km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
December végéig meghosszabbítja a kormány a kötelező akciózást

December végéig meghosszabbítja a kormány a kötelező akciózást

A kötelező akciókat az eredeti, szeptember végi határidőről az év végéig meghosszabbítja a kormány - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

 

Hangsúlyozta: az online árfigyelő és a kötelező akciók is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre inkább csökken Magyarországon az infláció.


Az infláció oka a háború és a szankciók, de a kormány nem tétlenkedett, így hónapról hónapra folyamatosan csökkent az infláció - jelentette ki a kormányszóvivő. Közölte: az élelmiszerinflációt a decemberi tetőponthoz képest már több mint a felével sikerült csökkenteni.


Ezért döntött úgy a kormány, hogy a kötelező akciókat az eredeti, szeptember végi határidőről az év végéig meghosszabbítja - mondta Szentkirályi Alexandra. Hozzáfűzte, működik az online árfigyelő, és a hatóságok is ellenőrzik a boltokat, hogy betartják-e ezeket az akciókat.


A csütörtökön kezdődött Demográfiai Csúcs kapcsán a kormányszóvivő kiemelte, hogy 2010 óta sikerült egy családbarát fordulatot elindítani, nagy anyagi segítséget és támogatást kapnak a családok a kormánytól. Nagyon nehéz örökséget vett át a kormány 2010-ben - jegyezte meg.


Kifejtette: a kormány még hatékonyabb eszközt szeretne a gyermeket vállaló családok kezébe adni; ahol jól működött a családtámogatási rendszer, ott "emeltek rajta", ahol pedig megszűnik a csok, ott új támogatási rendszert fognak bejelenteni. (MTI)

 

Illusztráció: pixabay.com
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.