km/óra
  2024.04.13., szombat  •  Ida napja
Tisztelet és megbecsülés: egy nap, ami csak a nőkről szól

Tisztelet és megbecsülés: egy nap, ami csak a nőkről szól

A nemzetközi nőnap a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak napja, amelyet 1917 óta minden év március 8-án tartanak. Magyarországon 1948 óta ünnepli a nőket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Szombathelyen ismert nők hogyan ünneplik a nőnapot, hogyan élik meg a nőiességüket.

 

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon. A nőnap eredetileg munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt. A rendszerváltás után azonban Magyarországon is elvesztette eredeti hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál.


Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely! Egyesület) tanácsnok szerint nem egyszerű feladat ma nőnek lenni még a világ szerencsésebb felén sem. Neki például a politikai életben is bőven jelentett kihívásokat. Mégis büszke arra, hogy nő, hogy megállja a helyét ezen a területen és a nőket (is) képviseli a szombathelyi politikában.

- Egy kicsit speciális helyzetben vagyok, egyedüli nőként a városvezetésben és a frakciónkban is - mondta. - A női hangot, a női perspektívát képviselem a csapatban, annak ellenére, hogy a feladatok, amelyekkel foglalkozom – a városfejlesztés és gazdaságfejlesztés területén – abszolút nem számítanak női témáknak. Fontosnak tartom, hogy mi nők meg tudjunk jelenni olyan területeken is, amelyeket hagyományosan nem feltétlenül kötnek hozzánk. 


Elárulta, a nőnapra leginkább szimbólumként tekint. Úgy gondolja, hogy ez a nap, csakúgy, mint akár az anyák vagy apák napja azt szimbolizálja, hogy oda kell figyelnünk egymásra. Nemcsak aznap, hanem az év többi napján is. A nőnap az eredetéből kifolyólag a női egyenjogúságot és emancipációt is jelképezi számára, de több annál. Szerinte az is fontos, hogy nőnapkor a nők is figyeljenek oda egymásra. Ő a tavalyi évben és idén is motivációs idézeteket tartalmazó könyvjelzőket osztott. Nagyon pozitívak a tapasztalatai. Hangsúlyozta, szívmelengető látni, hogy a rohanó hétköznapokban egy olyan nőnek, akinek talán eszébe sem jut, hogy nőnap van, mosolyt tud csalni az arcára egy kedves üzenettel.


Dr. Takátsné dr. Tenki Mária (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselőnek, ügyvédnek a nőnapról a nőket támogató jogszabályok, törvények jutnak eszébe, valamint azok a juttatások, amiket a nők és az édesanyák kaphatnak. 

- Nehéz a mai világban eldönteni, hogy mikor érdemes gyermeket vállalni, hiszen sokan felsőfokú végzettséggel a karrierjük építése miatt későbbre halasztják a gyermekvállalást, ám ilyenkor nehezebb teherbe esni - folytatta. – Az alacsonyabb képzettségű, korán gyermeket vállaló nők pedig félnek attól, hogy nehezen találnak majd vissza a munka világába. Szerencsére számtalan támogatási forma létezik, melyek könnyíthetnek a döntésben. A megyében is vannak olyan cégek, ahol támogatják az édesanyákat, például részmunkaidős foglalkoztatással. Nagy segítség lehet a nagyszülői GYED, valamint az óvodai, bölcsődei férőhelyek bővítése, melyben Szombathely is tett és tesz előrelépéseket új intézmények építésével. Nagyon jó dolognak tartom a nők korához, illetve a gyermekek számához kötött SZJA-kedvezményeket és mentességet, valamint a CSED és a GYED megemelését. De ide sorolhatnám az anyasági támogatást, a gyermeküket egyedül nevelő nők segítését. 


