km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Aláírásgyűjtést indít a városvezetés a kormányzati kompenzációért

Aláírásgyűjtést indít a városvezetés a kormányzati kompenzációért

Aláírásgyűjtést indít a szombathelyi közgyűlés többséget adó frakciója, az Éljen Szombathely!, hogy a város is megkapja a kormánytól az önkormányzatot érintő elvonások és változások miatt kieső 3,4 milliárd forintot. Tavaly a vasi megyeszékhely mindkét kormányzati kompenzációs körből kimaradt, idén a polgárok véleményét kikérik az ügyben.

 

Évértékelő és évindító sajtótájékoztatót tartott a szombathelyi városvezetés szerdán, a fő téma a város gazdasági helyzete volt. Nem véletlenül: 2022-re is megfelezte a kormány a kis- középvállalkozások helyi iparűzési adóját, elviszi a gépjárműadó eddigi helyben maradó részét, a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is érinti az önkormányzati cégeket, mint ahogy a magas infláció is hatással van a költségvetésre. 


Az elsőként megszólaló polgármester, dr. Nemény András úgy fogalmazott, hogy a tavalyi év nemcsak az emberek esetében szólt a harcról és a küzdelemről, hanem az önkormányzatnál is. Ezzel együtt a sikerekről beszélt először, az új buszokat, a Söpte határában található iparterület fejlesztését, az orvosi életpályamodellt, a minisztérium által is díjazott közösségi bérlakás rendszert, a közvetlen uniós forrásokat (Just Nature program), a Szombathely 2030 nevű fejlesztési programot, a Falco sikereit említette. A nehézségeket a Covid mellett a kormányzati elvonások jelentették, hozzátette: a szomszédos Ausztriában a kormány éppen ellenkezőleg cselekszik, segíti a helyi ügyekben jobban jártas önkormányzatokat, tudva azt, ha ilyen helyzetben pénzt vonnak el, akkor éppen a fejlesztésekre nem jut forrás. Így történt Szombathely esetében is, az utakra félretett pénzt kellett működésre fordítani. Ebben áttörést a TOP-pályázatok hozhatnak majd, ezekből 8 milliárdot lehet utakra fordítani. Kifejtette, a kormány adott 900 milliót a szombathelyi utcák felújítására, 300 milliót a zanati kerékpárútra (lásd külön cikkünket), de az elszállt árak miatt elképzelhető, hogy mindkét esetben szükség lesz városi önerőre is. 


A polgármester beszélt arról is, hogy Megyei Jogú Városok Szövetsége tárgyalt a kormánnyal a helyi adócsökkentés miatt kieső bevételek visszapótlásáról, azonban a kompenzációt továbbra is a települések adóerő-képességéhez kötik, ami kifejezetten rossz hír Szombathelynek: tavaly májusban erre való hivatkozással egy fillért sem kapott a vasi megyeszékhely.


Ezért január végén aláírásgyűjtés indul, ezen a szombathelyiek kifejezhetik a véleményüket. A polgármester szerint a polgároknak joguk van ahhoz, hogy a város is részesüljön támogatásban, nem lehet különbséget tenni a települések között. Az önkormányzat ezt a pénzt átlátható módon az utakra, parkolókra, bölcsődékre és beruházásokra költené. Nemény András arról is beszélt, hogy a magas energiaárak és az infláció is hatással van a város költségvetésére, növeli a kiadásokat. A béremelések járulékait finanszírozza ugyan a kormány, de ebben az esetben csak egyik állami zsebből a másikba kerül a pénz. Egy kormánydöntés alapján emelkedhetne a polgármesterek fizetése is, Nemény András erről azt mondta, nem kéri, ha mégis erővel előírják, akkor jótékony célra fordítja.


Dr. László Győző alpolgármester arról beszélt, hogy legnagyobb eredménynek tartja, hogy a szociális rendszer a nehéz időkben is működőképes maradt, és szakszerű, fegyelmezett munkavégzéssel,  stabilan szolgálta a szombathelyieket. Az eredmények között említette az orvosi ügyeletet, az orvosi életpályamodellt, a közösségi bérlakások rendszerét, amely bővül. Emlékeztetett arra, hogy a jövőben az Evangélikus Egyház végzi a Hajléktalanok Otthonában és az Idősek Gondozóházában ápoltak ellátását a Középhegyi úti Diakóniai Központban, kiemelte az óvodák energetikai korszerűsítését, és azt, hogy a sportolók és csapatok a nehéz időszakban is jól teljesítettek. 


