km/óra
  2021.09.17., péntek  •  Zsófia napja
Feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító Vuhanban

Feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító Vuhanban

Több mint két hónap után feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító közép-kínai Vuhanban, ahonnan az új koronavírus tavaly év végén terjedni kezdett.

A 11 milliós várost január 23-án zárták le, hogy megakadályozzák a vírus terjedését.

A CCTV kínai állami hírcsatorna beszámolója szerint a jegyeladások alapján szerdán mintegy 55 ezer ember hagyja el Vuhant vasúton. Az egészségügyi hatóságok mindazonáltal továbbra is azt tanácsolják a város lakóinak, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak el. Az utazást csak azoknak engedélyezik, akiknek van igazolásuk, hogy egészségesek.

Kína szárazföldi részén kedden 62 újabb embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel, közülük 59-en külföldről utaztak be. A behozott esetek száma ezzel 1042-re emelkedett. Ugyanezen a napon 137 tünetmentes fertőzöttet azonosítottak, közülük 102-en érkeztek külföldről. Jelenleg 1095 aszimptomatikus vírushordozót tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Kedd éjfélig összesen 81 802 Covid-19 megbetegedést regisztráltak, közülük eddig 3333-an hunytak el a kínai szárazföldön.

Miközben a járvány az országban mérséklődni látszik, a kínai hatóságok vizsgálatot indítottak egy, a kormányzat járvánnyal kapcsolatos fellépését nyíltan kritizáló ingatlanmágnással szemben - írta a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A Kínai Kommunista Párt fegyelmi vizsgálatokért felelős bizottsága egy keddi közleményben tudatta, hogy Zsen Csi-csiang, a Huayuan Ingatlantársaság korábbi vezetője ellen "a törvény és a fegyelem súlyos megszegése" miatt vizsgálatot indítottak. A SCMP cikke szerint a 69 éves Zsennel barátainak március 12. óta megszakadt a kapcsolata. Az ingatlanmágnás ezt megelőzően egy cikket adott közre, amelyben kritizálta, ahogyan a kínai kormányzat eleinte megpróbálta elkendőzni az új vírus terjedését, és bírálta Pekinget, amiért jelenleg a járvány felett aratott sikerét népszerűsíti. Az írásban ráadásul Hszi Csin-ping kínai elnök egyre növekvő személyes hatalmát illetően is kritikát fogalmazott meg. Zsen a járványt a Kínai Kommunista Párt "kormányzási válságának" nevezte, és úgy vélekedett: a sajtó- és szólásszabadság hiánya akadályt jelentett abban, hogy az epidémiával szemben időben fellépjenek, ez pedig csak rontott a helyzeten. A cikket széles körben megosztották az interneten. (MTI)
 
kapcsolódó cikkek
Olasz statisztikai intézet: lehetetlen a válság következményeit felmérni
Olasz statisztikai intézet: lehetetlen a válság következményeit felmérni
Az új koronavírus-fertőzés miatt hozott intézkedések olyan gazdasági válságot okoznak Olaszországban, amelyek következményeit lehetetlen felmérni az Istat statisztikai intézet kedden közölt értékelése szerint.
Az Egyesült Államokban 400 ezer a fertőzöttek és több mint 12 ezer a halottak száma
Az Egyesült Államokban 400 ezer a fertőzöttek és több mint 12 ezer a halottak száma
Az Egyesült Államokban csaknem 400 ezer a koronavírussal fertőzöttek és több mint 12 ezer a kórban elhunytak száma a Johns Hopkins egyetem és kórház kedd esti információi szerint.
Ausztria: Salzburgban jövő héten fokozatosan visszavonják a helyi óvintézkedéseket
Ausztria: Salzburgban jövő héten fokozatosan visszavonják a helyi óvintézkedéseket
Folytatódik a kedvező tendencia Ausztriában: az elmúlt 24 órában csaknem kétszer annyi embert nyilvánítottak gyógyulttá, mint ahányan megfertőződtek a koronavírussal. Az egészségügyi minisztérium által közölt adatok szerint hétfő óta 583 ember gyógyult meg, míg 332-en fertőződtek meg koronavírussal.

Savaria Fórum 30. évfolyam 32. szám - 2021.09.10.
Savaria Fórum 30. évfolyam 32. szám - 2021.09.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Lecsapnak az oladi autórongálókra
A rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrök már a kezükbe vették az oladi városrészen elterjedt autórongálások ügyének megoldását.
Új intézkedéseket vezetnek be szeptember közepétől Ausztriában
Szeptember 15-től a be nem oltottak számára lépcsőzetes terv léphet érvénybe. Az emelkedő fertőzési adatokra a válasz a védőoltás és nem a zárlat kell, hogy legyen – mondta ma Sebastian Kurz kancellár, amikor bemutatta a következő hónapokra vonatkozó CoV-intézkedéseket, olvasható az orf.at-n.
M86: más nyomvonalat javasoltak
Az M86-os gyorsforgalmi Szombathely és Körmend közötti szakaszának tervezésére 2019-ben írt ki közbeszerzési pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A nyertes konzorcium tanulmánytervében három változat szerepelt a nyomvonalra és Körmend felé a becsatlakozásra. A befutó terv nem minden településnek nyerte el a tetszését. Egy olyan változat mellett döntöttek, ami a meglévő M86-ost a Vép–Szombathely közötti szakaszon egy új, különszintű csomópont kialakításával viszi el déli irányba Szombathely és Táplánszentkereszt között.
Megyei I. osztály: háromgólos hátrányból állt fel a Sárvár a forduló rangadóján
A Celldömölk továbbra is tartja jó formáját, a Körmend pedig első győzelmét szerezte az idei kiírásban. A Bük a Szentgotthárd ellen tudott nyerni, míg a Répcelak Jánosházáról hozta el a három pontot. A Kőszeg és a Lukácsháza megosztozott a pontokon.
Akik a korukat is legyőzték: nyugdíjas sportnapot tartottak Szombathelyen
Darts, medicinlabda, golf, kapura rúgás – játékos sportvetélkedőt tartottak a szombathelyi Sportligetben a Vas megyei idősklubok tagjai. Vépről, Szentgotthárdról és Kőszegről is érkeztek résztvevők a nyolc pályán zajló vetélkedőre.
legfrissebbek
Jóváhagyták Magyarország uniós támogatási térképét
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján jóváhagyta Magyarország 2022 és 2027 közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét, amely meghatározza a regionális állami beruházási támogatásra jogosult, leghátrányosabb helyzetben lévő magyar régiókat, valamint a támogatható régiókra vonatkozó maximális támogatási intenzitásokat.
Fontos egészségpolitikai döntést hozott az Európai Parlament
Az Európai Parlament (EP) elfogadta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) hatáskörének kiterjesztésére irányuló javaslatot, az uniós betegségmegelőzési és járványügyi rendszer megerősítésére – közölte az uniós parlament csütörtökön.
Csütörtök este lecsap a hidegfront
Csütörtök este hidegfront érkezik, hatására csapadékosabb és kissé hűvösebb lesz a hétvége: vasárnap néhol már csak 5 fokot mérhetnek hajnalban, és helyenként a 20 Celsius-fokot sem éri el majd a csúcshőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzéséből.
Talpra állt a magyar turizmus
A vendégéjszakák 74 százalékát belföldiek töltötték el.
EU: kinyitnák a kapukat a diplomás bevándorlók előtt
Az új szabályok könnyítik a bevándorlást és a családegyesítést is a magasan képzett unión kívüli dolgozók számára. A döntés életbe lépéséhez még az Európai Unió Tanácsának áldása is szükséges.