Kiemelte, hogy ezen a napon fontos megemlíteni a nemek közötti esélyegyenlőséget, illetve az uniós stratégiát, amely jelentős előrelépést jelenthet ennek a megvalósulása felé. A cél az, hogy megszűnjön a nemi alapú erőszak, visszaszoruljanak a nemi sztereotípiák, eltűnjön a nők és férfiak közötti munkaerőpiaci szakadék. Ebben akad még bőven tennivaló. Elárulta azt is, hogy természetesen a családban is megünneplik ezen a napon a nőket virággal, édességgel, valamint a munkája során is köszöntötték napközben. 


Kovács Ágnes író szerint jó nőnek lenni. Nem mindig és minden körülmények között, de jó. 

Fotó: Zergi Borbála
 

- Szeretek nő lenni – fejtette ki. - Pedig nagymamám, amikor még egészen kicsi voltam, egyszer azt mondta, férfipárti vagyok. Ami annyiban igaz, hogy például jobban szeretek férfiakkal dolgozni, mint nőkkel. Másként gondolkodnak, másként látják a világot, és másként oldják meg a problémákat. Ma nőnek lenni azt jelenti, hogy egyszerre kell megfelelni a múlt, a jelen, és ha jól sejtem a jövő női feladatainak és szerepeinek. Ez részben jó dolog, részben rettenetes teher. Akadnak persze szerencsések, akiknek ebből a hatalmas halmazból csak egy-két elemet kell beteljesíteniük, de kérdés, hogy ettől boldogabbak-e. A legtöbben nem. Mondanám, hogy minden nő másra vágyik, mint ami adatott neki, élethelyzet, társ, gyermek, munka, anyagiak, de igazából a teljesség az, ami megadhatja a boldogságot. Ha létezik boldogság egyáltalán.


Kiemelte, sajátos, hogy a férfi írók időnként mintha többet tudnának a nőkről, mint ők maguk. Esterházy megírta az Egy nőt, tessék elolvasni!  - húzta alá, majd hozzátette: a nőnap különösebben nem jelent számára semmit, szeret virágot kapni ilyenkor, de amúgy is szeretek virágot kapni, nem kell hozzá nőnap. De azt sem szeretné, ha minden nap nőnap lenne. Csak derűs, fényes, könnyű napokat szeretne. Mindenkinek.


Krizsán Zsuzsannát, a Szombathelyi Televízió szerkesztő-műsorvezetőjét nőnapkor az édesapja, a férje és férfi kollégái köszöntik fel. Legtöbbször virágot kap, de őszintébben tud örülni egy finom vacsorának vagy édességnek. Szerinte jó dolog a nőnap, sok mindenről lehet ennek kapcsán beszélni, például társadalmi problémákról. Úgy véli, nőnek lenni manapság éppúgy nem könnyű, mint férfinak vagy gyereknek. 

- Nagyon megváltozott körülöttünk a világ - mondta. - A női lét másképp nehéz, mint száz-kétszáz éve volt, leginkább a többfrontos harchoz tudnám hasonlítani. Annyiféle szerepben kell helytállnunk, hogy megszámolni is alig lehet. Egyszerre vagyunk anyák, feleségek, munkavállalók, logisztikusok, sofőrök, házvezetőnők, a gyerekek mellett ápolók, olykor tanárok is, és sorolhatnám. Igyekszünk minden szinten megfelelni, jól teljesíteni, ami borzasztó sok energia, ugyanakkor sok örömmel is jár. Szerintem sok nő nem tudja igazán, mennyire fontos és értékes, amit tesz a munkájában vagy a családjáért, mert ez annyira természetes. Jó lenne, ha több női energia érvényesülhetne az üzleti, politikai, kutatói életben. Más lenne a világ.  


Nem gondolja azt, hogy ő a legnőiesebb nő a világon, kifejezetten gyűlöl vásárolni, nincs óriási méretű gardróbja, nem hord szoknyát és nem túlzottan lelkizős típus. Most abban az életszakaszban van, amikor a nőiességét leginkább az anyaságban éli meg, ez az főszerepe. 6 és 10 évesek a fiai, próbálja felvértezni őket minden hasznos dologgal, amire később szükségük lesz az életben. Együtt fociznak, horgásznak, kirándulnak - csupa nem csajos dolgot csinálnak. A munkájában igyekszik segítő attitűddel viszonyulni a kollégáihoz, konstruktív módon megoldani a problémákat, megfelelni a kihívásoknak, és érzékenységgel fordulni az interjúalanyaihoz, ha a téma megkívánja. 


