km/óra
  2024.05.09., csütörtök  •  Gergely napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Zárkatársaikat és az őrt is bántalmazták, ítéletet hozott a Szombathelyi Járásbíróság

Zárkatársaikat és az őrt is bántalmazták, ítéletet hozott a Szombathelyi Járásbíróság

Kettő különös és kettő többszörös visszaeső börtönben, illetve máshol elkövetett bűncselekményében hozott ítéletet Szombathelyi Járásbíróság, valamennyi elkövető más ügyben tölti szabadságvesztését, olvasható a közleményükben.

 

Mint írják, tavaly novemberben egy fogvatartott a szombathelyi bv intézet egyik zárkájában előzetes szóváltást követően egyszer ököllel arcon ütötte zárkatársát, akinek eltörött az orra. A különös visszaeső, 26 éves vádlottat a bíróság előkészítő ülésen súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 2 hónap végrehajtandó börtönre ítélte, megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.


2018 nyarán szintén a szombathelyi börtön egyik cellájában a vádlott egy korábban lefeszített 1.6 kg-os fém legurulásgátlóval többször megütötte a felső ágyon alvó rabtársát és bugylijával (rendszeresített evőeszköz) többször meg is szúrta. Az 50 éves, különös visszaeső vádlott előkészítő ülésen szintén súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 10 hónap végrehajtandó börtönt kapott jogerősen azzal, hogy feltételes szabadságra ő sem bocsátható.


A szombathelyi börtönben történt az az eset is, amikor a múlt nyáron a napi ellenőrzés során az azt végzők észlelték, hogy az egyik fogvatartott a zárkájában zavartan viselkedett, sírt, idegesen beszélt, majd hirtelen kifutott a körletfolyosót lezáró rácshoz, ahol követelte, hogy nyissák ki azt. Hiába szólították fel cselekménye befejezésére, egyre hangosabban és agresszívebben követelőzött. A rab megpróbálta az ajtót kinyitni és eközben az elé álló tisztet háromszor térden rúgta és kétszer megpróbálta megütni, de a sértett kitért az ütések elől. A fogvatartottat testi kényszer és bilincs segítségével lehetett csak megfékezni. A többszörös visszaeső, 23 éves vádlott hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt előkészítő ülésen 4 év fegyházat kapott úgy, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.


A vádlott 2018 nyarán több szombathelyi és soproni üzletből illatszereket és ruhaneműket lopott összesen mintegy 130.000 Ft értékben. A többszörös visszaeső, 43 éves vádlottat a bíróság tárgyaláson folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt 1 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte jogerősen azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak