km/óra
  2022.05.23., hétfő  •  Dezső napja
Erősen felhős péntekre számíthatunk

Erősen felhős péntekre számíthatunk

Akár mínusz 3 fokra is lecsökkenhet az éjszakai hőmérséklet.

 

A csütörtök esti órákban észak felől elkezd megnövekedni, megvastagodni a felhőzet, éjjel országszerte beborul az ég. Pénteken a nap nagy részében erősen felhős vagy borult idő valószínű. A hajnali óráktól elsősorban északkeleten fordulhat elő kisebb csapadék. Napközben a jellemzően északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, helyenként erős lökések is.

 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 4 és 13 fok között várható, északkeleten mérhetjük a hidegebbet.

 

Európa nyugati partjainál és a Kelet-európai-síkság déli része felett egy-egy anticiklon helyezkedik el. Ezek hatására az említett régiókban a köd, illetve a rétegfelhőzet éjszaka terjeszkedik, napközben zsugorodik, helyenként egész nap megmarad.
   

Ezzel szemben Észak-Európa fölött ciklonok vonulnak, melyek hosszan elnyúló frontjai a kontinens belseje felé haladnak, csapadékot azonban inkább csak Skandinávia és a Brit-szigetek térségében okoznak.
 

A Földközi-tenger felett egy magassági hidegörvény hatására továbbra is intenzív a zivatartevékenység, Olaszországban lokálisan többfelé hullott jelentős mennyiségű csapadék. A Kárpát-medence időjárását eleinte a hosszan elnyúló hidegfront, majd pénteken már a nyomában érkező melegfront alakítja.

 

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

kapcsolódó cikkek
A napsütés sem kizárt csütörtökön
A napsütés sem kizárt csütörtökön
Főleg az ország keleti részére összpontosulnak holnap a vastagabb felhők.
címkék
kapcsolódó cikkek
A napsütés sem kizárt csütörtökön
A napsütés sem kizárt csütörtökön
Főleg az ország keleti részére összpontosulnak holnap a vastagabb felhők.
Savaria Fórum 31. évfolyam 19.szám - 2022.05.20.
Savaria Fórum 31. évfolyam 19.szám - 2022.05.20.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: magabiztosan nyert és bajnok lett a Sárvár
Hat találkozóból négyen gólképtelenek maradtak a hazai csapatok, a Sárváron kívül a Haladás-Zanat tudta otthon tartani mindhárom bajnoki pontot.
Hét bemutatót tervez az évadban a Weöres Sándor Színház
Sirály, Koldusopera, Bolha a fülbe. Hét bemutatóval és további három bérleten kívüli produkcióval jelentkezik a 2022/23-as évadban a Weöres Sándor Színház. Megemlékeznek névadójuk születésének 110. évfordulójáról, lesz karneválszínház nagy nevekkel, és változik a társulat összetétele - erről is szó esett a következő évadot beharangozó sajtótájékoztatón, ahol a választható bérlettípusokat is ismertették.
Megyei II. osztály, északi csoport: potyogtak a gólok a 26. fordulóban
A Mersevát tízszer, a Csepreg hétszer, míg az Uraiújfalu hatszor vette be ellenfele kapuját, de a Gencsapáti is gólzáporos mérkőzésen győzte le a Kemenesalját. A Gérce, valamint a Sé is otthon tartotta a három pontot, a Bozsok pedig a Söpte ellen nyert rangadót.
Csaknem 400 fiatal táncolt együtt a Fő téren (képgaléria)
Csaknem 400 fiatal táncolta el Johann Strauss Denevér című operettjéből a négytételes francia négyest ma a Fő téren. Két év kihagyás után ismét megrendezte az AGORA a Quadrille Európai Táncfesztivált, melynek kizárólagos hazai helyszíne Szombathely.
Megyei II. osztály déli csoport: a Csákánydoroszló nyolcig, a Körmend és a Telekes hétig jutott, a Tanakajdé az egyetlen hazai győzelem
Az Őriszentpéter a Gyöngyöshermán-Szentkirállyal, míg a Szentpéterfa a Rábatótfaluval osztozott meg a pontokon.
legfrissebbek
Meteorológiai szolgálat: az ország nagyobb részén továbbra sem enyhül az aszály
A csapadék egyenlőtlen eloszlása miatt az országban többfelé száraz a talaj, országos, áztató eső pedig továbbra sem érkezik, így az ország nagyobb részén nem enyhül az aszály - írta hétfői bejegyzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Mintegy kilenc tonna ólomakkumulátort értékesített
A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt egy büntetlen előéletű férfit. A vádlottal szemben 1.911.244 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
Első alkalommal rendezett a város Takács József emlékére versenyt
Május 21-én tartották a Takács József Tenisz Emlékversenyt a Késmárk utcai teniszpályán, melyen Szombathely Megyei Jogú Városa képviseletében dr. László Győző, sportért is felelős alpolgármester vett részt és köszöntötte a résztvevőket. A torna első alkalommal, de hagyományteremtő céllal került megrendezésre Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Sport és Ifjúsági Iroda szervezésében, olvasható a város honlapján.
Árokba sodródott egy autó Szentgotthárdon
Több helyen nem lesz melegvíz szerdán Szombathelyen
A felhasználói rendszer karbantartása miatt május 25-én, szerdán 8-tól 18 óráig Szombathely egyes részein a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelni fog, olvahsató a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. közleményében.