért javasoljuk, hogy a Fidesz-KDNP a 2024-es önkormányzati választáson Lenkai Nóra polgármesterjelöltet és az ő képviselőjelölti csapatát indítsa.”

Aláírók: 
Bokor Zsolt sportigazgató
dr. Kecskés László főorvos
Csire László
Dr. Takácsné dr. Tenki Mária ügyvéd
Devecsery László író, költő, tanár
Fekete Péter főigazgató
Borhy László, az ELTE rektora
Görcz Gyula egyesületi elnök
Gyurácz Ferenc irodalomtörténész, könyvkiadó
Gyurátz Réka kalapácsvető
Halász Bence kalapácsvető
Harangozó Bertalan korábbi kormánymegbízott
Horváth Csaba egyesületi elnök
Horváth Endre cégtulajdonos
Illés Klaudia hegedűművész
Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség Elnöke
Ligeti Dániel birkózó
Lovass Tibor
Mák Dóri alapítványi elnök
Németh Zsolt mesteredző
Pars Krisztián kalapácsvető
Pődör Rebeka kézilabdázó
Pődör Zoltán, SZKKA-elnök
prof. dr. Nagy Lajos főigazgató
prof. dr. Engert Zoltán főorvos
Puskás Norbert egyesületi elnök
dr. Puskás Tivadar, Szombathely volt polgármestere
Sátory Károly egyesületi elnök, iskolaigazgató
Takács Imréné volt iskolaigazgató
Veres Gábor szobrászművész
 

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hallay Zalán is a Haladás játékosa
Hallay Zalán 2005.11.22-én született Budapesten, egész életében Újpesten élt és focizott. Tavaly a lilák II. csapatában szerepelt, az itt nyújtott teljesítményével hívta fel magára a Hali szakmai stábjának a figyelmét. A 19 esztendős futballista a védelem mindkét oldalán bevethető, de a középpálya közepén is hasznosan tud focizni, olvasható a Szombathelyi Haladás Facebook-oldalán.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Sziget: éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők.
Karbantartás miatt változik a menetrend a győri vasútvonalon a hétvégén, érinti a szombathelyi IC-ket is
Változik a menetrend a győri vasúti fővonalon a hétvégén a Szárliget és Tatabánya közötti karbantartás miatt - közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján.
Kapibara kölykök születtek a debreceni állatkertben
Kapibarák (vízidisznók) születtek a debreceni állatkertben: Diégó és Mika három kölyke egészséges és eleven, a szárazföldi pihenőtől a frissítő pancsolóig mindenhova követik az anyjukat a Dél-Amerika kifutóban - jelezte a park információs szolgálata.