Mák Dóri, a Divatbemutató kicsit másképp Alapítvány elnöke, a Choco Mák & Design Shop megálmodója örül, ha családtagjai megemlékeznek a nőnapról. 

- A csokikészítés miatt nálam kiemelt figyelmet kap minden évben a nőnap – fűzte hozzá. – Sok férfi keres meg ilyenkor, hogy a nagymamának, az édesanyának, a párjának vagy a lányának rendeljen valami finomságot. Nagyon jó érzés, hogy engem tisztelnek meg a bizalmukkal, s tőlem rendelnek kézzel készített csokoládét, melynek minden egyes darabjában benne van a szívem, a lelkem. Azt veszem észre, hogy ilyenkor az idősebb generáció a családokban mindig kiemelt figyelmet kap. Nálunk a családban is ez a helyzet, megmelengeti a szívűnket, amikor elhalmoznak minket virággal. Én remélem, hogy ez a szokás van, létezik és sokáig fent is marad. Szükség van az odafigyelésre, arra, hogy megtiszteljék ezzel is a nőket. 


Ahogy Mák Dóri fogalmazott, a mai világban a nőknek sok területen helyt kell állniuk, egyszerre több mindenre kell figyelniük. Ő azok közé a nők közé tartozik, akik megélik a hétköznapokban is a nőiességüket, s ez utóbbit nem a külsőségek, a ruha és a smink határozza meg, hanem a kisugárzás, az önbizalom. Törekszik arra, hogy ebben másoknak is segítsen. 


Polákovics Marietta, a Szombathelyi Vásárcsarnok ügyvezető igazgatója elárulta, hogy a piac virággal köszönti női dolgozóit. A női vásárlóknak pedig a nőnaphoz kapcsolódóan pénteken az Egészségfejlesztési Iroda és a Szombathelyiek Egészségéért Egyesület szervezésében különböző ingyenes szűréseket kínálnak a két csarnok közötti területen. Nemcsak a nőkre gondolnak, hanem a két együttműködő partner jóvoltából a férfiak napján is nagysikerű szűrőnapnak adhattak otthont.

- Bár tudom, hogy a Nemzetközi Nőnap ünneplésével eredetileg az volt a cél, hogy a női egyenjogúságra hívják fel a figyelmet, számomra nem ez vagy az erős nőt demonstráló kép ugrik be a szó hallatán - folytatta. - Inkább egy kedves gesztust jelent a férfiak részéről, amikor virágot ajándékoznak. Nyilván az is jóleső érzés, hogy ezen a napon fókuszba kerül az élet kihívásokkal teli női oldala, mely egyben annyi gyönyörűséget is hordoz magában. Szívesen emlékszem vissza az iskolás évekre és az elmaradhatatlan hóvirág csokrokra, amiket akkoriban a fiúktól kaptunk. Ha nőnap környékén jöttünk a piacra gyermekkoromban, tele volt hóvirágárus nénivel. Mióta védetté nyilvánították, nem szedhető.


A vásárcsarnokban ilyenkor a virágárusok körül nagy a sürgés-forgás, hiszen csodaszép, friss virágokért állnak sorban a férfiak. Minden évben hatalmas a választék: az olcsóbb, de önmagában is mutató gyönyörű szálvirágtól a csokorkölteményeken át, a cserepes virágokig mindennel készülnek a virágárusok.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Szólunk előre: április második hetében több helyen is útlezárások lesznek Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április második hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani.
Nehéz lesz az április a Rumi úton közlekedőknek
Napokon belül indul a város legforgalmasabb déli bevezető útjának felújítása, a Rumi út aszfaltozása miatt a hónap végén várhatóan pár napig teljes lezárás lesz a szakaszon, de már a marási munkák idején is lassabb haladásra kell számítani.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.