Horváth Soma alpolgármester a városüzemeltetés és a kulturális terület eredményeit foglalta össze. Mint mondta, a nem túl rózsás anyagi helyzetben is igyekezett a város javítani a körülményeken. 16 járdaszakasz, több buszöböl és két híd újult meg, a közvilágítást automatikus alkonykapcsoló szabályozza, így a reggeli és esti problémák megszűntek. Köztisztasági akciókat hajtottak végre, utcákon, tereken végeztek nagytakarítást, hosszú évek után ismét gépeket vásároltak, a parkfenntartás is új rendszerben működik. Idén januártól az ország egyik legfiatalabb és legkorszerűbb buszflottája viszi a szombathelyi utasokat. 


A kulturális területen is sikerült előre lépni, bár a járvány érzékenyen érintette az ágazatot. Az Érezd Szombathelyt! sorozat keretében 15 helyszínen 70, nagyrészt ingyenes program várta a polgárokat. Tavaly ismét sikerült élőben megrendezni a Bloomsday-t, idén 100 esztendős lesz James Joyce Ulysses című regénye, amire az ír nagykövetséggel közösen készül a város, amelynek egyik kulturális kitörési pontja a különleges rendezvény. Folytatódott a Nyitott Városháza program koncertekkel és más programokkal, és az utcaművészeti fesztivál is bővült. 


A civil szervezetek közül 38-at támogatott a város, további 20 szervezettel pedig a közművelődési feladatok ellátására is szerződése van az önkormányzatnak. Az alpolgármester kiemelte, hogy többször összeült a korábbi években tetszhalott állapotban lévő Civil Fórum is.


Dr. Horváth Attila adott tájékoztatást a gazdasági helyzetről. Nem volt könnyű év a tavalyi, 2020-ban 31 milliárdból működött Szombathely, ez 2021-re 28 milliárdra csökkent. Ha a 15 százalékos csökkenést érvényesítették volna az önkormányzati szférában dolgozók között (intézmények, városháza, cégek), akkor 220-230 embert kellett volna elbocsátani – egy cég kivételével nem került sor leépítésre. A város működését sikerült fenntartani, még akkor is, ha a kormány nem engedett az önkormányzatoknak díjemelést – a másik oldalon viszont ezt magára nem tartotta érvényesnek. Az helyi iparűzési adóból származó bevételek csökkentek (2019 9,98 milliárd, 2020 9,15, 2021-ben 6,5-öt tervezett a város, végül körülbelül 8,4 milliárd lesz – amiatt, hogy legnagyobb cégek euróban számolnak el, de forintban fizetik az adót). Az alpolgármester szerint rendkívül igazságtalan, hogy a bevételek csökkennek, de a központi büdzsébe befizetett, úgynevezett szolidaritási adó növekszik. Az adóerő-képességnél viszont az összbevételt nézi a kormány, nem pedig a közösbe betett összeggel csökkentett részt, ami aztán ahhoz vezetett tavaly, hogy nem érkezett kompenzáció az elvonások miatt. 


Horváth Attila szerint, ha nem sikerült volna a Söptével megegyezni az új iparterületről, akkor 2021-es évet talán még kihúzta volna a város, de 2022-ra már nem lett volna meg a működéshez szükséges pénz. Így viszont idén a város működése biztosított és stabil, de ha nem érkezik kompenzáció, akkor nem lesz pénz fejlesztésekre, járdákra és utakra. 


Kérdésre válaszolva dr. Nemény András elmondta, a Megyei Jogú Városok Szövetségének jelezték, hogy mekkora kompenzációra tart igényt Szombathely: 3,4 milliárd forintra (lásd táblázatunkat). A polgármester úgy fogalmazott, hogy a 2020 decemberében a kormánypárti városoknak működésre kiosztott 1,4 milliárddal is elégedett lenne, viszont a normális működéshez, fejlesztésekhez szükség van 3,4 milliárdra.  

Fotó: Nagy Jácint

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban
Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
Amszterdam 100 ezer eurót fizet kártérítésként a város villamosvállalatának holokausztban játszott szerepéért
Amszterdam önkormányzata 100 ezer eurót fizet kártérítésként amiatt, hogy a város a második világháború alatt a villamosjegyekből származó pénzből 48 ezer zsidó embert szállított a náci haláltáborok felé - írta a DutchNews hírportál pénteken.
Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkárát a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárává nevezték ki április 1-jei hatállyal.
Szerdán és csütörtökön ezekben az utcákban nem lesz víz
Április 3-án és 4-én 8-tól 16 óráig.
Geszti jubileumi koncertet ad jövőre az Arénában
Geszti Péter előadóművész, dalszövegíró hatvanadik születésnapja alkalmából jövő év elején, január 25-én jubileumi koncertet ad Budapesten Geszti Sixty Aréna Show címmel - áll a szervezők közleményében.