km/óra
  2024.06.16., vasárnap  •  Jusztin napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Hamarosan használatba vehetik a biciklisek a Jáki és a külső Nárai úti kerékpárutat

Hamarosan használatba vehetik a biciklisek a Jáki és a külső Nárai úti kerékpárutat

Csaknem teljesen elkészült a Jáki úti kerékpárút, és a külső Nárai úton is jó ütemben halad a kivitelezési munka. Az uniós forrásból megvalósuló kerékpárosbarát fejlesztési program eredményeként több mint tíz kilométerrel lesz hosszabb Szombathely bicikliút-hálózata.

 

Elkészült az alap, aszfaltozásra vár az új kerékpárút a külső Nárai úton. 90 millió forintból 535 méteres szakaszt építenek a Király Sportcentrumtól a Ferenczy utcai kereszteződésig, a folytatásban pedig közel 1300 méteren kerékpáros nyom kijelölésével biztosítják a biciklisek biztonságos közlekedését.


Ágh Ernő, a körzet képviselője azt mondja, a lakók örülnek a kerékpárútnak, régóta várták már, hogy elkészüljön. Néhány hét múlva használatba is vehetik. Külön járda lesz, így a gyalogosoknak már nem az úttesten kell közlekedniük. Megoldották a csapadékvíz-elvezetést, és kiépült a közvilágítás. Miután a lakott terület határa ezáltal kitolódik, a Szombathely táblát kijjebb helyezik. Kerékpárút létesült a Jáki úton is, kiszélesítették és aszfaltozták a meglévő járdát 690 méter hosszan. A készültségi foka 95 százalékos, csak a felfestés van hátra, hónap végén már lehet rajta kerekezni. Ez a szakasz 48,5millió forintba került.


„A temetőnek a megközelítését ez nagyon segíti, hiszen Mindenszentekkor is megtapasztalhatták, hogy a kerékpározás nagyon nehézkes a nagy forgalomban, meg hát az ott élők előtt is egy kényelmes és esztétikus sétányt ölel az egész beruházás" – tette hozzá az önkormányzati képviselő.


A több mint 900 millió forint értékű beruházási program gerince a kerékpárutak létesítése. Csaknem 5 km-en vadonatúj szakaszt építenek, ezen kívül több helyen kerékpáros nyomot, illetve sávot jelölnek ki. Emellett átépítik a Bagolyvárnál és Haladás stadionnál lévő csomópontot, elkészül csaknem 2 km közvilágítási rendszer és 500 méter járda is.


Horváth Soma alpolgármester hangsúlyozta, hogy ennek a projektnek a során 11 új kerékpáros útvonal kijelölése történik meg, 10 km-rel nő a város kerékpárút-hálózata.


A fejlesztési program megvalósítása jövő szeptemberben zárul.
 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Rengeteg utat lezártak az áradás miatt a megyében
Az árvíz miatt egyre tovább bővül a lezárt utak listája a megyében.
Minden idők legmagasbb vízszintjét várják a Rábán, óriási a készültség (képgaléria)
Továbbra is nagy a készültség Körmenden, rekord vízállással tetőzhet a Rába. A hidat lezárták, több folyómenti kiskert és a szabadidőközpont is víz alá került. Az eddigi 520 centiméter legmagasabb vízállásnál 20 centivel magasabb vízszintre számítanak.
A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, a Rába tetőzött már
A vártnál alacsonyabb szinten tetőzött a Rába: az előre jelzett 530 helyett hétfőn este 9 órakor 477 centiméteres csúcsot mértek Körmendnél. A belvárosi hidat tegnap lezárták, ma reggel pedig újra megnyitották. A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, felső folyásán elkezdődött az apadás, az alsó szakaszon még árad. A védekezési munkák zajlanak, nagy az összefogás a falvakban. Továbbra is több út járhatatlan a vármegyében.
A Rába és a Pinka áradása miatt ezek az utak továbbra sem járhatóak Vas vármegyében
A Rába és a Pinka kiöntése miatt összesen nyolc, belvíz okán pedig egy alacsonyabb rendű összekötő út járhatatlan az Útinform kedd kora reggeli tájékoztatása szerint. Mutatjuk, melyek ezek.
Választási eredmények 2024: árad a Rába, kiderül, ki vezetheti Szombathelyt
Miközben rekordközeli áradat érkezik a Rábán, harmadfokú készültség van a Pinkán, eldől, hogyan szerepeltek a pártok, polgármester- és képviselőjelöltek a városban, a vármegyében és az országban. Árad-e a Tisza is, meglesz a Fidesz-KDNP 50 százaléka, ki esik az ötszázalékos küszöb alá a kis pártok közül? Élő hírfolyamunk a 2024-es önkormányzati és EP-választási eredményekről.