Bombák földjén: Pilátes-tanfolyam az óvóhelyen, amerikai nyugdíjas a segélyközpontban, túlélő üzemmód a szellemvárosban - így látták belülről a vasi missziósok Herszon poklát

"Vannak olyan helyzetek, amikor az ember egyszerűen nem maradhat tétlen", mondja el kérdés nélkül is Szakály Csaba, amikor arra terelődik a szó a "Misszió a háború árnyékában - Szombathelyről Herszon poklába" című előadáson a Vasi TIT Asztaltársasága rendezvényén, hogy szintén szombathelyi társával, Hompasz Péterrel mi a frászt keresnek egy háborús övezetben.

A Tolbuhinból Irpinybe 

A két középkorú férfi még a Tolbuhin iskolából ismeri egymást, ennek már jó negyven éve, Péter két évfolyammal járt Csaba fölött. Előbbi orosztanár édesanyja révén jól beszéli a nyelvet, tolmácsolt is kint többször, utóbbinak meg volt alkalma alaposan elsajátítani azt, Szakály Csaba ugyanis 1998-ban kiköltözött Kárpátaljára és egészen 2009-ig ott is maradt. Egyedül ment ki missziós szolgálatra, Beregszász, Munkács, Ungvár térségébe, és már feleséggel, három gyerekkel együtt tért haza. "Isten visszahívta a családot Szombathelyre", mondja erről, azóta a szombathelyi és a kőszegi baptista felekezet igehirdetője. Kapcsolata azonban nem szakadt meg Ukrajnával, évi háromszor a háború előtt is visszajárt az országba. Amikor 2022. február 24-én a rádióban meghallotta, hogy elkezdődött az orosz invázió, miután sorra felhívta barátait, hogy élnek, jól vannak-e, azon kezdett el töprengeni, hogyan tudna segíteni az ott maradottakon. "Nem volt időm, mert egyszerre szolgáltam a felekezetet és jártam egyetemre, nem volt autóm, mert épp lejárt a műszakija, és nem volt pénzem sem. Mégis, néhány napra rá már Beregsurány felé tartottam egy kölcsön autóval, mikroadományokkal felszerelkezve, amit a pár nap alatt raktárrá vált nappalimból pakoltunk be. Először a menekülteknek szerettem volna segíteni, de arra itthon nem volt szükség. Így indultam a maradókhoz. Szürreális élmény volt: velem szemben a menekülő embertömegek, én meg egyedül befelé az országba." 

Szakály Csaba megígérte a feleségének, hogy a Kárpátokon túlra nem megy, de ezt nem sikerült betartania. Beregszászi szervező barátjával, Zsolttal Irpinybe utaztak, ahol más missziós tevékenységet végző szervezetek adományainak szétosztásában is segédkeztek. Irpiny valaha Kijev tüdeje volt, tele fákkal, ligetekkel.

Romok mindenhol, ez maradt Irpinyből Fotó: Szakály Csaba

Amikor az oroszok lerohanták Ukrajnát, és próbálták a fővárost körbezárni, a település egy időre a támadók kezére került. Mikor a honvédők felszabadították, kiderült, a megszállók Bucsa mellett Irpinyben követték el a legtöbb kegyetlenséget. Gyétyi (Gyerekek) hirdeti nagy betűkkel a felirat a kapun az oroszoknak üzenve, hogy ne tüzeljenek, mert odabent csak angyalok vannak. Mellette bombatölcsér. A színek nem csak a szürkére rombolt városban tűntek el, de a lelkek is megfeketedtek. Kijev tüdeje lövést kapott és máig sem gyógyult fel belőle.

Rombolás és nyomor

Násztya irpinyi üzletasszony volt, a politika, közélet nem nagyon érdekelte. Aztán jöttek az oroszok, átélte, túlélte Irpiny borzalmait, azóta egy helyi segélyszervezetnek dolgozik, és megfogadta, amit tud, megtesz Ukrajnáért. Szakály Csabáék hadiárváknak vittek a kisvárosba játékot, édességet, tisztítószereket. Kis lépés egy rászoruló életében, nagy lépés az adományozóktól, emberiességben.   

Herszon, a kísértetváros

Hompasz Péter már a herszoni segélyutak során csatlakozott ismerőséhez, 2023 ősze óta háromszor jártak a Dnyeper-parti városban. Herszont, ahol a Dnyeper belefolyik a Fekete-tengerbe, Patyomkin herceg alapította, virágkorában 300-350 ezren lakták, tizenkét egyeteme között választhattak a diákok, nemzetközi repülőtere, kikötője hozta-vitte a turistákat. Mézédes dinnyéje hallatán Ukrajna-szerte összecsordult a nyál a szájakban. 

