![ELTE SEK: Meglepetés Mikulás napján ELTE SEK: Meglepetés Mikulás napján](/img/2917_4344_elte 12.07..jpg)
ELTE SEK: Meglepetés Mikulás napján
Mint írják: "A jótékonysági akció az ELTE szombathelyi campusán a segítéSEK program keretében, valamint a Pécsi Tudományegyetem vasi megyeszékhelyen működő Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskolában november közepén kezdődött.
Az elmúlt két hétben tekintélyes mennyiségű, több kilogramm nyalánkság gyűlt össze az egyetem Savaria Campus Irodájában elhelyezett óriás Mikulás batyuban a SEK oktatóinak, dolgozóinak és hallgatóinak felajánlásai révén. Sőt, még üdítőitalok is kerültek a csokoládék, müzliszeletek, adventi kalendáriumok és csokimikulások mellé.
Az egyesület a felajánlott édességeket értelmi fogyatékossággal élő tagjai között osztja szét."
(Szöveg: Kleinhappel Miklós. Fotó: Kleinhappel Miklós – SEK)
![](/webimages/images/kotelezo/ep-logo.png)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.