km/óra
  2025.02.15., szombat  •  Kolos, Georgina napja
Duna House: jól zárt 2023-ban az ingatlanpiac

Duna House: jól zárt 2023-ban az ingatlanpiac

Közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését a Duna House Cégcsoport. E szerint 2023 decemberében országosan 7 813 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 67 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

A tavalyi évnél 21%-kal erősebb forgalommal zárt decemberben az ingatlanpiac, amely így éves tekintetben is elérte a szakértők által várt 90-110 ezres sávot. A Duna House által becsült 7 813 tranzakcióval a december a harmadik legerősebb hónapot jelenti az évben, ami nagyon ritka jelenség, hiszen hagyományosan a leggyengébb hónapok között szokott lenni.

A szintén szokatlanul erős novemberhez képest ez 11%-os visszaesést jelent, de az előző év decemberéhez képest 21%-kal jobban teljesített az ingatlanpiac idén. Éves tekintetben így közel 91 ezer tranzakciót becsül a Duna House, amely az előre jelzett 90-110 ezres sávban helyezkedik el, és várhatóan a pontos számok beérkezése után még növekedni fog. Az idei, 2024-es évre aktívabb ingatlanpiacon 110-130 ezer adásvételt vár az ingatlanközvetítő vállalat.

A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipassnak a hazai adatai alapján a hitelpiacon is nagyon aktív volt az év vége. A pénzügyi közvetítő 67 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel volument becsül idén decemberre, amely év/év összehasonlítás alapon 63%-kal erősebb piacot mutat az előző évhez képest.

A Magyar Nemzeti Bank októberig publikált hivatalos adatai és a Duna House cégcsoporthoz tartozó Credipass pénzügyi közvetítő novemberi, decemberi előrejelzése alapján 586 milliárd forinttal zárt a forintalapú jelzálogcélú hitelek piaca, amely így 51%-os visszaesését jelenti a 2022-es 1192 milliárd forintos piachoz mérten.

A Credipass szakemberei a most bejelentett önkéntes THM plafon és az otthonteremtési támogatásokkal elérhető kedvező hitelkonstrukciók pozitív hatásaként 2024-ben 750-850 milliárd forintos aktív piaccal számolnak.

Fotó: Duna House

Az ingatlan- és hitelpiaci szempontból is erős november és december az otthonteremtési támogatások változása miatt volt érezhető, a kifutó CSOK kedvezményt még számos család igénybe vette a tavalyi év végén. A 2024-es év első kérdése pedig az lesz, hogy mennyien vártak ki az új támogatások miatt és mekkora lendülettel fog indulni az év, amiben az új CSOK Plusz, a megemelt Falusi CSOK és Babaváró hitel adhat segítséget a családoknak.

 

Címlapfotó: Pexels

Savaria Fórum 34. évfolyam 4. szám - 2025.02.14.
Savaria Fórum 34. évfolyam 4. szám - 2025.02.14.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Brutálisan hideg napok jönnek a hétvégétől
Lehűlés érkezik a hétvégén, visszatérnek télen a télies hőmérsékletek.
GySEV: Nem mindennapos történés, hogy az utasainkat taxival szállítjuk
Olvasónk, Laci egy hete Pécsről vasúton indult haza egy Kőszeg melletti faluba, de a Pannónia Interrégió szerelvényen Nagykanizsán leváltották a mozdonyvezetőt, a helyettesére pedig 40 percet kellett várni, ezért Szombathelyen nem érte el a napi utolsó kőszegi vonatot. Aztán olyasmi történt, amire az egyszeri magyar utas egyáltalán nincs felkészülve.
Menetiránnyal szemben tekerő biciklis ütközött Suzukival, a sofőr felelőssége is felmerült
Súlyos sérüléssel járó baleset történt Szombathelyen, a Zanati út és a Pozsony utca kereszteződésében csütörtök délután, számolt be róla a 112Press.hu.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.