Ma egy szétlőtt romhalmaz, igazi szellemváros, ahol jó, ha 30-35 ezren maradtak, idősek, gyerekek, erősen lokálpatrióták, ingatlanjaikat féltők. A háború elején az oroszok elsőként foglalták el, és olyan brutalitást vittek véghez, hogy az még az ott élő orosz anyanyelvűek egy részének is sok volt. De azért nem mindenkinek. Natasa vezeti a tíz herszoni közül azt a segélyközpontot, a Zsityját (Az Élet) ahová a magyar önkéntesek is viszik az adományokat. Minden családnak megvan a személyes tragédiája. Natasáé az, hogy férje otthagyva őt és a gyerekeit azonnal kollaborálni kezdett a megszállókkal.   

Szakály Csaba (balról), Hompasz Péter (középen), Natasa, a központ vezetője, a kép jobb szélén pedig Zsolt, szervező, a Kelet-Európa Misszió képviselője 

Szombathelytől Herszonig 1700 kilométer az út. Ezt a vasi önkéntesek négy nap alatt teszik meg. Bemennek a városba, segítenek a csomagok kipakolásában, de maximum négy-öt órát maradnak ott. Azért csak annyit, mert a segélyközpontok kiemelt célpontjai az orosz bombáknak - ezzel is próbálják demoralizálni a lakosságot, és bosszút állni azért, mert 2022 márciusa után csak kilenc hónapig sikerült megtartaniuk a várost. 

Adományok: a generátortól a felnőtt pelenkáig

Novemberben négy, februárban két és fél tonnányi segély leszállításában, kiosztásában segédkezett Csaba és Péter. A legtöbb adományt a Hit Gyülekezete Szeretet Szolgálatának képviselői gyűjtötték, de a Kelet-Európa Misszió (ez Szakály Csabáék beregszászi központú helyi szervezete) is hozzátette a magáét. Szakály Csaba ismeretségi köréből, barátitól is érkeztek a felajánlások, az 50-tól az 500 euróig. Egy időben sok generátorra volt szükség a szétlőtt energia infrastruktúrát pótolandó, télen pedig főként meleg ruhákat, nadrágokat, termo alsókat, zoknikat vittek a katonáknak. 

A kipakolás sem veszélytelen művelet. Tartós élelmiszerek, tisztítószerek, ruhák kerülnek a csomagokba, de nagy szükség van felnőtt pelenkákra is. Balról az egyik lány Násztya, Irpinyből 

Kipakolás közben is folyamatos a légiriadó, távolról pedig bombák becsapódása hallatszik. A Zsityja központja egy nagy raktárépületben van, a 35 ezer herszoni lakosból nagyjából 5000 ellátásáért felelnek.

A vasi önkéntesek által látogatott segélyközpont bejárata kívülről 

Egy tál meleg étel az önkéntesek fizetsége

Tizenketten dolgoznak itt, fiatalok és idősebbek vegyesen, a fizetségük napi egy tál meleg étel. Carl Indianaból jött segíteni, az amerikai férfi kényelmes nyugdíjas életét adta fel, hogy Herszonban a sebesültek összegyűjtésében vállaljon szerepet. A Dnyeper bal partjáról folyamatosan ágyúzó oroszok semmit és senkit sem kímélnek. Szergej belvárosi házát február elején érte találat. A férfi nem csak az otthonát veszítette el. Egy nap nyolc és tizenkét éves fiával sétált, amikor bomba csapódott be mellettük. Kisebbik fiát telibe kapta, azonnal meghalt, ahogyan fogta a kezét, Szergej három ujja is leszakadt. Idősebb gyereke a légnyomás miatt maradandó agykárosodást szenvedett. Felesége mély depresszióba esett. 

Ez a háború.

Meg az, hogy mindenki megtanul túlélni. Az emberek hozzászoknak a becsapódások hangjához, a légiriadókhoz és ahhoz is, hogy ahol az egyik pillanatban még állt valami, ott másnap már csak romok. Az életösztön ott van az óvóhelyen tartott Pilátes-,  jóga és nyelvtanfolyamokon, a részlegesen megnyitott piacokon, és azokban a beszélgetésekben, melyekben mindig arról esik szó, mi lesz, ha egyszer véget ér ez a pokol.

Szakály Csaba (balra) és Hompasz Péter Herszonban. Azt remélik, talán Magyarország jó hírét is viszik az adományokkal együtt

Szakály Csabát a Facebookon ezen a profilon lehet elérni, ha segíteni szeretne. Elsősorban pénzadományokkal érdemes őt keresni, mert még mindig kölcsön autóval utazik Beregsurányig, ahol gyalog sétál át a határon, és ott csatlakozik a Kelet-Európa Misszió csapatához. A felajánlásokból Ukrajnában vásárolják meg a szükséges adományokat. Legközelebb márciusban készül Herszonba.   

Szöveg: Falussy Péter

Fotók. Szakály Csaba, Hompasz Péter