km/óra
  2024.05.09., csütörtök  •  Gergely napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Egy halottja és hét sérültje van a sárvári balesetnek

Egy halottja és hét sérültje van a sárvári balesetnek

Egy balra ívelő kanyarban futott padkára egy BMW személyautó Sárvár határában, a 88-as főúton. A sofőr balra húzta a kormányt, hogy visszatérjen az útra, de elvesztette uralmát a járműve felett.

 

A balesetről reggel mi is beszámoltunk. Az autó keresztbe fordulva átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol ütközött a Vát felé tartó, német rendszámú Nissannal, írja a 112press. A BMW ezután árokba csapódott. A vétlen autóban egy család ült, két felnőtt és három gyermek. Az ütközéstől az egyik szabályosan rögzített gyermeküléstartó elem eltörött, és az ülés előrecsapódott úgy, hogy a fém tartószerkezet a helyén maradt. A Nissanban egy ember súlyosan, három könnyebben megsérült, az egyik utas pedig sérülés nélkül megúszta az ütközést.


A BMW-ben információik szerint munkatársak ültek, akik éjszakai műszak után tartottak hazafelé. A megpördülő autóval a jobb hátsó ajtajánál ütközött a Nissan. Az egyik hátul helyet foglaló utas a helyszínen életét vesztette, három másik utas pedig súlyosan megsérült. Egyikőjüket mentőhelikopter szállította a szombathelyi Markusovszky Kórházba.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112press
 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Így változik hétvégén a helyi járatok menetrendje a Csaba utca felújítása miatt
Május 10-én, pénteken 8:30-tól van érvényben a módosított menetrend.
Kapcsolatok: amatőr alkotók mutatkoztak be a kastélyban
Megnyílt a Vasi Amatőr Alkotók "Kapcsolatok" című vándorkiállítása szombaton a Zarkaházi Szily-kastélyban. A 13 bemutatkozó művész a festmények mellé ezúttal verseket is társított, ami még színesebbé varázsolja a tárlatot.
Videón az ütközés: Volkswagent perdített meg egy Opel egy szombathelyi kereszteződésben
A hírhedt kereszteződésben minden évben történik olyan baleset, ahol a felek állítják, hogy nekik volt zöld a jelzőlámpa. Most egy autó fedélzeti kamerája rögzítette az ütközést és a felvételből kiderül, hogy egy piros jelzésnél sétáló gyalogosnak is nagy szerencséje volt, írja a 112press.hu.
Önkormányzati választás 2024: már most borítékolható, hogy Rogán Antal testvére nyer szülőfalujukban
A Vas megyei Szakonyfalunak 2013 óta Rogán Valéria a polgármestere és valószínűleg marad is. Ahogy ugyanis 11 éve, úgy idén is ő az egyetlen induló.
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.