km/óra
  2020.10.28., szerda  •  Simon, Szimonetta napja
Felhőszakadás miatt Vas megyében másodfokú a riasztás

Felhőszakadás miatt Vas megyében másodfokú a riasztás

A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 32 fok között alakul, késő estére 20, 25 fokra hűl le a levegő.

 

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú, míg a fővárosra és Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy, valamint Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a felhőszakadások veszélye miatt keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Vas megyére is másodfokú riasztást adtak ki a felhőszakadások miatt, mivel az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.


Zivatarok veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megye kivételével az egész országban riasztások vannak érvényben.


A napi középhőmérséklet már kevesebb helyen, főként a déli országrészben, az Alföldön, illetve városi környezetben haladja meg a 25 fokot. A hőség miatt a fővárosban és Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében figyelmeztetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 32 fok között alakul, késő estére 20, 25 fokra hűl le a levegő.

 

Térkép: met.hu
 

Savaria Fórum 29. évfolyam 39. szám - 2020.10.23.
Savaria Fórum 29. évfolyam 39. szám - 2020.10.23.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Új korlátozások érvényesek Ausztriában
A koronavírus-járvány megfékezésére vonatkozó új rendelet számos szigorítást tartalmaz Ausztriában. Kibővül többek között a maszk viselésének kötelezettsége, jelentősen csökken az események maximális létszáma, és ismét kötelező lesz a távolságtartás szabálya, olvasható az orf.at-n.
Közel 2500 fertőzött egy nap alatt Ausztriában
Az Egészségügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium ma 2435 újonnan regisztrált koronavírus-esetet jelentett be. Ez az eddigi legmagasabb érték, olvasható az orf.at-n.
Egy halott a gyöngyösfalui kalandparkban, kidőlt fa rántotta el a drótkötélpályát
A 112press információi szerint egy ember meghalt, egy pedig megsérült, amikor kidőlt egy fa a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában.
Ausztria szigorít: legfeljebb hatan tartózkodhatnak egy légtérben a magánjellegű ünnepségeken
Szigorúbb intézkedéseket vezet be az osztrák kormány a koronavírus terjedése miatt – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn. Péntektől legfeljebb hat ember tartózkodhat egy légtérben a magánjellegű ünnepségeken is, de ezt a hatóságok nem fogják ellenőrizni, hisz jogszabályt sértenének, olvasható az orf.at-n.
Operatív törzs: korlátozás nélkül lehet menni vásárolni Ausztriába, hazatérés után azonban karantén jár
Az egy hónapja életbe lépett járványügyi készültségi időszak során 1542 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedések megszegése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese szerdán online sajtótájékoztatón.
legfrissebbek
Újabb játék kap netflixes adaptációt
Az Assassin's Creed széria élőszereplős és animált feldolgozása is tervben van.
Férfi kézilabda-vb: szigorú óvintézkedések mellett rendezik a tornát
A koronavírus-járvány miatt szigorú óvintézkedések mellett rendezik meg januárban a férfi kézilabda-világbajnokságot Egyiptomban.
Többgenerációs otthonokat ösztönöz a CSOK
Tetőtér-beépítésekre is elérhető lesz jövőre az új lakásokra szóló támogatási és hitelösszeg.
Életbe lépett az éjszakai kijárási tilalom Csehországban
Életbe lépett az éjszakai kijárási tilalom Csehországban szerda 0 órakor.
Gallyazás miatt lesz Szombathelyen áramszünet