km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Csillagok útján a neves művészek

Csillagok útján a neves művészek

Szombathelyi vagy Szombathelyhez kötődő művészek tevékenységének állít örök emléket egy magánkezdeményezés. A Savaria Mozi kávézójának üzemeltetője látványos külsőségek közepette már fel is avatta az első négy csillagot: a Broadway sétányon a művészetet pártoló város neve is kőbe, azaz csillagba vésődött.

 

Hatalmas limuzin gördült be szombaton délután a Savaria Mozi mellett kialakított Csillagok útjára. Elsőként a szombathelyi születésű Kossuth- és Liszt-díjas zenész és zeneszerző, az Omega Együttes legendás billentyűse lépett a vörös szőnyegre. A Broadway sétányon olyan Szombathelyhez kötődő művészek kapnak csillagot, akik öt kategóriában alkottak maradandót. Benkő László a vasi megyeszékhelyen született.


–  Mit jelent Önnek, hogy hosszú és színes pályafutásának éppen szülővárosában állítanak emléket? 


–  Nagyon megható ez az egész szituáció, példátlan és bizony jóleső dolog. Rengeteg emlék köt a városhoz, hiszen itt töltöttem a kisgyermekkoromat, de aztán Budapestre költöztünk, így az iskoláimat már ott végeztem. Köszönöm a városnak mindazt, amit egykor és ma is kaptam Szombathelytől. 


A sétány második csillaga, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Jordán Tamás öltözékével is erősítette a hollywoodi hangulatot, ugyanis a szombathelyi színház alapító igazgatója stílusosan cowboy kalapban és kockás ingben érkezett. 


–  A szombathelyi színháztörténet írójaként és egyik főszereplőjeként sokat tett az asztalra. Most olyan elismerést kapott, amit nem tehet a vitrinbe. 


– A művész hiú ember – mi tagadás –, nekünk minden gratuláció jólesik. Amit most, ilyen szép szertartás keretében kaptam, az örök emlék marad. A csillagok útjára kerülni hosszú távú elismerést jelent, hiszen a járókelők mindig látni fogják. A szombathelyi munkásságom egy szellemi tőke, kulturális érték és innovációs befektetés volt a részemről. Mondhatom, remek döntést hoztam, most kapom a kamatokat. A város díszpolgára lettem, itt ért utol a Nemzet Színésze cím. Nagyon sokat köszönhetek Szombathelynek, de remélem, hogy legalább annyit adtam is, mint amennyit kaptam. Lehet, hogy hamarosan befejezem az igazgatói munkát, akkor pedig multimilliomosként megyek el, ami a kultúrát és az innovációt illeti. 


A magyar kulturális élet legtöbbet díjazott színművésze, Törőcsik Mari is kapott csillagot a szombathelyi Broadway-n. A Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas művésznő, aki szintén örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának, egészségi állapota miatt nem tudott részt venni az ünnepségen. Így az ő elismerését személyi titkára vette át.


A sétány negyedik csillagát Horváth Soma kultúráért felelős alpolgármester avatta fel. 


Művészeket elismerő csillagsétányon kapott helyet Szombathely városa... 

–  Van hasonló sétány a városban a Rákóczi Ferenc utcában. Nagyon örülök annak, hogy most a filmművészet terén is elindult egy ilyen kezdeményezés. Szombathelynek van filmművészeti múltja is: akár gondolok a moziban működő filmklubra, vagy az egyetem médiatanszékén folyó, a kultúra, a film szeretetére is tanító oktatásra. Bízom benne, hogy a mai négy díjazott után még sok, a városunkhoz kötődő művész kaphat itt csillagot a jövőben. 


Szombathelyhez számos neves művész kötődik. Közülük minden év április 30-án, a Magyar Film Napján ketten kapnak majd csillagot. A mozi kávéházának üzemeltetője ezzel szeretné felejthetetlenné tenni azok nevét, akikre a helyiek és a nemzet is büszke lehet – mondta el lapunknak Farkas Mihály, a Broadway Cafe vezetője. 


A csillagavató ünnepségen számos fellépő szórakoztatta az érdeklődőket, akik ezután ingyenesen nézhették meg a klasszikus magyar romantikus drámát, a Körhintát Törőcsik Mari főszereplésével.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Baleset Szombathely közelében az M86-oson
Egy Ford és egy Audi ütközött az M86-os autóúton Vépnél a Répcelak felé vezető oldalon pénteken délután, eddig tisztázatlan körülmények között, számolt be róla a 112Press.hu. A forgalom a helyszínelés idején egy sávon haladhat, torlódásra kell számítani. Két embert vittek kórházba.
Határidő előtt elkészült a Bartók 40. előtti nagyparkoló
Ma még szárad a felfestés, de holnap reggel (legkésőbb délelőtt) megnyitjuk, és újra birtokba lehet venni, írja közösségi oldalán dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.