km/óra
  2024.05.28., kedd  •  Emil, Csanád napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Halálos szén-monoxid-mérgezés történt Balatonalmádiban

Halálos szén-monoxid-mérgezés történt Balatonalmádiban

Egy ember meghalt szén-monoxid-mérgezésben Balatonalmádiban pénteken - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.

 

Mint írták: péntek délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Balatonalmádiban, a Szabadság úton ketten is rosszul lettek szén-monoxid miatt. A tűzoltók azonnal kivonultak a kétszintes családi házhoz, amelynek a két tetőtéri szobájában szellőztetés közben is erős szén-monoxid-koncentrációt mértek.


Az ott élő idős házaspár egyik tagján már nem tudtak segíteni, házastársát pedig mérgezéses tünetekkel kórházba szállították.


A házban vegyes tüzelésű kazán üzemelt. Feltehetőleg a kémény rossz, repedezett állapota miatt keletkezett szén-monoxid az épület belterében - tartalmazza a közlemény.


A tájékoztatás szerint: idén már tizennégy ember halt meg szén-monoxid-mérgezésben Magyarországon. A szén-monoxid színtelen, szagtalan, rendkívül mérgező gáz, amely a nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők rossz levegő-utánpótlása, tökéletlen égése esetén keletkezik. A kémény rossz állapota is hozzájárulhat ahhoz, hogy szén-monoxid keletkezzen.


Ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy családi házakba a kéményseprő csak akkor megy elvégezni az ingyenes kéményellenőrzést, ha a kéménytulajdonos időpontot foglal. Ha a családi ház kéményére gázkészülék van rákötve, kétévente érdemes ellenőriztetni, ha szilárd tüzelővel fűtenek, akkor évente tanácsos ellenőriztetni.


A hasonló tragédiák elkerülése érdekében mindenképpen ajánlott élni az ingyenes kéményellenőrzés lehetőségével, ami a katasztrófavédelem honlapján igényelhető - olvasható a közleményben. (MTI)


Illusztráció: pixabay.com

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Ordibátorral felszerelt béke teherautókat vet be a CÖF országszerte
Az állami támogatásokból kitartott, az úgynevezett Békemenetet is szervező álcivil szervezet, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) két, plakátokkal és hangosbeszélővel felszerelt teherautója járja majd az országot, egy vidéken, egy pedig Budapesten, és két hétig ezekről hirdetik majd a Fidesz békéjét.
Vármegyei II. osztály, északi csoport: nem hibáztak az élmezőny tagjai, továbbra is nagy a harc a bajnoki címért
A Gérce, a Lukácsháza, valamint a Pecöl is begyűjtötte a három pontot, így két fordulóval a bajnokság vége előtt négy pont van az első, valamint a harmadik helyezett között. A Kőszeg zsinórban negyedik mérkőzésén aratott győzelmet, a Répcelak és a Boba is idegenben nyert. A Bozsok a Gencsapáti vendégeként fordított hátrányból az utolsó tíz percben, a Kemenesalja a Mersevátot verte.
20 család vett részt a rendőrség közlekedési vetélkedőjén
20 család vett részt az idei Közlekedik a család vetélkedősorozat Vas vármegyei állomásán. Többen visszatérő versenyzők voltak, de akadtak, akik először tették próbára magukat.
Atlétikai Eb - Halász Bence: az Eb fontos állomás, de a fókusz az olimpián van
A kalapácsvető Halász Bence számára fontos állomásnak számít a jövő pénteken kezdődő atlétikai Európa-bajnokság, de kiemelte, a fókusz a párizsi olimpián van.
Időjárás: gyengülő hidegfront hozhat záporokat, zivatarokat a Nyugat-Dunántúlra
Záporok és zivatarok miatt adtak meteorológiai figyelmeztetést Ausztria keleti részére és a Nyugat-Dunántúlra.