Dr. Széll Kálmán: mindenki egyforma

Hetven éve, 1952-ben végzett kitűnőre (summa cum laude) a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán. A szombathelyi Markusovszky kórházban – vidéken a másodikként – létesített Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály alapító főorvosa. A műtőblokk létrehozója. 1992. november elsején saját kérésére vonult nyugdíjba. A herényi születésű, köztiszteletnek, közszeretetnek örvendő főorvos urat, Szombathely díszpolgárát (2008) herényi házában látogattuk meg, ahol megosztotta velünk (lét)érzéseit, gondolatait. Érkezésünkkor a télikertben, a laptopján írt. Elmélkedés életről és halálról című cikkén dolgozott. (Könyvek, szakkönyvek szerzőjeként is becsülik. Eddig háromszázötven dolgozata jelent meg, félezer előadást tartott.)

„A bennünket körülvevő világ, megmondom őszintén, nem rokonszenves számomra. Túl azon, hogy háború van, amit én békepártiként nehezen élek meg. Semmi sem indokolja azt, hogy emberek öljék egymást. Mi a betegek életét mentettük meg. Az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon olyan betegek voltak, akik nagy valószínűséggel meghaltak volna, ha nem kerültek volna oda. Akinek az a hivatása, hogy életeket mentsen, és azt látja, hogy fiatal emberek halnak meg a háborúban, annak ez egyszerűen felfoghatatlan. Észbontó. Ha rajtam múlna, a fegyvergyártást szüntetném meg. Szenvedek a mostani megosztottság miatt is. Ismerek olyan családokat, ahol különböző világnézetű emberek haragban vannak egymással. Ennek a fő oka, sajnos, a tömegtájékoztatás, ami manipulálja az embereket. Elveszi tőlük az önálló gondolkodás jogát. Sugallják, mit kell gondolniuk. Kicsit hasonlítunk az ásványokhoz. Ugyanazok a vegyületek alkotnak bennünket. Az egyik ember jobbra, a másik balra forgatja a fényt. Az egyik ezt tartja jónak, a másik azt. Ez még rendben is lenne, mert ő így érzi. Ezt véli igaznak. De miért kell a másik emberre haragudni, mert másként érez? Rosszban lenni vele? Miért kell ellenségesnek lenni; ellene tenni? Ezt nem tudom fölfogni. Egymásban ne a rosszat, ne a hibákat elkövetőket lássuk, hanem próbáljuk szeretni a másikat. Ez tulajdonképpen nem érzelmi kapcsolat. Nem olyan, mint ahogyan az unokámat szeretem. Ez cselekvésre intő tudatos felfogás, racionális dolog. Az embernek meg kellene tudnia győznie magát arról, hogy a másikat igyekezzen úgy kezelni, mintha érzelmileg is szeretné. Mindehhez persze önmagamat is folyamatosan nevelnem kell; soha nem lehetünk megelégedve magunkkal, mert ha ezt tesszük, akkor megtorpanunk.

Gyarló embernek érzem magamat, semmi szín alatt sem különbnek másoknál. De valamiképpen úgy érzem, hogy Isten nélkül egyedül, légüres térben mozogna az ember. Isten az örök jelenben él. Úgy is mondhatnám: az időtlenségben. Időtlen az Isten. Sőt: ő teremtette az időt. A teret, amiben vagyunk. Azt mondta Mózesnek az égő csipkebokorban: ’Vagyok, aki vagyok’.  A jézusi mondás: ’Én vagyok az út, az igazság, az élet’. Tehát én mindig vagyok. Isten meg tudja csinálni azt, amit mi nem tudunk. Nekünk a jelenünk azonnal múlttá válik. Már a beszélgetésünk is múlttá válik. A jövő viszont megfoghatatlan. Tehát mi igazából nem tudjuk megfogni az időt. Isten az örök. S tegyük hozzá: nem személyválogató. Az orvosnak sem szabad annak lennie. Ez nem csak a betegekre vonatkozik, a lakosokra is. Szombathely díszpolgáraként büszke vagyok arra, hogy az akkori ellenzék is (egy kivétellel) megszavazta a díszpolgárságomat. Ez arra kötelez engem, hogy az egész várost a szívemen viseljem. Mindenkihez, függetlenül attól, milyen pártállású, úgy viszonyulok, hogy egyformának tekintem őket.

Hát, ilyesmiken morfondírozom. És ez azért sem rossz ám, mert kevésbé – bocsánat a kifejezésért – hülyül az ember. Mert mentálisan mindenki romlik idős korában. Három fokot említenék. Amikor észreveszi saját magán; remélem, én ebben vagyok. Nem ugranak be nevek. A második fokozat, amikor már mások is észreveszik. A harmadik: már az illető nem veszi észre, csak a környezete. Lehet, hogy ez a legboldogabb korszak? Merthogy nincsenek problémái, gondjai… Jóllehet vallom, addig érdemes élnie az embernek, amíg tud alkotni. Most éppen azokat a dolgokat írom ki a Bibliából, amiket nem teljesen értek. A rejtett Isten nem mindent mondott el magáról. Lehet, azért, hogy próbára tegyen bennünket.”

Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint