km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Szombathelyi Haladás: Vereség a bajnoki nyitányon

Szombathelyi Haladás: Vereség a bajnoki nyitányon

A Merkantil Liga 1. fordulójában a zöld-fehérek az újonc zuglóiak otthonában léptek pályára. Alekszandar Jovics alakulata 1-0-ra kapott ki. Csernik 11-est hibázott a második félidőben.

Bő két hónapos szünet után lépett pályára újra a vasi alakulat: az új szerzemények közül Szakály Attila, Kelemen Mako és Jagodics Márk is a kezdőben kapott helyet.

Az első tíz percben nem alakult ki helyzet egyik kapu előtt sem, a 12. percben Bosnjak baloldali beadására Kelemen érkezett, de csatárunk nem találta el jól a labdát. A mezőnyben gyűrték egymást a felek.

Az első negyedóra végén megszerezhette volna a vezetést a Haladás: Kelemen Csernikhez játszott, a középpályás Horváthhoz passzolt, a fiatal csatár azonban 6 méterről, a kapuval szemben nagy ziccerben a jobb kapufa mellé lőtte a labdát. Három perccel később a vasi védelem ügyetlenkedett, de Balogh lövése után Verpecz felszedte a labdát.

A 23. percben Lovas játékvezető ívószünetet rendelt el – 23 fokban ez érdekesnek tűnt. Nem sokkal később ugyan megzörrent Veprcez hálója, de Balogh lesen állt, így a sporttárs érvénytelenítette a találatot.

A 28. percben Hidi szerzett labdát, Kelemenhez passzolt, baloldali beadására Balogh érkezett, de Bosnjak szögletre mentett. Az első fél órában egyedül Horváth Rajmund tudott ziccerbe kerülni. A 31. percben egy jobboldali szögletet követően Csonka fejelhetett hét méterről, de a labda elkerülte a bal kapufát.

Mi tagadás, nem kapkodtak a támadásszervezéssel a csapatok, meglehetősen unalmasan teltek a percek. A Haladás birtokolta többet a labdát, de kényelmesen fociztak Ráczék. A 40. percben Szalánszki csúszott rá Bonsjak lábára, ezért jött is a mérkőzés első sárgája.

A szünetig nem történt érdemleges esemény, így 0-0-lal vonultak a csapatok az öltözőbe.

Egyik tréner sem cserélt, ugyanaz a huszonkét játékos folytatta a fordulást követően. A 47. percben Szakály Attila végezhetett el szabadrúgást 20 méterről, a labda Hidit találta fejbe, a Haladás középpályása ismételhetett, de az is levágódott egy bekkről – szöglettel jöhetett a Hali. A korner után Jagodics fejelhetett tiszta helyzetből, de a labda mellé szállt.

A második játékrész elején egyértelműen fölényben focizott a szombathelyi gárda, a hazaiak nem is lépték át a félpályát. Aztán mégis az 55. percben a zuglóiak kerültek helyzetbe: egy jobboldali beadás után Nyíri röviden szabadított fel, a labda Balogh elé került, aki lőtt volna, de Jagodics nagy bravúrral szögletre mentett.

Az 58. percben Nyíri tört be a 16-oson belülre jobbról, Nagy felrúgta a mieink hátvédjét. A büntetőt Csernik végezte el, a labda a felső lécen csattant, majd a védők felszabadítottak.  

A 64. percben Kelemen Marko vette célba a hazaiak kapuját, de Kovács szögletre tolta a labdát. A második játékrészben egyértelműen a Haladás focizott jobban, ám a gól nem jött össze a félidő első húsz percében.

Az utolsó negyed órára alább hagyott az iram, a Haladás ment előre, de a fáradó BVSC ellen nem igazán sikerült helyzeteket kialakítani a Simutéknak. A 77. percben a csereként beálló Vernes került ziccerbe, de 14 méterről fölé emelte a labdát. Ez nagy lehetőség volt a hazaiak előtt.

A 82. percben Verpecz rosszul passzolta ki a labdát, Mitrovics egyből Verneshez játszott, a csatár pedig 15 méterről a bal felsőbe lőtt (1-0). Ez nagyon nem volt bent a játékban.

A hajrában hármat is cserélt Jovics mester, de nem jöttek a lehetőségek. A zöld-fehérek kényelmesen fociztak a találkozón, 11-est hibáztak, a lelkes újonc pedig kihasználta az egyik helyzetét.  

BVSC-Szombathelyi Haladás   1 - 0 (0-0)
Zugló, Szőnyi út, 400 néző, vezette: Lovas László (Aradi József, Mohos Milán).
BVSC: Kovács - Májer, Nagy, Benkő-Bíró, Király - Hidi (Lénárt 63.) - Mitrovics, Szilágyi (Gergely 76.) – Szalánszki (Vernes 68.), Balogh (Horváth 76.), Kelemen P. (Mészáros A 68.). Vezetőedző: Urbán Flórián.
Haladás: Verpecz – Nyíri, Jagodics, Csonka, Bosnjak (Bolla 78.) – Horváth R. (Simut 70.), Szakály (Dotorics 85.), Rácz (Jancsó 85.) – Csernik (Zvekanov 85.), Kelemen M., Szvoboda. Vezetőedző: Alekszndar Jovics.  
Góllövők: Vernes 82.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.