km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
Családi nap a Petőfi-telepen - elültették a Születések Fáját

Családi nap a Petőfi-telepen - elültették a Születések Fáját

Elültették a Születések Fáját ma délelőtt a Petőfi-telepen. Az eseményen részt vett dr. Nemény András, városunk polgármestere, valamint Ágh Ernő, a körzet képviselője is. A rendezvényt a Petőfi-Telepért Egyesület szervezte.

Amint azt Lakatosné Pintér Katalintól, a 2001 óta működő civil szervezet elnökétől megtudtuk: a közösség régi vágya teljesült a mai napon.

- Több, mint egy évtizede immár, hogy a templomban szalagokat helyezünk el, ha egy gyermek megszületik, és itt keresztelik meg. Ugyanakkor a nem vallásos emberekre is gondoltunk – több esztendeje terveztük a Születések Fájának elültetését, ám a koronavírus közbeszólt. Egyesületünk úgy döntött, hogy egy fát elültetünk a művelődési ház mögött, bent pedig Bognár Ferencné Székely Zsuzsanna és Szabóné Császár Rebeka festett a falra ugyancsak egy fát: a levelekre pedig a gyermekek nevét és születési dátumát írtuk fel. Az idén öt kislány és két kisfiú érkezett a Petőfi-telepre – és vannak még pocaklakóink is – mesélte az egyesület elnöke.

- Aki a múltat ápolja, az a jövőért tesz. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, épp az ilyen aktív kis közösségek teszik igazán szerethetővé a városokat. Jó egészséget és sok boldogságot kívánok az itt élőknek – köszöntötte az egybegyűlteket dr. Nemény András polgármester, miután a játszótéren Ágh Ernővel, valamint az itt élő gyermekekkel közösen elültették a juharfát. A szalézi József Atya a közelmúltban került a közösségbe: ő is, valamint a gyermekek és édesanyjaik is ajándékot kaptak az egyesülettől.

A családi napon délelőtt az ősztündér látogatta meg a gyermekeket, délután pedig kötetlen beszélgetés, szerepelt a programban.  

(Fotó: Bonyhádi Zoltán)

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.