km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Crushers: Győzelem a nyitányon (képgalériával)

Crushers: Győzelem a nyitányon (képgalériával)

Vasárnap hazai környezetben kezdte meg szereplését a Szombathely Crushers. A divízió I-es amerikai futball bajnokság nyitókörében a Budapest Cowbells II. ellen magabiztos teljesítménnyel rukkoltak ki a Zúzók, és kiütéses sikert arattak.

A hosszúra nyúlt téli szünetet, majd az alapozást követően felkészülési mérkőzések színesítették a Szombathelyi Crushers programját. Az amerikai foci Vas vármegyei képviselői ráadásul csatlakoztak az országos kezdeményezéshez, és toborzót is rendeztek márciusban. A legutóbbi hétvégén azonban már a bajnokság is megkezdődött: a Crushers hazai környezetben, az SZSE pályán fogadta a Budapest Cowbells II. számú együttesét.

A szombathelyiek motiváltak voltak, szerették volna megtörni azt a rossz sorozatot, amely már 5 éve sújtja a csapatot. A Crushers ugyanis a HFL-ben és a Divízió I-ben is rendre elvesztette a szezonnyitó összecsapást. A mérkőzés örömteli perceket tartogatott, a Cowbells II. ellen nagyon tudatosan játszott a házigazda. Kőkemény blokkolások jellemezték az első etapot, amelynek közepén egy touchdownnal és egy mezőnygóllal 7-0-ra lépett meg a vasi együttes. A futóknak köszönhetően a nagyszünetben már magabiztos volt a hazaiak fölénye. Bár a második félidőben felvette a kesztyűt a fővárosi támadósor, a szombathelyiek remekül zárták le a területeket. A kiváló csapatjáték eredményeként a Crushers megtörte a rossz sorozatát, és 34-7-re megnyerte az idénynyitó. A vasi együttes legközelebb április 20-án ismét hazai pályán bizonyíthat. Akkor a tatabányai Guardians Amerikai Football Club lesz az ellenfél.
Szombathely Crushers - Budapest Cowbells 2. 34-7 (7-0, 20-0, 0-0, 7-7).

(Fotó: Pataki Gergő)

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.