km/óra
  2022.01.24., hétfő  •  Timót napja
Elhunyt Hankiss Ágnes, a Fidesz EP-képviselője

Elhunyt Hankiss Ágnes, a Fidesz EP-képviselője

Hetvenegy éves korában, augusztus 17-én kedden meghalt Hankiss Ágnes, pszichológus, a Fidesz EP-képviselője.

 

Halálhíréről a fia, Vitézy Dávid tett bejelentést a Facebookon.

 

 

Hankiss Ágnes 1950. március 7-én született Budapesten. Édesapja Erdős Péter, a rendszerváltozás előtti Magyarország popzenei életének teljhatalmú ura volt, akit zsidó származása miatt 1944-ben Borba, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba deportáltak, innen épségben hazatért. Az ELTE BTK klinikai pszichológia tanszékén diplomázott 1973-ban. Egy évvel később társadalomlélektanból doktori címet szerzett.

 

Ezután csaknem  tíz évig társadalomlélektant tanított alma matere jogtudományi karán. 1989-ben A Jövő Irodalmáért díjat, 1992-ben József Attila-díjat kapott. 1990 és 1994 között képviselő a fővárosi önkormányzatban, ahol a Kulturális, valamint az Emberi jogi és kisebbségi Bizottságok tagja.

 

Az 1990-es évektől a 2000-es évek végéig a Magyar Rádió Közalapítvány, majd a Duna TV kuratóriumi elnökségeinek tagja, a magyar kultúra belgiumi bemutatkozását szolgáló, 1999-ben megrendezett Europalia Hungaria rendezvénysorozat kormánybiztosa, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület alelnöke és az általa alapított Károlyi Palota Kulturális Központ és a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet főigazgatója.

 

Öt évig, 2003 és 2008 között a Hír TV és az Echo TV több politikai beszélgetős magazinjának is a műsorvezetője volt. Szintén öt évig, 2009 és 2014 között európai parlamenti képviselő volt, 2016 óta pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense és a Terrorelhárítási Tanszék megbízott vezetője.

 

Első férje, Hankiss Elemér szociológus után vette fel a Hankiss vezetéknevet. Második férje, Vitézy László filmrendező. Közös gyermekük Vitézy Dávid, a VEKE társalapítója és egykori szóvivője, 2011–2014 között pedig a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója volt. Jelenleg a a Közlekedési Múzeum igazgatója.

címkék
Savaria Fórum 31. évfolyam 2. szám - 2022.01.22.
Savaria Fórum 31. évfolyam 2. szám - 2022.01.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Koronavírus: duplájára hízott a leggazdagabbak vagyona
A világ tíz leggazdagabb embere köszöni szépen, a pandémia alatt megduplázta vagyonát – írja a Guardian.
ENSZ: évek alatt gyógyulhat meg a munkaerőpiac
A koronavírus-válság továbbra is világszerte súlyos hatással van a munkahelyekre – közölte az ENSZ, arra figyelmeztetve, hogy évekig tarthat, amíg a munkaerőpiac újra eléri a járvány előtti szintet.
Alma és szalma – a szerbek karácsonya 
Milos Konakov már több éve a szombathelyi kosárlabda meghatározó alakja, az idei szezontól pedig immáron vezetőedzőként irányítja a Falcót. A szerbiai születésű szakember is felelevenítette, hogy miként szokták tölteni az ünnepeket és milyen hagyományok kapcsolódnak a karácsonyhoz déli szomszédainknál.
Mentőhelikopter érkezett a 84-es főúton történt balesethez
Lövöldözés a magyar-osztrák határon (frissítve)
Súlyos incidens történt a magyar határon: hétfőn egy furgon áttört egy ellenőrzőponton a burgenlandi Eberau (Monyorókerék) határátkelőnél. A járművet a katonák meg tudták állítani, az emberkereskedő viszont elmenekült, s menekülés közben azonnal tüzet nyitott a katonákra, olvasható a krone.at-n.
legfrissebbek
Kitüntetéseket adományozott a város a magyar kultúra napja alkalmából
A magyar kultúra napja alkalmából díjátadó gálán kitüntetések adományozására került sor a városháza nagytermében. Az eseményen köszöntőbeszédet mondott dr. Nemény András, Szombathely polgármestere, majd kitüntetéseket adott át Horváth Soma alpolgármesterrel, valamint Putz Attilával, a Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság elnökével, olvasható a város honlapján.
Patakmeder mellé csapódott egy Toyota Vépen
A Szombathely felől Vép belvárosa felé tartó autó a Szent Imre utcában egy balra ívelő kanyarban megcsúszott. A jármű 65 éves vezetője már nem tudta elkerülni, hogy az autó egy híd mellett patakmederbe hajtson.
Futsal: vereséget szenvedett a Berettyóújfalutól a Haladás
A szombathelyiek hiába küzdöttek, a vendégek a hajrában eldöntötték a három pont sorsát.
Vizsgálóbizottságról döntött az izraeli kormány a korrupt tengeralattjáró-beszerzések felderítésére
A létrehozandó bizottság azt vizsgálja meg, miként támogatták 2009 és 2016 között a ThyssenKrupp három tengeralattjárójának a megvételét, miközben a hadvezetés az akkori helyzetben nem akart újabb tengeralattjárókat. 
Ferenc pápa imanapot hirdetett meg a békéért Ukrajnában 
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy aggodalommal követi a növekvő feszültséget, amely "újabb csapást mérhet a békére Ukrajnában, és megkérdőjelezheti a biztonságot az európai kontinensen, még szélesebb következményekkel".