km/óra
  2021.10.20., szerda  •  Vendel napja
Dr. Nemény András: nehéz év előtt áll a város

Dr. Nemény András: nehéz év előtt áll a város

Elkészült az idei költségvetés tervezete. Nehéz év előtt áll a város, a legrosszabb forgatókönyv szerint csaknem 8 milliárd forint kieséssel kell számolni. Jelentősen csökken az iparűzésiadó-bevétel, miközben nő a kötelezően fizetendő szolidaritási adó. Sok függ attól, hogy a kormány kompenzálja-e a veszteséget, és mennyi saját bevételt sikerül gyűjteni.

 

Február 15-ig kell a polgármesternek aláírnia az új költségvetést, amit a mostani rendkívüli jogrendben közgyűlésként egymaga fogad el.


Dr. Nemény András Facebook-videóban tájékoztatta a szombathelyieket arról, hogy idén komoly nehézségekkel kell szembenézni. A legnagyobb bevételt az iparűzési adó jelenti, ami 2019-ben még 10 milliárd forint volt. A járvány következtében csökkenő árbevételek miatt idén 800 millióval kevesebbet fizetnek a cégek, a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának felezése további 1,2 milliárd mínuszt jelent. 1,5 milliárdos veszteséget okoz, hogy az egyik nagyfoglalkoztató külföldi cégen keresztül bonyolítaná a számlázását, így nem kellene Szombathelyen adóznia. Mindez még pénzügyminisztériumi jóváhagyásra vár. 500 millió forintot tesz ki a gépjármű-, a reklám és idegenforgalmi adó, valamint az ingyenes parkolás okozta bevételkiesés. Közben nőnek a kiadások: 500 millióval előre kell finanszírozni a hulladékgazdálkodást, és 600 millió forinttal kerül többe a közösségi közlekedés. Összesen 5,1 milliárd a deficit, erre jön még a 2,7 milliárd forint szolidaritási adó, amit a nagyobb adóerő-képességgel rendelkező településeknek kell megfizetniük. Ilyen pénzügyi viszonyok között kell ellátni a kötelező feladatokat.


„Az egészségügyi alapellátás, amit magas színvonalon vittünk, az óvodák, bölcsődék ellátása, buszközlekedés, közbiztonság, parkfenntartás, közbiztonság, víziközmű-szolgáltatás, hulladékgazdálkodás, közétkeztetés, útkarbantartás" – tette hozzá a polgármester. 


Az ELTE támogatása évi 130 millió forintot visz el, pénzbe kerül a bérlakás-üzemeltetés, a sport- és kulturális egyesületek, civil szervezetek támogatása, a hagyományos rendezvények - mint a karnevál vagy a herényi virágút -, költeni kell a joggal elvárt út- és járdafelújításokra, játszóterek karbantartására is, fogalmazott a polgármester. A bajba került önkormányzatok levélben tájékoztatták a pénzügyminisztert, mekkora összegű támogatásra lenne szükségük. Szombathely is kormányzati kompenzációra számít.


"2020-ban 1,6 milliárd forint volt a kiesésünk, amit saját magunk, a tartalékunkból, átszervezésekkel meg tudunk oldani. Elmondtuk, hogy idén is tudunk vállalni 1,5 milliárd forintot, ez is komoly összeg, de a fennmaradó összeget, 3,6 milliárd forintot nem fogjuk tudni megoldani" – emelte ki. 


Az önkormányzat számít saját bevételekre, például a söptei iparterület-fejlesztés révén. Dr. Nemény András hangsúlyozta, arra törekszenek, hogy ne vesszenek el munkahelyek, és ne sérüljön az egészségügyi ellátás. A költségvetés elfogadása előtt a tervezetről online képviselői egyeztetés lesz, a polgármester dönt a módosító javaslatokról is.

 


 

Savaria Fórum 30. évfolyam 37. szám - 2021.10.15.
Savaria Fórum 30. évfolyam 37. szám - 2021.10.15.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: A Vép nyerte forduló rangadóját, helycsere történt az élen
Tovább menetel a Haladás VSE-Zanati SE, az újoncot csupán három pont választja el a dobogós helyektől. A Kőszeg tíz emberrel dolgozta le kétgólos hátrányát, a Jánosháza pedig az utolsó percekben csikarta ki a győzelmet Szentgotthárdon. A Sárvár és a Király is magabiztosan nyert, amivel utóbbi a tabella élére ugrott. A Bük és az Egyházasrádóc összecsapása gól nélküli döntetlent hozott.
Vonattal ütközött egy autó Csákánydoroszlónál, hárman meghaltak (frissítve)
Vonattal ütközött össze egy gépkocsi Gasztony és Csákánydoroszló között, egy vasúti átjáróban. Az autóban utazók közül mindenki életét vesztette.
Márki-Zay Péter: „Még Dobrev Klárának is rám kell szavaznia, hogyha kormányzati pozíciót szeretne jövőre”
A miniszterelnök-jelölt sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen.
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Módosítják az idei költségvetést, döntenek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok aktuális ügyeiről, és több rendeletet módosítanak a képviselők a ma 9 órakor kezdődő közgyűlésen. 15 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak.
Dübörög az előválasztás második fordulója
Hétfőn majdnem 85 ezren, kedden 97 ezren tették le a voksukat Dobrev Klárára vagy Márki-Zay Péterre.
legfrissebbek
Rajzpályázat virágos vasútállomásokról
22 új fertőzött Vasban, 1668 Magyarországon, 30 beteg meghalt
1668 az új fertőzött, elhunyt 30 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 24.129-ről 24.151-re nőtt.
Halott menekülteket találtak egy kisbuszban Ausztriában
Egy embercsempész kedden 28 menekültet szállított furgonjával Magyarországról Ausztriába. A Cinfalvai/Siegendorf Puszta területén járőröző katonák tartóztatták fel a kisbuszt, melynek rakterében két halottat is találtak. A sofőr elmenekült a helyszínről, a keresésben a magyar rendőrség is részt vesz, olvasható az orf.at-n.
Halálos karambol a 84-es főúton Nemeskeresztúrnál: aszfaltot szállító kamion és egy személyautó ütközött (frissítve)
Összeütközött egy aszfaltot szállító kamion és egy személyautó a 84-es főúton, Nemeskeresztúr térségében. A személyautó vezetője a helyszínen meghalt.
Először látható Magyarországon Wayne McGregor Chroma című koreográfiája
Wayne McGregor Chroma című darabja az alkotó szándékai szerint az emberi test drámáját vizsgálja, valamint azt, ahogy a test a legszélsőségesebb gondolatokat és érzelmeket is képes kifejezni.