km/óra
  2025.05.24., szombat  •  Eszter, Eliza napja
Harminc százalékkal csökkent az ipari termelés májusban

Harminc százalékkal csökkent az ipari termelés májusban

Májusban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 27,6 százalékkal csökkent - közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

Az előző hónaphoz viszonyítva ugyanakkor 15,6 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban, ami visszapattanást jelez. Az évkezdettől januárban mért utoljára növekedést a KSH a havi bázisú adatokban, akkor 4,8 százalékos volt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított kibocsátás bővülése.  
    

Februárban 0,1 százalékkal, márciusban 10,4 százalékkal, áprilisban pedig 30,5 százalékkal esett vissza az ipari termelés az előző hónaphoz viszonyítva. Az év első öt hónapjában a termelés 13,8 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában.


A KSH kommentárja szerint májusban a feldolgozóipari alágak mindegyikében csökkent a termelés volumene. Kiugró visszaesés volt a legnagyobb súlyú járműgyártásban, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kisebb mértékben csökkent.


A májusi ipari termelés részletes adatait július 14-én közli a KSH a második becslése alapján. A júniusi ipari termelés előzetes adatát augusztus 6-án teszik közzé. (MTI)

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elkezdődött a Kossuth téri tüntetés az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen (cikkünk frissül)
Tüntetést szervezett egy magánszemély vasárnap délutánra a fővárosi Kossuth térre, a Parlament épülete elé, hogy az összegyűltekkel együtt tiltakozzon a Fidesz új, „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslata ellen.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Nyert és előzött a Haladás!
Az NB/III Észak-nyugati csoportjának 29. fordulójában a Hali a Gyirmót II. együttesét fogadta. A vasiak a hajrában vitték be a győztes találatot.
legfrissebbek
Késes támadás a hamburgi főpályaudvaron: többen megsérültek
Péntek este késes támadás történt a hamburgi főpályaudvaron, amelyben legalább 12 ember sérült meg. Három sérült életveszélyben van, további három súlyosan, hatan pedig könnyebben sérültek meg. A szövetségi rendőrség egy nőt elfogott a támadással kapcsolatban.
Kosárlabda: a döntő harmadik mérkőzését is a Szolnok nyerte, bajnoki ezüstérmes a Falco
A Tisza-partiak 98-79-es győzelmükkel összességében kilencedszer, 2018 óta először emelhették magasba a trófeát.
Művészeti 50 – jubileumi kiállítással és nosztalgiakoncerttel indult az ünnepi hétvége Szombathelyen (képgalériával)
Egész hétvégén ünnepel a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum, idén ünnepli ugyanis fennállásának 50. évfordulóját az intézmény.
Összművészeti látomás utassal és holdvilággal: Magyar Bori és Prieger Zsolt a Savaria moziban
Felvillanó képek, vetített filmkockák, olasz dalok, napló- és regényrészletek, fiktív dialógusok áramlanak valami közös ritmusra a Savaria mozi nagytermében: Magyar Bori és Prieger Zsolt egyórás Szerb Antal-fantáziája úgy hat, mintha egy tudatfolyamba lépnénk – szóból, hangból, képből, asszociációkból világlik fel a kétszemélyes előadás üzenete.
Vasi karate eredmények itthonról és a határon túlról
A hétvégén két különböző helyszínen is bizonyítottak a vasi karatékák: nemzetközi porondon Szardínián, míg hazai pályán Zalaegerszegen értek el kimagasló eredményeket vármegyénk sportolói.