km/óra
  2024.06.17., hétfő  •  Laura, Alida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Felgyújtotta társait Szombathelyen egy hajléktalan férfi, vádat emeltek ellene

Felgyújtotta társait Szombathelyen egy hajléktalan férfi, vádat emeltek ellene

A Vas Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az egyik sértett gézkötését, a másik sértett ruházatát meggyújtotta, továbbá egy vita hevében mellkason szúrta szobatársát.

 

A vádirat szerint a hajléktalan életmódot folytató elkövető 2022 augusztusában egy szombathelyi parkolóban együtt italozott társaival. A vádlott ennek során egy öngyújtóval meggyújtotta az egyik ismerőse lábán lévő gézkötést, ami lángra kapott és átterjedt a sértett másik lábán lévő kötésre, illetve a ruházatára is, amelynek következtében másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett el. A sértett kórházi ellátása ellenére elhunyt.


A vádlott 2022 októberében, Szombathelyen egy földön fekvő férfi ruházatát szintén meggyújtotta. A sértettnek a földön hemperegve sikerült eloltania a lángoló ruháit, ennek ellenére a hátán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos égési sérüléseket szenvedett el, melynek keletkezési körülményeire figyelemmel a halála bekövetkezésének reális lehetősége is fennállt.


Az elkövető ugyancsak 2022 októberében, a szombathelyi hajléktalanszállón szobatársával összeveszett, majd őt egy késsel mellkason szúrta. A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett el, de az eset összes körülményére figyelemmel ennél súlyosabb, életveszélyes sérülés bekövetkeztének lehetősége is fennállt.


A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.

 

Illusztráció: pixabay.com

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Minden idők legmagasbb vízszintjét várják a Rábán, óriási a készültség (képgaléria)
Továbbra is nagy a készültség Körmenden, rekord vízállással tetőzhet a Rába. A hidat lezárták, több folyómenti kiskert és a szabadidőközpont is víz alá került. Az eddigi 520 centiméter legmagasabb vízállásnál 20 centivel magasabb vízszintre számítanak.
A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, a Rába tetőzött már
A vártnál alacsonyabb szinten tetőzött a Rába: az előre jelzett 530 helyett hétfőn este 9 órakor 477 centiméteres csúcsot mértek Körmendnél. A belvárosi hidat tegnap lezárták, ma reggel pedig újra megnyitották. A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, felső folyásán elkezdődött az apadás, az alsó szakaszon még árad. A védekezési munkák zajlanak, nagy az összefogás a falvakban. Továbbra is több út járhatatlan a vármegyében.
A Rába és a Pinka áradása miatt ezek az utak továbbra sem járhatóak Vas vármegyében
A Rába és a Pinka kiöntése miatt összesen nyolc, belvíz okán pedig egy alacsonyabb rendű összekötő út járhatatlan az Útinform kedd kora reggeli tájékoztatása szerint. Mutatjuk, melyek ezek.
Rengeteg utat lezártak az áradás miatt a megyében
Az árvíz miatt egyre tovább bővül a lezárt utak listája a megyében.
Eligazol a Haladás futsalcsapatának meghatározó légiósa
A zöld-fehérekkel 3-3 magyar bajnoki címet és Magyar Kupa győzelmet nyert brazil Luiggi Longo külföldön folytatja pályafutását.