Csapatjátékos az önmegvalósító (fő)építész

„Öt és fél éves koromban magán szolfézsórákra jártam. A zene szeretetét a szüleimtől örököltem. Hegedülni tanultam. Schmitt Miska bácsinál, aki legendás énektanár volt, felvételiztem a Hámán zenei tagozatára. Rádióamatőrködtem, vevőkészüléket fabrikáltam. Rádió iránymérő tájfutó voltam. Teniszeztem, ami háttérbe szorította a hegedülést. S bár a zeneművelés abbamaradt, a muzsika az életem része ma is. A Nagy Lajos Gimnázium matematikatagozatán tanultam tovább. A matematika és a zene ugyanis összefügg. Akinek benne van a vérében a zene, a ritmus, az a matematikával is könnyebben barátkozik. S az építészet, szerintem, ezeknek mind a kvintesszenciája, hiszen az építészt úgy is nevezik: ’a megfagyott muzsikus’. Faltam a könyveket, mindent elolvastam, ami elém került. Ha manapság egy gyereket rászoktatnak, hogy ne rövidítésekben ’esemesezzen’, hanem olvassa el a klasszikusokat, elképzelhető, hogy lesz szókincse, és tud kommunikálni. Ezen egy életpálya alakulása múlhat. 

A budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara csodálatos intézmény volt, kiváló, nagynevű tanárokkal. Belénk ivódott, hogy az építésznek terveznie, építenie kell olyan emberek számára, akik laknak, dolgoznak; színházba, sportrendezvényre szeretnének járni… Mindenhez kell konyítani. Az nem elég, hogy az ember kiszámít valamit statikailag az előírt paraméterek szerint. Funkciónak és formának összhangban kell lennie. S az egész középpontjában kell, hogy álljon: az ember. Széles látókört kaptunk, ami egész életpályámon sokat jelentett. Ha bármilyen területről volt is szó, az ember tudott valamit hozzászólni, hozzátenni, mindig volt valami ’morzsa’. Mindenből kellett tudni annyit, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy az adott szegmensnek ki tudja szolgálni az igényeit. Legyen az tervezés, építés, kivitelezés, vagy az ezekhez kapcsolódó bármelyik részterület. Ezért szeretek építészmérnök lenni. Nem tervezőasztalhoz készültem, jóllehet terveztem is. A megvalósítás érdekelt inkább. S emellett volt egy erős közgazdasági érdeklődésem is, ezért jelentkeztem a ’közgázra’. Építészmérnök-közgazdász képesítést szereztem. Soha nem akartam főkönyvelő lenni, de azt igenis akartam, hogy a műszaki képzettség mellé legyen gazdasági gondolkodásmódom, érzékem. Nem lehet úgy nekiállni egy feladatnak, vagy legalábbis igen nehéz, hogy ha annak a pénzügyi, a közgazdaság hátterét, makro- és mikrogazdasági összefüggéseit nem vagyok képes átlátni. Ezt a fajta látásmódot céloztam meg, aminek rengeteg hasznát vettem.

A VASÉP-nél gyakorló mérnökként; Vasváron városgazdálkodási osztályvezetőként; a megyei tanácson főmérnökként, a megyei önkormányzatnál területfejlesztési felelősként, mint osztályvezető-helyettes; 1994-től a Komplexitás Építőipari Kft. vállalkozási igazgatójaként. S 2004-től a szombathelyi Polgármesteri Hivatal kötelékében. Dr. Ipkovich György polgármester és Csermely András alpolgármester hívtak városüzemeltetési osztályvezetőnek. 2017-től láttam el emellett a főépítészi feladatokat. Bár soha nem készültem erre, nem akartam főépítész lenni, mégis így hozta az élet, illetve kényszerhelyzetbe került a város. Nem tudtunk volna rendezési tervet, települési arculati kézikönyvet létrehozni, dolgozni… Túlterhelt időszak következett számomra. Mindezzel együtt elmondhatom, mindig olyan feladataim voltak, olyan állásokat töltöttem be, ahol az önmegvalósításra is volt lehetőség. A gödör mélyén a kubikus segédmunkásoktól is sok apró trükköt lestem el, s a tanult-képzett idősebb kollégáktól is rengeteget tudtam és akartam tanulni. Azt mondtam a munkatársaimnak: ’Sok mindent sokkal jobban tudtok, mint én, mert a részleteket ti ismeritek’. Nekem menedzselni kellett az egészet. És amikor probléma volt, akkor kellett beavatkozni, segíteni megoldani. Az egyéni kreativitást kell támogatni. Mindig is a csapatmunkát ösztönöztem.”

Szenkovits Péter

Fotó: Savaria Fórum / Nagy Jácint