km/óra
  2025.05.18., vasárnap  •  Erik, Alexandra napja
Visszavágott az őszi vereségért a Falco, nagyon elverte az SZTE Szedeákot  (Képgalériával)

Visszavágott az őszi vereségért a Falco, nagyon elverte az SZTE Szedeákot (Képgalériával)

A listavezető sárga-fekete együttes már az első negyedben elhúzott ellenfelétől - a szombathelyiek magabiztos játékkal verték a Tisza-partiakat.

Remek ütemben kezdte a meccset a Falco, tulajdonképpen már az első negyedben eldőltek a lényegi kérdések. A második etapban tovább növelték az előnyüket Perlék - támadásban ellenállhatatlanok voltak a sárga-feketék.

A szünet után ott folytatták a szombathelyiek, ahol abbahagyták: ebben a negyedben 37 pontot szórtak Benkéék. Az utolsó felvonásban elérte a száz pontot a házigazda, ekkor ugyan szépíteni tudott a Szeged, de a végén így is harminc lett közte. 

A hunbasket.hu beszámolója szerint így nyilatkozott a két tréner.

Milos Konakov: Gratulálok a csapatomnak, mert 40 percen keresztül jó ritmusban játszottunk. Nem is emlékszem olyan periódusra, hogy 2 egymásutáni játékban hibáztunk volna. Elől-hátul jól játszottunk. Védekezésben szépen levédtük a Szeged lehetőségeit, fegyelmezetten játszottunk, mg elől nagyon jól járt a labda. Ismét jár a köszönet a szurkolóknak, és tényleg érezzük a támogatásukat, azt gondolom, hogy igazi csapatmunka volt a mai győzelem, és csapat alatt szurkolókat a pályán kívül és minket a pályán értem. Most megyünk tovább, hiszen szerdán már kupa meccset játszunk.

Nikola Lazics: Gratulálok a Falconak, magunkról nincs sok mondanivalóm, mert már az első negyedben 20 pontos hátrányunk volt, így nem lehet egy ilyen csapat ellen kezdeni. AZ első félidőben majdnem 60 pontot kaptunk, ami rengeteg, és nem a mi játékunk. Gyorsan el kell felejteni ezt a meccset, és a szerdai kupára, valamint a következő bajnokira koncentrálunk!

FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY - SZTE SZEDEÁK  110-80  (32-11, 26-14, 37-23, 15-22)
Nemzeti bajnokság, 17. forduló, Szombathely, Aréna Savaria
Vezette: dr. Mészáros Balázs, Goda László, Pozsonyi László (Hoffmann Gergely)

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Pot 13/6, Tanoh-Dez 2,Benke 19/15, Tiby 13, Keller 2. Cserék: Verasztó 3/3, Krivacevic 7, Pongó 10/6, Kovács 6/6, Perl 17/3, Barac 10, Jordano 8/6.

SZTE-Szedeák: Woolridge 10 ,Balogh 10 , Locke 6/6, Bognár 14/3, Lake 17. Cserék: Cohill 5/3, Mayer 10/6, Zsiros 4, Laluska 2, Mucza 2.

 

(Fotó: Pataki Gergő)

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Szólnak előre: a külföldön vezetett bankszámlákra is rálát a NAV
Nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz. Az adóhatóság 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt, így látja a külföldi számlakra érkező pénzeket is, írja közleményében a NAV.
Romániai elnökválasztás: Európa, erdélyi magyarság - nagy a tét a második fordulóban
Romániában megkezdődött a megismételt elnökválasztás második fordulója. Az első fordulóban a szélsőjobboldali, magyargyűlölő,  populista George Simion csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyen álló Európa-párti és liberális Nicusor Dan, aki jelenleg Bukarest főpolgármestere. 
A vasárnapi Kossuth téri tüntetésen Pankotai Lili, Hodász András és Csoki is felszólal
Civil kezdeményezők tüntetést szerveztek május 18-án 17.30-ra Halász János "A közéleti átláthatóságról" törvényjavaslatának elfogadása ellen.
Pálcával a kézben: fúvóskarnagyi diplomakoncert volt a Bartók Teremben
Május 17-én fúvóskarnagyi mesterszakos diplomakoncertre várták a zenekedvelőket a Bartók Terembe. Bokor Patrik Szombathely Város Koncert Fúvószenekarát dirigálta.
A háború eddigi legnagyobb dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen Oroszország vasárnap
Minden eddiginél nagyobb orosz dróntámadás érte Ukrajnát a hétvégén – közölte az ukrán légierő vasárnap reggel.