km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
Magaságyásokat épít és fákat ültet az Aréna Óvoda közössége

Magaságyásokat épít és fákat ültet az Aréna Óvoda közössége

18 magaságyást építenek és fákat ültetnek az Aréna Óvoda udvarán. A gyerekek, a dolgozók és a szülők együtt helyezték el múlt héten az első két magaságyást. A program célja a közösségépítés: virágokat, zöldségeket ültetnek majd, így az ovisok közelről figyelhetik meg a növények fejlődését.

 

Szülők, gyerekek és pedagógusok együtt készítették elő az első két magaságyást az Aréna Óvoda udvarán. Fontos, hogy a gyerekek már ilyen pici korban megtapasztalják, hogy a befektetett munkával és energiával mennyi mindent meg tudnak termelni.


Minden csoport két magaságyást telepít a kertbe, összesen 18-at terveznek. Virágokkal, fűszernövényekkel, zöldségekkel ültetik majd be, ezen kívül facsemetéket is telepítenek. A program egyik célja a közösségépítés, és szeretnék még közelebb hozni a természetet a gyerekekhez, emelte ki Szabó Babett Katalin igazgató, majd hozzátette, hogy a pedagógiai programjuk kiemelt része a néphagyományőrzés. A természetközeli érzést szerették volna még tovább bővíteni, ezért a sok-sok kirándulás mellett, amelyeken a gyerekek rengeteg tapasztalatot gyűjthetnek a természetből, most egy másik helyszínt  is létrehoztak ebből a célból. Remélik, hogy az óvodások minél közelebb kerülnek a természethez. A szülőket pedig arra kérték, ciprusokat ültessenek, hogy ezzel is egy egészségesebb levegőjű helyszínt tudjanak biztosítani a kiskertüknek. 


A kertészkedés már most tavasszal elindul. Az óvoda az önkormányzat segítségével valósítja meg a projektet.


Forrás: SZTV
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.