km/óra
  2024.05.25., szombat  •  Orbán napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
EURO2020: lengyelekkel is döntetlent játszott a spanyol válogatott

EURO2020: lengyelekkel is döntetlent játszott a spanyol válogatott

A társházigazda spanyol válogatott 1-1-es döntetlent játszott a lengyel csapattal a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának második fordulójában, szombaton.

 

Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a helyzetekben kiegyenlített első félidő derekán a labdát 71 százalékban birtokló spanyolok szereztek vezetést, míg a lengyelek kapufáig jutottak a játékrész hajrájában.


A fordulást követően még magasabb iramú volt a játék, a lengyel egyenlítésre szinte rögtön válaszul büntetőből visszavehette volna a vezetést a spanyol csapat. A hajrára szórványos füttyszóval jelezte elégedetlenségét a kritikus hazai közönség, a spanyol válogatott pedig az utolsó tíz percre fordulva sorra dolgozta is ki a helyzeteket. A pontatlan befejezések és Wojciech Szczesny védései miatt azonban az eredmény nem változott.


A spanyolok így a svédek elleni gól nélküli mérkőzés után ismét döntetlent játszottak, míg a lengyelek első pontjukat szerezték azt követően, hogy a nyitókörben 2-1-re kikaptak a szlovákoktól.


A lengyel válogatottban pályára lépő Kacper Kozlowski 17 évesen és 246 naposan a kontinensviadalok történetének legfiatalabb játékosa lett. Kozlowski az angol Jude Bellingham rekordját adta át a múltnak, aki vasárnap 17 évesen és 349 naposan mutatkozott be az Eb-n a horvátok ellen. (MTI)
 

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak